HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.02.19. 12:32 magyardekameron

Tóháti Zsuzsa: Változatok a szerelemre

Címkék: tóháti zsuzsa

Alaptörténet:

Fiktív kapcsolatok alternatíváinak több szálon való vezetése. Alternatív narratíva. Motívum: "Paff. Az ajtót becsapta." -

wish-szerű, fejezeteket elválasztó snit. Színes.

Lendített kamerák használata!

 

Változatok szerelemre

Budapest, nappal

 

- Nekem te nem mondod meg, hogy mit tegyek az életemmel! Viszont te újra és újra elvárod tőlem, hogy eltűrjem a hülyeségeidet, de ebből elegem van, érted? Érted...érted....?

- Laura...

- Már bánom, hogy aznap este odamentem hozzád! Jobb lett volna, ha...ááá!

- Laura...

- Nekem már nincs számodra mondanivalóm...

- Édes...

- De cserébe te is felejts el engem...!

Paff. Az ajtót becsapta. A nő. Hát persze, hogy ő. Elment. Mit elment, elviharzott. Én meg itt maradtam. Ülök ebben a rohadt fotelban. Kinek kell ez?

 

-Tamás? Szevasz. Endre.

- Helló, mi van?

- Mit tervezel a hétvégére?

-Laura?

-Az.

 

Pécs, éjjel

 

Nem is gondolná az ember, hogy májusban ilyen szép a Mecsek. Azt hiszem, jót fog tenni ez a hosszú hétvége a lestrapált idegeimnek. Végülis nincs velem komoly baj. Huszonnyolc éves vagyok. Van állásom...általában, lakás, még kutya is. Csak a nő nem jön össze valahogy. Laura... jött és már ment is, felfogni is alig volt időm.

Jó ez az apartman. Minibár és kábeltévé. No, meg "lenyűgöző kilátás a közelben levő látványosságokra". Este leugrunk valahová Tamással, csörgünk egyet, meg ellazulunk.

Paff. Az ajtót becsapta.

-Mehetünk?

Tamás. Hasonló eset. Na, jó, talán egy fokkal könyebb nekem. Én legalább hat évig vízilabdáztam, ami nem múlt el nyomtalanul, ő viszont egyre csak növeli a sörhasát. Persze, akadnak csajok, akiknek ez jön be. Mint a múltkori eset a Katával. Éppen szólók voltunk mind a ketten...kivételes eset, lent ültem a törzshelyünkön, mint annyi más alkalommal, és akkor belép ez a csaj. Még jó, hogy megmozdult az egész klub, barna haj, zöld szemek, kreol bőr és micsoda alak... Kiderült, hogy egy régi csoporttársam unokahúga, aki vidékről költözött fel valami jó állás miatt. Egyből megismertem Andrist és átültem az asztalukhoz.

- Hello! - zavaros tekintet. Nem baj. - Andris? Meg sem ismerlek... - legalább a csaj már ide nézett - Tudod, a főiskola... Endre... - végre valami felismerésféle az arcon.

- Á...szia - sosem voltunk túl jóban - hát, én is, izé... rég láttalak. - Mosolygok, mint egy idióta. Feloldom a zavart, lehuppanok egy székre.

- Mi történt veled az elmúlt pár évben, haver? - Haver?? Talán ötször, ha elkértem a jegyzeteit négy év alatt, nem baj, a cél a csaj.

- Nem túl sok minden. - Nem túl beszédes, akkor majd én.

- Szerencsére én egyből diploma után állást kaptam egy cégnél, bandukolok fölfelé a ranglétrán. - Hülye vigyor az arcomon. Bandukolok? Úristen. Sörért nyúlok az asztalon, zavart enyhítendő... ez nem is az enyém.

- Bocs, azt már én iszom, ha nem gond. - Angyali mosoly. Kész. Itt zagyválok és lenyúlom a nő sörét.

- Oh... - ezt még az előnyömre is fordíthatom - gondoltam, megiszom gyorsan és meghívlak valami másra. Endre vagyok.

- Kata. Én szeretem a sört, úgyhogy maradok ennél. - Húha, kissé fagyos, de legalább még mindig mosolyog.

- Csak nem valami rokon? - sandítok Andris felé.

- Az unokahúgom, most költözött ide, új állást kapott. - Mosolyog az okostojás is.

Visszafordulok a csajhoz. Csábosan rám tekint. Egy ilyen nő mindenkire csábosan tekint. Teljesen felé fordulok... és akkor megszólal a hátam mögött Tamás barátom.

- Kata! Végre! Szervusz Andris. Te is itt vagy Endre? - Ez mióta barátkozik Katához hasonló istennőkkel?

- Szia, már azt hittem félreértettem az időpontot - néz csábosan Tamásra is. Milyen időpont? Kezdem újra zavarban érezni magam.

- Ne haragudj, hogy késtem, volt még egy kis dolgom az irodában. Akkor megbeszélhetjük a részleteket? - Mi a franc? Tamás végre rám néz, észreveszi az értetlenkedést az arcomon. - Kata lesz a cég egyik új munkatársa, holnap kezd, megbeszéljük, hogy mi a dolga. - És már áll is fel Kata. Csábosan néz. Mosolyog. Tamásra.- Endre, mi holnap úgyis találkozunk. Viszlát Andris. - Elindulnak, ketten.

- Mindig szimpatikus volt nekem Tamás, jó, hogy lehet rá számítani. Ezt az állást is ő intézte Katának. - Az okostojás szeme csaknem könnybe lábad, ahogy távozó barátom és az unokahúga után néz. Az én szemem is csaknem könnybe lábad...

Paff. Az ajtót becsapta. Elmentek. Talán egy hónapig voltak együtt.

- Mehetünk. Hát persze. - Összeszedem magam és feltápászkodom.

- Már körülnéztem, van itt egy pár jónak tűnő hely. - Prospektus a kezében... "Pécs látnivalói" - Egy pont itt, nem messze a panziótól.

Elindulunk. Rajtam egy régi, sötét ing, Tamáson a legújabb divat szerinti hosszú ujjú póló. Azt hiszem borostás is vagyok - végigsimítom az arcomat - igen, kétnapos... Nem beszélgetünk. Valahogy most nem . Pedig Tamással mindent meg tudok beszélni, ő a legrégebbi barátom. Most ő is látja rajtam, hogy jópár dolog nincs rendben az életemben. Ehhez képest meg sem próbál felvidítani, szolidaritást vállal inkább.

- Rohadt pocsolya! - Naná, hogy beleléptem, májusban itt egyfolytában esik?

- Itt a sarkon jobbra. - Int a kezével.

Belépünk a helyre. Sok ember törzshelye lehet, mozdulni is alig tudunk, de pont ez a biztosíték a jó bulira. A sarokban egy majdnem üres asztal, csak ketten ülnek ott. Rendelünk a pultnál és elindulunk az asztal felé. Két srác.

- Hello, leülhetünk?

- Persze. - És beszélgetnek tovább.

Letesszük az asztalra a sörünket, majd a sör mellé telepedünk.

- Jó helynek tűnik - Tamás felém fordul - Laura? - Ez az első alkalom, hogy rákérdez, mióta itt vagyunk. Most mit mondjak?

- Elrohant szerdán valami piti dolog miatt, még nem próbáltam hívni, majd lenyugszik, de különben is... - Legyintek. Tényleg, különben is. Teljesen rámtelepedett a nő. Három hónap után már összeköltözésről beszélt! Nem is akármilyen hévvel... Egy szombat reggel állt elő az ötletével.

Paff. Az ajtót becsapta. Persze, reggel kilenckor én még ágyban voltam.

- Édes! Hát még mindig alszol, Endrus? - Na, ez az, amit édesanyám Mókucikája óta a legjobban utáltam... - Kitaláltam valamit mára! - Valamit szorongat a háta mögött... - Csak nem reggelit fogsz nekem kivételesen készíteni?

- Á... mindjárt tíz óra, Édes... - Még csak kilenc... - Hoztam egy lapot az ingatlanközvetítő irodából! - Lobogtatja és hatalmas mosoly terül el az arcán. Mi a francnak?

- Hát ez óriási, Laura. Lakást akarsz venni? - Azt hiszem, ennyit a délig alvásról. Kikászálódóm az ágyból. Elindulok a fürdőszoba felé. A nő rohan utánam. Hogy lehet ilyen feszes miniszoknyában ilyen nyaktörően rohanni...?

- Dehogy! Te mondtad, hogy újat akarsz venni, közelebb a belvároshoz. Nem emlékszel, Édes? - Közben bújja a lapot. Át fog esni a kanapén... - Én pedig arra godoltam, hogy akkor már én is feladnám az albérletemet... - Megáll. Megállok. Rám néz. Rá nézek. Mosolyog. Én nem mosolygok. Hosszú ez a pillanat. Úgy teszek, mintha nem érteném a célzást.

- Új albérletet keresel? - A fürdőben előveszek egy friss törölközőt.

- Nos, Endrus... - Ááá... - Szerintem akkor már gazdaságosabb lenne, ha én is költöznék. - Nekidől az ajtófélfának, leengedi kezéből a lapot. - Tudod, Édes, amúgy is annyi időt itt töltök nálad. Így pedig mind a ketten közelebb laknánk a belvároshoz! - Hihetetlen logikája van a nőnek. Ebbe biztos, hogy nem megyek bele. Leteszem a törölközőt. Felé fordulok.

- Laura, ezzel még várhatnánk. Különben sem ilyen hirtelen akarom lecserélni a lakást. Talán egy-két év múlva. - Véletlenül se gondolja, hogy az összeköltözéssel van bajom. - Félreértettél, Édes... - Megpróbálok a lehető legkedvesebben ránézni.

- De, Endrus, most még az árak is kedvezőbbek! Csak nézzük meg! Én már találtam két nagyon szépet! Nem muszáj most megvenni. Különben is, először ezt kell eladni... - Ez nem értette, amit az előbb mondtam?

- Laura, ezt nem lehet csak úgy... - visszafordulok a törölközőhöz.

- Én úgyis feladom az albérletet, de lehet, hogy nem fogok egyből találni... - Na ne!

- Miért ne találnál, Édes? - Ez nem lehet igaz. Visszamegy a hálóba. Hallom, ahogy beágyaz nekem. Milyen házias lett hirtelen! - Hiszen az összes újság tele van hirdetésekkel. No, meg a szüleidhez is akármikor visszaköltözhetsz! - Kiabálom a fürdőből.

- Én független akarok lenni! - Nagyszerű... az én lakásomban. - Siess, Endrus, még azt a két lakást meg kellene ma néznünk! - Óriási.

Lezuhanyozok. Felöltözöm. Addig Laura kávét főz a konyhában. Nem fogom huszonnyolc évesen igába hajtani a fejem. Csak három hónapja ismerem ezt a nőt. Megisszuk a kávét. Közben folyamatosan a belvárosi lakásom és a közös élet gyönyörűségeiről beszél.

- Induljunk, Endrus!

Paff. Az ajtót becsapta. Lemegyünk a lépcsőn a szomszéd öreg néni mellett. Elindulunk. Ő lakást keres nekünk, én új albérletet neki.

- Majd visszamegy, meglátod. - Így Tamás.

- Persze. - Iszok a sörömből. Tényleg jó kis hely ez. A zene is egyre hangosabb. Már áll a cigifüst a klubban. Majdnem közvetlenül a női mosdó mellett van az asztalunk. Lánycsapatok viharzanak el a mosdóba, majd vissza. Úgy tűnik, hogy itt mindenki ismer mindenkit. Tamás már ki is nézett valakit magának. Ezt már a testtartásából észreveszem. Meg a hanghordozásából.

- Holnap menjünk el úszni egyet, már úgyis kinyitottak a strandok. - A mellettünk levő asztalra sandít. Biccent egyet a fejével. Már látom. Rövid, barna hajú, kedves arcú csaj. Maximum huszonkettő lehet. Tamás kinéz úgy huszonnégynek. Azt az öt évet simán letagadhatná. Áldásom rátok. Nekem ez az este valahogy nem fog összejönni.

- Rendben, majd keresünk egy strandot. - Közben bólintok. Tamás érti.

- Elmegyek a pulthoz. Hozzak neked valamit? - Magabiztosan mosolyog és feláll.

- Kösz, nem. - Ez gimi óta a bevált módszerünk. Zsúfolt helyen a legideálisabb, és az sem árt, ha ilyenkor minél többet rendel az ember. Fölállsz, elmégy a pulthoz. Visszafelé tele van a kezed poharakkal. "Véletlenül" egy másik asztalhoz mégy. Amíg lepakolod a poharakat, föl sem tekintesz. Leülsz és "észreveszed", hogy "rossz" asztalhoz mentél oda. Ha rendes a csaj, akkor segít átpakolni a saját asztalodhoz, közben persze szóba elegyedtek. Már látom is Tamást a másik asztalhoz közeledni. Mivel csak magának rendelt italt, úgy tesz, mint ha valakit keresne a szemével. Kihúzza a széket, leül a két lányhoz. A csajok zavartan mosolyognak rá. Tamás még mindig "keres". Végre rájuk néz. Mosolyok. Zavar. Megszólalnak. Nem hallom. Megint mosoly. Tamás még mindig ül. Ez már bejött. Rossz helyen van ez az asztal, minden csaj itt megy be a mosdóba. Átülni máshová nem tudok, most már tényleg zsúfolásig van a klub. Valamit kezdenem kéne magammal. Így egyedül tényleg úgy nézek ki, mint akit most hagytak ott.

- Szia! Leülhetek? Csak itt van hely... - Mi a fene? Fölnézek. Fiatal, szőke kiscsaj.

- Ö... hogyne. - Odébb csusszanok a székemmel. A lány leül.

- Várok valakit, csak nem találtam szabad asztalt. - Mosolyog. A mosdóban még mindig ki-be járkálnak. Kissé zavaró. Mit mondjak neki?

- Gyakran jársz ide? - A lehető legsablonosabb kérdés. Remek. A söröspoharammal matatok.

- Elég gyakran, igen. - Kólát hozott magával. Iszik belőle.

- Én csak most érkeztem a városba. Te pécsi vagy? - Kérdezem. Aranyos a leányzó, bár kicsit túl fiatalos... Szerintem húsz körül mozoghat.

- Pécsen születtem és itt is nőttem fel, de már nem itt élek. - Remek, akkor lehet, hogy nem is olyan fiatal. - Elég ritkán járok haza. Most is egy régi barátomat várom. Te honnan érkeztél? - Szép barnák a szemei és kedves a mosolya is...

- Ö... én a fővárosból... egy barátommal...olyan, üzleti út féle... - végülis. Odébb kell húznom a széket, a csajok nem férnek el a mosdóhoz vezető úton... remek. - Endre vagyok! - Mosolygok bárgyún.

- Inez. - Kezet nyújt a csaj. Szép név. Kezet rázunk. Erősen ráz kezet... egy nőnél nem túl jó előjel. Akaratosságra vall, és makacsságra, és mindig az lenne, amit ő akar... Egy magas, fekete hajú nő indul a mosdó felé... Paff. Az ajtót becsapta.

Inez tipikus esete a férfiak naivságának. Idejön szőkén, barna bociszemekkel, kedves mosollyal, halk hanggal... és erősen kezet ráz az emberrel. Tehát valójában egy akaratos, számító nő, aki átgázol mindenkin.

- Semmi esetre sem! - Mondaná, ha el akarnék menni sörözni a haverokkal.

- Ki van zárva! - Lenne a válasz, ha a céges buliba szeretnék elmenni. Viszont az én dolgom lenne a főzés, a mosogatás, a vasalás, hetente vinném őt és a mamáját manikűröshöz és fodrászhoz, amit persze én fizetnék. Az egyetlen társam, aki megért és elfogad olyannak, amilyen vagyok, az Roy lenne, a kutyám. Mivel, persze Tamás és a legjobb haverok is elpártolnának egy ilyen papucstól, amivé ez a nő tenne. Ő valószínűleg kérdezés, és ingatlanközvetítő irodáról szóló kamu szöveg nélkül is beköltözne a lakásomba. Mindegy lenne neki, hogy belvárosi lakásról van- e szó, vagy sem. Tele rakná a folyosót és a hálószobát színes gyertyákkal, egzotikus növényekkel és füstölőkkel. Mindenhonnan az ő, az én és a kisöccse gyerekkori fotói figyelnének. Átfestené a falakat világosrózsaszínűre, és fodros függönyök lógnának a karnisokon. Persze, áttérnénk a reformkonyhára is. Valószínűleg egy gyorstalpaló főzőtanfolyamot is el kellene végeznem. Hetente egyszer víznapot tartanánk, a húsról pedig elvből szoktatna le, felhívva figyelmemet a fölösleges vérontásra és a pandák kihalófélben levő mivoltára. Csakis a munkahelyemig és vissza közlekedhetnék a számomra kijelölt útvonalon, hogy mindig tudja, merre járok. A barátaim kéthetente csak egyszer láthatnának, amikor hírt hoznak nekem a külvilágról és elmondják a legutóbbi lottószámokat. Persze, ezt is csak titokban. Számomra nem lenne többé remény a normális férfiakhoz méltó életre. Inez ezt természetesen élvezné, hiszen erre várt egész életében, hogy valakit teljesen a tulajdonának mondhasson és szabadon rendelkezhessen vele. Rabszolgaként kezelne és a barátnőinek mutogatna, mint valami különleges, saját tenyésztésű fajt... Ezzel örökre rám záródna önként választott börtönöm ajtaja... Melynek Inez lenne az őre.

Paff. Az ajtót becsapta. A magas, fekete hajú nő kijött a mosdóból. Inez kedvesen mosolyogva bámul rám.

- Hallottad? - Kérdezi még mindig mosolyogva. Zavartan nézem az arcát. - Miféle üzleti útról van szó, ami miatt Pécsre jöttél? - Mosolyog. Hát persze, rögtön az érdekli, mennyit keresek. Már el is kezdte a köreit, de engem nem fog megkaparintani...

- Oh... semmi fontos... semmi olyan, ami téged érdekelne, hidd el. - Megiszom az utolsó korty sörömet és fölállok. - Ne haragudj, Inez, nekem mennem kell. - Néz rám fölfelé a bociszemeivel. Eltűnik a mosoly az arcáról. Ugye, ugye...? Nem jött össze a ma esti fogás, kislány.

- Hát... jó. - Mondja halkan, nem érti, miért támadt mehetnékem. - Szia.

- Szia! - Mondom vidáman és már fordulok is el az asztaltól. Én átlátok rajtad. Áttuszkolom magam a táncoló tömegen, egyenesen Tamáshoz. Már csak ketten ülnek az asztalnál, ő és a lány, aki miatt odaült. Lehajolok hozzá.

- Tamás, én visszaindulok a panzióba. Megfájdult a fejem. Te maradj csak. - Tamás rám néz, ő sem érti, miért támadt mehetnékem... Bólint. Mielőtt eltűnne asztaluk a szemem elől, még végigmérem a lányt, aki Tamással ül... szegény barátom, remélem, kezet fogtál vele...

Hűvös a ma éjjel. Ráadásul, megint eleredt az eső. Rohadt pocsolya! Elhagytam Pécs főutcáját. Itt már nyugisabb az éjszakai élet, csak néhány kutya ugatja meg a lépteimet. Furcsa ez a csönd a klub, és főleg a főváros zaja, nyüzsgése után. Mit csináljak? Tényleg menjek vissza a panzióba, vagy keressek valami másik helyet magamnak? Belerúgok egy kavicsba, messzire száll, majd egy pocsolyában ér földet. Rohadt pocsolyák... Itt van a sarkon egy pizzéria... bemegyek. Csengő az ajtó fölött. Rajtam kívül csak két ember áll a pultnál. Lehet, hogy nem is vendégek, valami utazásról beszélgetnek a pultossal. Mindenki rám néz, ahogy megszólal az ajtó fölött a kis csengettyű. Lehet, hogy már záróra van? Az órámra pillantok, negyed tizenegy múlt. Kérdőn nézek rájuk, de mivel mind a ketten nyugalommal visszafordulnak a pult felé, hát leülök egy asztalhoz. Előttem étlap. Pizzák és olasz tészták. Valami azt súgja, hogy ebben az órában már nem túl nagy itt a választék. Kijön a pultos srác az asztalomhoz. Egy sonkás pizzát kérek, extra sajttal, egy kólával. Tíz percen belül kihozza. Megkóstolom. Nem rossz. Kortyolom a kólámat. Az egyik fickó feláll a pulttól, elköszön és kilép az ajtón. Csengettyű szólal, majd elhalkul. Eszem a pizzát, lehet, hogy nem is erre vágytam, mindegy. Tamás vajon még mindig a klubban fűzi a csajt? Neki lehet, hogy jó estéje lesz... Kint már szakad az eső, villámlik, dörög az ég is, nagyszerű. Hogy jutok vissza a panzióba? Kivégeztem a pizzát. Iszom a kólámat. Egy vörösesbarna hajú lány lép be az ajtón, kapucnis, vastag pulóver van rajta, csurom víz. Csengettyűszó... Kicsit hasonlít Laurára... Paff. Az ajtót becsapta.

Egy hónappal ezelőtt Laurával kimentünk a Pilisbe.Túráztunk. Azt hittem, egy Laura-típusú nővel lehet...

- Endrus... várjál már! - Edzőcipő a csajon, meg melegítő, hú, de másképp fest, mint általában. Nem bírja az iramot, én persze megmutatom, milyen fából faragtak.

- Már nem sok van hátra, Édes! Gyere! - Szinte rohanok a hegyen fölfelé.

- De Endrus, nem úgy volt, hogy piknikezni fogunk...? - Szinte már nem kap levegőt, ahogy próbál lépést tartani velem.

- Van fönt egy hangulatos kis étterem, majd ott bekapunk valamit. - Még valamikor gyerekkoromban jártam itt utoljára, remélem, meg van még az a fogadó.

- Endrus... várjál... már...! - Szegénykém már tényleg a végét járja. Na, jó, megállok neki egy kicsit. Próbálom leplezni, hogy levegő után kapkodok...

- Élvezd a gyönyörű kilátást... Édes...! - Széttárom a karjaimat, mintha legalábbis nekem köszönhető lenne ez a látvány.

- Mindjárt... várjál... - Csaknem utólér. Merre is lehet az az étterem? Ahogy körülnézek, csak a fákkal és cserjékkel benőtt hegyormot látom... Laura mellém ér. - Endrus... most már eleget jöttünk... nem? - Belémkapaszkodik az egyik karjával, a másikkal izzadságcseppet töröl le a homlokáról, majd ő is szétnéz. - Hol van az az étterem, Endrus? - Kétségbeesetten kapkodni kezdi a fejét, majd rámpislog hatalmas őzikeszemeivel.

- Pár éve még valahol itt volt, Édes... - Hazudom. Persze, hogy hazudom, már az út felénél eltévesztettük az irányt. - Lehet, hogy... bezárták... itt a hegyen nem lehetett túl nagy forgalma... - A szendvicsek! - De semmi pánik, Édes! Megesszük az útra hozott szendvicseket. - Jut eszembe a mentő ötlet. Milyen romantikus lesz! Ez még a nőnek is tetszik. - Keresünk egy kis padot... és piknikezünk, ahogy eredetileg terveztük... Már indulok is tovább. A távolban felbukkan egy pad. Nagyszerű. Leteszem a hátizsákomat, leülök a padra és elkezdem kicsomagolni a táska tartalmát. Szendvicsek egy dobozban... két üveg ásványvíz... térkép... minek?... Öngyújtó... még a dohányos múltamból maradt velem... mobiltelefon... semmi haszna, térerő nuku... pénztárca... csokik... Laura odaér, lehuppan.

- Ez így tökéletes lesz... - Mosolyog rám. Ő is leteszi a hátizsákját, hátradől a padon. Egyszerre csak eltűnik a nap, ez nem lehet... hatalmas cseppekben elered az eső... ilyen az én formám, se egy esőkabát, se egy esernyő...

- Jaj, neee! - Kiált Laura és már bújik is közelebb hozzám. - Endruuus... - Leveszem a pulóverem és a fejünk fölé terítem, nem sokat véd, de legalább a látszat... Nézzük az esőt. A távolban villámlik. Talán ez volt a Laurával való kapcsolatom egyik legromantikusabb délutánja...

Hatalmasat dörgött az ég... Paff. Az ajtót becsapta. Az előbb a pultnál álló másik férfi is kiment a pizzériából. Már csak a pultos srác van itt, a vizes lány meg én. Nem is hasonlít Laurára. Megiszom a maradék kólámat. Fizetek a pultnál és kilépek a szakadó esőbe... csengettyű. Az eső langyos, mégis csak május van. Most valahogy nem zavar, hogy átázik a ruhám, a cipőm és alig látok a szemembe tóduló vízcseppektől. Azt sem tudom, mennyi lehet az idő, de nem is érdekel. Tamásnak vajon, hogy alakul az este? Azt hiszem, vissza megyek a panzióba.

Hajnali ötóra lehet, amikor a panzióban valami neszre ébredek. Kint még mindig esik az eső. Halvány fénysugár a fürdőszoba felől. Ez csak Tamás lehet. Biztosan jó estéje volt... Befordulok a fal felé, most nincs kedvem kérdezősködni, inkább alvást színlelek.

Mi lehet ez a zaj...? A fejemre húzom a takarót... Még mindig... Valami zúgás... egészen közelről... Megpróbálom kinyitni a szemem... Homályos a világ... de már reggel van, vagy talán már délelőtt, besüt a nap az ablakon... Még mindig a zúgás... Csattanás... Tamás lenne az? Az ágya felé fordulok, Tamás még mindig alszik. Akkor mi a fene...? Még egy csattanás. Az ajtó hirtelen kivágódik, még hangosabb a zúgás. Színes ruhás takarítónő lépked be a porszívójával. Fel sem tekint a földről, nagy lendülettel tuszkolja odébb a földön található holmikat, többek között a táskámat és a cipőmet. A porszívó erőteljes hangjára Tamás is ébredezni kezd, forgolódik az ágyán. A takarítónő már az ágyam közelében jár, még mindig nem vett észre. A nyakamig felhúzom a takarót, hiszen nincs rajtam semmi... Úristen, tényleg... nincs rajtam semmi, hiszen általában meztelenül szoktam aludni...! Hogy képzeli, hogy csak úgy beront kora reggel?! Micsoda házisárkány lehet! Szegény férje... vagy lehet, hogy már meg is özvegyült... Szép sors elé nézünk, mi férfiak... A porszívót bentebb rántja a szobába... az megakad valamiben... Paff. Az ajtót becsapta.

Miután megnősül az ember, egész hátralévő életében erre számíthat. Előszöris a gyönyörű és kedves nő, akit feleségül vett, hátborzongatóan megöregszik és megcsúnyul, nem is beszélve a "jellemfejlődésről" , amin keresztülmegy az évek során... Házsártos, vén boszorka válik belőle. A férjnek természetesen nincs egy nyugodt perce sem tőle. Ugyanilyen lendülettel rohamozná meg a piszkos szőnyegeket a porszívójával, ha hajnali hatóra lenne, és a "kedves férj" feküdne a takaró alatt... Minduntalan nekimenne a porszívó fejével az ágy lábának... Természetesen észre sem venné, hogy van, akit ez zavar, úgy, mint jelen esetben. Majd dolga végeztével hatalmas csattogás közepette hagyná el a szobát, hogy újabb undok, piszkos szőnyegek nyomába eredhessen hűségesen fújtató munkaeszköze-jó barátja társaságában... ugyancsak, mint jelen esetben... És... Paff. Az ajtót már be is csapta... maga után...

- Ez meg mi a franc volt? - Tamás felül az ágyában. Az igazat megvallva, én is szeretném tudni, hogy tulajdonképpen ez mi is volt. Csak úgy felébreszti az embert egy alvászavarban szenvedő takarítőnő. Én is lehámozom fejemről a takarót és felülök.

- Fogalmam sincs... Te hagytad nyitva az ajtót? - Tamás hihetetlen kicsire szűkült szemekkel néz rám, nem csoda, hiszen nincs pár órája, hogy hazaérkezett.

- Ahh... - Ásít. - Lehet... - És visszahuppan az ágyába.

 

 

Pécs, nappal

 

Délelőtt 11 óra. Májusi délelőtt. Álmos délelőtt. Ketten ballagunk az uszoda irányába. Most megborotválkoztam - biztos, ami biztos. Tamás vidáman lépked előttem, szinte ugrál, át - egyik pocsolyát a másik után. Néha hátrasandít valami hülye vigyorral az arcán... Miért van olyan érzésem, hogy nem leszünk egyedül? Talán elhívta a tegnapi csajt a klubból. Nagyszerű lesz... Én meg megint tarthatom a gyertyát... Az uszoda elé érkezünk. Igazi nyár eleji délelőtt, zsúfoltabb nem is lehetne. Egész hosszú sor kígyózik a pénztár előtt. Tamás már föl is szaladt a lépcsőn, a válláról a táskát a földre hajítja, majd csípőre tett kézzel néz szét az utcára... Én is föllépdelek utána. Nagy nehezen lefejtem magamról a hátizsákot, éppen fölegyenesednék, hogy elmondjam a véleményem a táskák tartalmának igazságos elosztásáról, amikor Tamás szökken egyet... Éppen a fülem mellett teljes erőből összecsapja tenyereit és már lent is van a lépcső alján. Mire teljesen fölegyenesedem már meg is értettem a szituációt. A félelmem nem volt alaptalan, természetesen itt van a kis barátnő a klubból. A parkolóhoz rohan, ahol éppen most száll ki a kocsijából a drága. Kivesz maga után egy, kettő... három... négy táskát és... Paff. Az ajtót becsapta. Milyen jó lett volna, ha esetleg én is nővel érkezem...

Lehetne Laura. Kedvesen, barnán, napszemüvegben sétálna mellettem fel a lépcsőn... Nem, akkor inkább ne Laura legyen, ezen úgyis túl kell lépnem. Lehetne mondjuk az okostojás unokahúga. Csinosan, napszemüvegben sétálna mellettem fel a... Nem, hiszen ő Tamás barátnője volt. Lehetne mondjuk, akkor... Inez tegnapról. Talán nem is voltak nála akkora problémák. Szépen, szőkén, napszemüvegben sétálna mellettem fel... Nem, mi van ha mégis bekattan és kitör belőle a valódi énje...? Akkor lehetne a lány a pizzériából... Csinosan, vizesen és napszemüvegben sétálna mellettem... Nem, őt nem is ismerem... Akkor ki?! A gimnáziumi barátnőm tizenhat éves koromból... Fiatalon... túl fiatalon, tiszta feketében, sajátos ízlés szerint felöltözve - amiért akkoriban megőrültem - napszemüvegben sétálna m... Nem! Ez hihetetlen! Nincs egy nő sem az életemben... Akkor akár lehetne az óvodai szerelmem is, aki rózsaszín ruhában, két copfba kötött hajjal totyogna mellettem... Úristen! Vagy a takarítónő a panzióból... Kövéren, izzadtan, napszemüvegben... jönne mellettem, időnként szerelmesen rám nézne... Feljönnénk a lépcsőn - csak nézek magunk után - majd eltűnnénk a bejárati ajtó mögött... És... Paff. Az ajtó becsapódott mögöttünk.

- Önnek mi lesz? Uram! - Máris én következem a pénztárnál. Ránézek a nőre. Unott arcot vág és várakozva tekint rám. Zavar.

- Öö... - Balra fordulok, de hál' isten csak a két hátizsák árválkodik mellettem, sehol egy takarítónő. - Ö..mm... - Hátra nézek, jön már Tamás a barna hajú lánnyal meg egy szőkével. - Egy... - Egy szőkével?! Ismét hátra fordulok.

- Most akkor bemegy vagy kint marad? - Türelmetlenkedik a pénztáros. Hadd türelmetlenkedjen.

Végre fölérnek a lépcsőn. Tamás hihetetlenül elégedetten néz a kis barnára, majd rám. A kis barna tényleg bájos. Hatalmas, kedves szemei és elképesztően széles mosolya van.

- Hello! Judit vagyok. - Kezet nyújt.

- Endre. - A szép, szőke hajú lány felé fordulok. Előveszem a legcsábítóbb mosolyomat.

- Bemutatom az egyik barátnőmet, Petrát. - Kezet nyújt a lány, bár szemmel láthatóan nincs elájulva a mosolyomtól.

- Endre. - Mondom neki is és megszorítom a kezét. Valóban nagyon szép lány. Vállig érő szőke haja és barna szemei vannak. Rám néz. Elmosolyodik, visszafordul Judithoz, és azzal el is tűnik a mosoly az arcáról. Nem értem. Az ilyen típusú lányoknál én nyerő szoktam lenni... Tamásra nézek, aki csak rándít egyet a vállán, tehát ő is észrevette a kudarcomat. A pénztárnál fizetünk, majd mindenki fogja a táskáit és eltűnünk a bajárati ajtó mögött, éppen úgy, mint én és a takarítónő pár perccel ezelőtt. Közben én végig azon morfondírozok, hogy mi lehet a probléma velem. Lehet, hogy elsőre nem vette észre a bennem szunnyadó szenvedélyes férfit, vagy lehet, hogy egyszerűen csak rossz napja van. Annyi bizonyos, hogy egyelőre nem működik kettőnk közt a kémia.

Megcsap a víz klóros szaga, ahogy az öltözőből a medencékhez sétálunk. Előttünk mennek a lányok, mi hátul. Nagyon csinosak, mind a ketten, de főleg Petra. Jól áll neki a sötétkék úszódressz. Judittal beszélgetnek éppen valamiről, amikor a kiválasztott medencéhez érkezünk. Végre megcsillogtathatom a tehetségemet, ha másban nem, hát úszásban. És ha megkérdezi, hogy mióta tudok úszni, majd elmondom neki, hogy évekig vízilabdáztam és természetesen én voltam a legjobb a csapatban. Sőt, akár úszni is megtanítanám... remélem, nem tud... de akkor minek jött volna el...? Rossz ötlet. A lányok leterítik a törölközőiket a csempére és már el is siklanak a vízben előttünk...tud úszni, na mindegy. Tamással leülünk a medence szélére.

- Nagyon bejön a csaj, már mint Judit. - Tamás vigyorog és Judit után néz. - Tegnap egész éjjel táncoltunk és...

- Petra mindig ilyen, mintha citromba harapott volna? - Kérdezem tőle, oda sem figyelve arra, amibe belekezdett... valahogy annyira nem érdekel.

- Mi? Ja, hogy Petra. Hát, én tulajdonképpen nem ismerem, Judit nem akart egyedül jönni és elhozta. Most mondtam volna, hogy ne tegye? Miért, nem is tetszik? - Néz rám kétségbeesetten. Szegény barátom, valószínűleg azt hiszi, hogy a Laurával való szakítás annyira megviselt, hogy a józan eszemet is elveszítettem, a nők felé tanúsított eddigi heves érdeklődésemmel együtt.

- Hülye vagy? Nagyon jó csaj, de valahogy nem érzem, hogy valami lesz ebből... - Miket beszélek? - Úgy értem, annyira nem érdekel... - Ezt le kell terelnem valahogy. - Vagyis de... csak túlságosan savanyú hozzám... - Buzgón bólogatok, ahogy megtaláltam a megfelelő kifogást, ami tulajdonképpen igaz is.

- Miért, te mi vagy mostanában? - Kérdezi Tamás és feláll mellettem. - Én megyek úszni, jössz? - Mi az, hogy én savanyú? Értetlenül nézek magam elé, ahogy Tamás hatalmasat csobban előttem rámfröccsentve a fél medencét... A lányokhoz úszik, akik éppen valamiről elmélyülten beszélgetnek a medence közepén. Ahogy Tamás a közelbe ér, Petra hatalmas karcsapásokkal a medence másik vége felé veszi az irányt. Milyen toleráns, kettesben hagyja Juditot Tamással, hadd beszélgessenek úszásról, egyéb sportokról, unokatestvérekről, háziállatokról, kedvenc ételekről... Most nekem kellene akcióba lépnem Petránál, de igazából nem is tudom, mit mondhatnék neki, vagy mivel mehetnék oda hozzá. Amióta kezet fogtunk és azt mondta, hogy... vagyis nem is mondott semmit, csak felszínesen rám mosolygott, nem is beszélgettünk, még csak a tekintetünk sem találkozott. Valóban nem tudok már csajozni? Bennem lenne a hiba és Petra nem is ilyen, amilyennek én látom? Ülök a medence szélén és nézek a lány után. Úszik, úszik, a medence végére ér és egy könnyed mozdulattal kipattan a vízből. Leveszi fejéről az úszósapkát. Nagyon jól néz ki, még így vizes hajjal is, sőt. Maga köré tekeri a törölközőt, és fázósan elindul a nyitott medencék felé. Ott lényegesen többen vannak. Mindenki napozni próbál a kora nyári időjárásban. Látom, ahogy néhányan Petra után néznek, felébred bennem a vadászösztön, nekem kell őt megszereznem. Petra az egyik büfé felé indul. Itt az alkalom, meghívom valamire, ő elfogadja és kezdődhet is a csajozás. Na igen, de ahhoz már ott kellen lennem. Gyorsan felpattanok a medence széléről, a csempe persze csúszik a Tamás által kilocsolt víztől... Elvesztem az egyensúlyomat, azaz majdnem, azaz igen. Hihetelen gyorsasággal esek térdre a csempén. Felszisszenek - jajgatni nem jajgathatok - ez fájt. Még jó, hogy nem látta Petra. Úgy teszek, mintha csak a törölközőmért nyúltam volna le. Tamásék felé fordulok, szerencsére ők sem láttak. Felállok és gyorsan kisietek a fedett medencéktől a szabadba. Odaérek a büféhez, Petra előtt még áll két nő, tökéletes, így még beszélgetni is lehet.

- Hello. - Rámosolygok, ahogy felém fordul. - Mit iszol? - Furcsán rám néz.

- Nagyon megütötted magad? - Nem igazán érdeklődő, inkább udvarias a kérdés... - Úristen!! Látta?

- Hogy...? - Úgy teszek, mintha nem érteném. Csak néz rám, majd a büfé felé fordul. Zavar. - Ja... áá... csak... - Legyintek zavartan mosolyogva, persze magabiztosnak tettetve magam.

- Akkor jó. - Rám sem néz, úgy mondja. Hát ez hihetetlen. Vajon hányan látták még?

- Hmm... akkor meghívhatlak?

- Mire? - Rám néz és valami lekicsinylő értetlenség van az arcán.

- Hát... gondoltam... - A büfé felé legyintem a karomat... vagyis ez egy... "Női mosdó" büfésnek álcázott vécés nénivel az ablak mögött. Ezt nem hiszem el.... Szerintem általános iskolás korom óta nem voltam ennyire zavarban. Gyorsan módosítok a karom által jelzett irányon. Valami büfészerűt keresek a tekintetemmel. Jobbra nézek, balra nézek, lóbálom a karomat... Te jóságos ég... Végül a hátam mögött meglátok egy kicsi bódét néhány asztallal, ahol " hideg sört, sült kolbászt " árulnak. - Mondjuk ott egy italra... - Bólogatok és elmélyülten nézem a bódét.

- Hát... - Szánalmasnak tarthat... legalábbis, ahogy végignéz rajtam. - Majd később, talán.

- Rendben, rendben. - Szorongatom a törölközőmet és kihátrálok a sorból, ami mindeközben a hátam mögött kialakult. Természetesen csak nőkből...

Mire visszaérek a fedett uszodához Tamás már elmélyülten beszélget Judittal valamilyen gyerekkori mókás történetről a medence szélén. Közben nagyokat nevetnek. Hát igen, így kell ezt csinálni, vagyis így kellene. Úgy tűnik, Tamásnak most már ez jobban megy, mint nekem. Eljött az ő ideje... És nekem... Nekem befellegzett csajozás terén. Lehuppanok melléjük a csempére. Zavartan összenéznek a látványomra. Tényleg szánalmas lehetek. Ráadásul biztosan meg is zavartam őket. Belelógatom a lábam a medencébe és úgy teszek, mintha itt sem lennék.

- Petrát hol hagytad? - Töri meg a csöndet Judit.

- Öm... mindjárt jön. - Rá sem nézek, miközben válaszolok. A szemem sarkából látom, hogy Judit megértően bólogat, majd Tamásra néz, aki rándít egyet a vállán. Tipikus. Csönd. Most már ők sem tudnak miről beszélgetni, nagyszerű. Felemelő lehet a társaságom. Csak ülünk itt hárman. Mindenki másfelé néz és biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak ugyanaz jár a fejében. Az, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok. Éppen kezd elviselhetetlenné válni a csönd és a zavar, amikor Petra a medence mellé érkezik.

- Mindjárt megfagyok... - felkap egy törölközőt a földről és megtörli a haját benne. - Mi történt? - Kérdezi, miközben végignéz rajtunk.

- Semmi, csak azon gondolkodunk, hogy mit is kéne csinálni este. - Köszönöm szépen. Judit szépen elvonta a figyelmet a férfiasságomon esett csorbáról.

- Ja, azt hittem valami komolyabb baja esett Endrének esés közben. - Mondja gúnyosan, és már föl is kapta a kis táskáját az öltözők felé véve az irányt. Judit és Tamás most már végképp elveszthették bennem minden hitüket. Én persze még mindig nem nézek senkinek az arcába, inkább láblógatva a medencében úszkáló embereket figyelem. Azt hiszem nyílt ellenszenv alakult ki Petra és köztem. Ez már kémia.

 

 

Pécs, éjjel

 

- Miért nem szeded fel? Annyira helyes lány. - Mondja Tamás, miközben hörpint egyet a söréből a panzió erkélyén ülve. - Vagy legalábbis nem unatkoznál, amíg itt vagyunk. Ezután úgyis mehetsz vissza a betondzsungelbe a kedves kis szomszéd öreg néni társaságába. - Tamás ma nagyon jó hangulatban van, de meg is lehet rá az oka.

- Előszöris, nem szimpatikus és nem szeretném egy ilyen nő társaságában tölteni a szabadnapomat, kettő a szomszéd öreg néni múlt héten elkölözött.

- Oké, oké. Csak arra gondoltunk... - Gondoltunk. Nagyszerű, itt a többesszám. Tamásnál ez már többet jelent puszta csajozásnál. - Hogy neked is jót tenne, meg neki is...

- Meg persze nektek is.

- Endre...

- Bízd rám, bocs... Bízzátok rám, hogy én kivel akarok lenni és kivel nem, oké? - Visszamegyek az erkélyről a szobába. Fantasztikusan telt eddig a hétvégém. Holnap pedig vasárnap. Az az egy nap már nem sok jót tartogathat. Leülök az ágyamra, szétnézek a szobában, majd hátradőlök. Mennyivel jobb lett volna a hétvégét Laurával tölteni, persze úgy, hogy minden rendben van köztünk. Most mit csinálhat? Tamás is bejön a szobába. Paff. Az ajtót becsapta.

Miután elviharzott biztosan órákat sírt a kedvenc kávézójában. Gyorsan felhívta az egyik barátnőjét, aki egy rakás csokival a táskájában rohant Laurához és egy fél napon át engem szidott neki. Majd miután Laura az utolsó könnycseppen is túl volt, amit értem ejtett, a barátnője lakásán valami észbontó szexi cuccba bújt, kisminkelte magát és elmentek a kedvenc klubbunkba, hátha én is éppen ott felejtek. Csakhogy nem így lett, én éppen egy kavicsot rúgtam a pocsolyába Pécs egyik kihalt utcáján, esőben ázva. Mivel tehát engem nem találtak ott, Laurát a barátnője rábeszélte egy könnyed pasizásra, "már úgyis mindegy" alapon. Laurára persze mindig ragadtak az ellenkező nem képviselői, így nem volt nehéz találni valakit, akivel egész éjjel, spiccesen, vadul táncolt az asztalon vodkát végigöntve a testén, majd pedig hazatámolyogtak Laura lakására, ahol együtt töltötték az egész hátralevő éjszakát abban az ágyban, ahol korábban nekem is helyem volt. Reggel Laura arra kelt, hogy a pasi óvatosan próbál lelépni, hogy elkerüljön mindenféle telefonszámcserét, vagy hasonlókat. Laura úgy tett, mintha még mindig aludna, hiszen most ő sem vágyik egy szoros kapcsolatra. Majd elégedetten konstatálta, hogy ilyen egy tökéletes kapcsolat, és mosolyogva végignyújtózott az ágyon. Legalább neki jó éjszakája volt. A pasi... A pasi pedig... lelépett. Paff. Az ajtót becsapta. Tamás. Tamás csapta be, ahogy bement a fürdőszobába, hogy elővarázsolja legcsábítóbb énjét az esti bulira. Végigsimítom az arcomat, én azt hiszem, hogy csak megborotválkozom.

Természetesen oda megyünk, ahol Tamásék tegnap megismerkedtek, csak hogy legyen egy kis nosztalgia - romantika. Igazán hülyén érzem most magam. Itt ülünk Judit kocsijában és a klub felé tartunk. Tamás persze adja a machót. Most éppen a cégről beszél, arról, hogy mennyire jólmenő, és hogy mik a jövőbeli tervei. Judit persze el van ájulva. " Tényleg? Tényleg? " - Csak ez hallatszik tőle. Mi persze Petrával a kapcsolatunknak megfelelően viselkedünk. Ő baloldalon néz ki az ablakon, én jobbról szemlélem a tájat. Eszméletlen! Még egy ilyen mélabús csajjal sem találkoztam. Hogy lehet egy ilyen jófej lánynak, mint Judit, ilyen barátnője? Petra felé fordulok és végignézek rajta. Igazán kár érte, amúgy helyes lány. Nem túl hivalkodó, természetes, de mégis vonzza a tekintetet. Igazán kár. Ahogy visszafordulok, az ablakon visszatükröződve látom, hogy Petra is végignéz rajtam. Na, mi van? Mégis érdeklődő? Vagy arra vár, hogy találkozzon a tekintetünk, és lekicsinylően újra a szemembe nézhessen? Judit néha hátrasandít a visszapillantóban, hogy minden rendben van-e. Igen... azaz nem! Semmi sincs rendben, úgy érzem magam, mint egy kisiskolás, akit arra kényszerítenek a szülei, hogy azzal töltse az idejét, akivel egyáltalán nem akarja. De valóban kezd kényelmetlenné válni a szituáció. Tamásék vidáman beszélgetnek, mi pedig szótlanul ülünk egymás mellett, mint két megsértett kiskamasz. Nos, valószínűleg Petra is érzi a kettőnk között levő feszültséget, sőt, mitöbb, én sem vagyok szimpatikus neki. Ennyit már leszűrtem. Éppen elmerülök Petra - ellenes gondolataimban, amikor megérkezünk. A klub előtt rengetegen beszélgetnek, a parkoló is csaknem tele van. Hát, vágjunk bele...

Miután beléptünk, keresünk gyorsan egy szabad asztalt és letelepszünk. Tamás elmegy italokért. Óriási... ittmaradtam a két nővel, hülyén vigyorgok Juditra, mint aki eszméletlenül jól érzi magát. Szegény Judit már észrevette, hogy Petra és én köztem nem sok szimpátia alakult ki. Nem igazán tudja, hogy mit szóljon.

- És... ö... holnap mikor indultok? - Kérdezi. Közben Néha Petrára pillant, hogy esetleg őt is bevonja a beszélgetésbe, de Petra szemmel láthatóan másra figyel. A pultot és a távolabbi asztalokat kémleli.

- Kora délután... igen, kora délután. - Nos, ezt megbeszéltük. Tamás szerencsére visszaérkezik az italokkal. Leül a Judit melletti székre.

- Pfhu... rengetegen vannak a pultnál... - Közben szétosztja az italokat. Miközben Judit elé leteszi a Martinit, idiótán rávigyorog... Úristen, ez bejön a csajoknak? Érzem, hogy ez az este sem lesz az enyém. Itt ülök egy turbékoló párral, meg egy aggszűzzel, aki a puszta tekintetével is ölni tudna... főleg engem. Újra elmélyülök a gondolataimban, kortyolom a sörömet. Eközben Tamás táncolni viszi Juditot. Körülöttem mindenki ismerkedik, táncol, szórakozik. Igen, határozottan szerencsétlen vagyok. Végérvényesen egyedül fogom leélni fiatal életemet. Csupán a kutyám lesz hű társam. Dolgozom, fizetem a lakásom részleteit, néha sörözni járok a haverokkal, akik természetesen egyre fogynak majd az asztalunk mellől, hiszen mindenki megnősül, gyereket nevel előbb-utóbb. Majd az utolsó barát megveregeti a vállam, mielőtt ő is elhagyná a helyet. Ugyanígy ülök majd a söröm mellett egyedül. Szépen, lassan megöregszem. A kutyám is. Majd mindennap leviszem sétálni. Öregesen baktatunk az őszi szélben, mi ketten. Majd, miután ő is elhagy engem, egy nyugdíjas klubba fogok járni, ahol hasonló sorsú idősekkel ismerkedhetek, sakkozhatok, bevehetjük együtt a napi gyógyszeradagot. Talán majd ott, ha én leszek az, aki mindenkinek mattot ad a klubban, körém gyűlnek a nyugdíjas klub nőnemű látogatói, és talán akkor... majd akkor sikerem lesz a nőknél...

Mire felnézek, már Petra sem ül mellettem. Hova tűnhetett? Biztosan jobb társaságot talált. Neki vajon mi lehet a jó társaság? Akire büntetlenül lövellheti szeméből a gyilkos sugarakat...? Szétnézek. Tamás és Judit önfeledten táncol a tömegben... Petra... Petrát nem látom. Nekem viszont elfogyott a söröm, úgyhogy felállok és elindulok a pult felé. Ott is elég nagy a tömeg. Átvágom magam rajta. A pulthoz érek, rátámaszkodom és várom, hogy a pultos észrevegyen. Valaki néz. Balra fordulok. Te jóságos ég...

- Hello - Hatalmas bociszemek. - Emlékszel rám? - Hát hogyne...

- Hello... Inez, ugye...? - Éreztem, hogy nem lesz jó estém.

- Micsoda véletlen, hogy... - Bólogatok, zavartan mosolygok, és próbálom magam mihamarabb észrevetetni a pultossal.

- Hát, igen, az... - Minduntalan szökkenek egyet, ha a pultos felém fordul valamiért.

- Tegnap... - Hatalmas szemekkel és ártatlanul néz rám. - Hová tűntél olyan hirtelen?

- Ö... m.... Ma fontos tárgyalásom volt és ki kellett pihennem magam... - Végre rámnéz a pultos. - Egy korsó sört kérek! - Már csapolja is.

- És... sikerült a megbeszélés? - Hát persze, hogy megint a munkám érdekli, ezután pedig megkérdezi, hogy mennyit keresek...

- Igen. - Vágom rá, és már fordulok is el a sörömmel. - Szia.

- Szia. - Értetlenül néz utánam.

Visszaülök az asztalunkhoz. Még mindig üres, azaz rajtam kívül nem érkezett vissza senki. Iszogatom a sörömet, nézem a táncoló tömeget. Ahhoz képest, hogy azért jöttem el a fővárosból, hogy jól érezzem magam, most itt ülök egyedül, mint az ujjam. Nem lehet, hogy Laura miatt érezzem így magam... Annyira nem volt fontos kapcsolat... Talán öregszem... Nézem a fölfelé táncoló buborékokat a poharamban. Nem is gondolkodom... nem gondolok semmire, semmi rosszra. Ezt fogom magamban ismételgetni, mint egy mantrát...Bumm! Táncolni kezdenek a buborékok a pohárban. Tamás csaknem fölborítja az asztalt... meg Judit... meg Petra...

- Bocs, Endre! - Petra karja Tamás nyaka körül, Judit a másik oldalról támogatja. Mi a...? - Kicsit sokat ihatott, haza kellene vinni... - Tamás Juditra néz, én értetlenül Tamásra.

- Oké, oké - Mondom, és föltápászkodom. Tényleg jó kis este, a felét egyedül töltöm, a másik felében a részeg sárkányt cipelem haza... Megfogom Petra másik karját...

- Tudok menni! - Kirántja a kezét a kezemből. Megtántorodik. Hát persze, hogy tudsz... Akkor gyere csak utánam, én inkább a vezetést vállalom. Tamás karolja továbbra is, Judit a táskákat gyűjti össze.

- Akkor akár mehetünk is! - És elindulok sebesen a kijárat felé.

Már a volánnál ülök. Judit és Tamás betuszkolják Petrát a hátsó ülésre.

- A telefonom! - Judit visszarohan a klubba. Nagyszerű. Legyünk már túl ezen az estén!

Petra hangosan szuszog mögöttem, Tamás Juditot várja, én pedig a sofőr leszek... Kezd tényleg elegem lenni ebből a hétvégéből.

- Te egy... te... - Mit parancsolsz? Hátrafordulok. - Egy unalmas... beképzelt...

- Tessék? - Petra néz a szemembe.

- Az vagy!

- Te sem vagy túl jó társaság! - Hatalmasat sóhajt, és összehúzza a szemöldökét.

- Most éppen nem vagyok jól. - Legyint. - De te... mióta...

- Mit mióta? - Komolyan kezd idegesíteni.

- Én éppen... most... most... - Könnyes a szeme... az ablak felé fordul. - Judit miatt... én...

- Részeg vagy. - És visszafordulok. Határozottan idegesít.

- Én nem azért... engem most hagytak ott... - Most már sír is. - És Judit mindenáron... nekem nem kell senki... máskor nem... még jó, hogy rohadtul érzem magam...! - Nézek ki az ablakon, hát... egy cipőben járunk...

Tamás és Judit hirtelen beugranak a kocsiba.

- Minden rendben? - Judit hátra ül Petra mellé.

- Hát persze... Indulhatunk? - Gázt adok.

 

Pécs, nappal

 

Már mindent összecsomagoltam. Az erkélyen ülök, kávézom.

- Kész vagy? - Tamás kinéz a nyitott ajtón.

- Ja... igen. Indulunk?

- Egy félóránk van a vonatig.

Az út az állomásig lassú, csendes, olyan gondolkodós. Laura... Nem is hívott fel... mindegy. Az állomásra érve Juditba botlunk, gondolom nem véletlenül. Ölelkezés, ígéretek, mosoly, ölelkezés, suttogás, ölelkezés. Addig én felpakolok a vonatra. Egy jó tíz perc múlva Tamás is felszáll. Mosolyog. Rámosolygok, de nem kérdezek semmit, bámulok ki az ablakon.

 

 

Budapest, nappal

 

Nos, Laura még most sem hívott. De igazából már nem is hiányzik. Egy hete itthon vagyok. Újragondoltam az életem, és jelentem, jól vagyok. Szeretem a munkám, talán a szamárlétrán is előbb-utóbb fentebb léphetek... Tamásnak jót tett a kiruccanásunk, nekem más értelemben... Megiszom a kávémat. Fél nyolc van, indulnom kellene. Cipő, napszemüveg. Végig simítom az arcom... francba! Borostás... majd este... Indulok. Ja! A szemét. Leviszem, és megyek. Ajtó nyit, kulcs, ajtó zár. Szemét az egyik kézben... Paff! Az ajtót becsapta. Az új szomszéd csapta be, aki a nénike helyére költözött. Indulok lefelé a lépcsőn.

- Bocs! Levinnéd az enyémet is? - Női hang. Tényleg, még nem is találkoztunk. Megfordulok...

- Petra...? - Na ne...

- Öhm... Oh... Itt laksz...? - Zavarban van. Húha... én is.

- Ja... igen.

- Én meg most...

-Tudom. Leviszem. - Nyújtom a kezem.

- Mit? Ja! Köszi! - Ideadja a szemeteszacskóját. Megfordulok, elindulok.

- Endre! - Utánam kiált. - A lépcsőfordulóból visszanézek.

- Ne haragudj, akkor... hülyén viselkedtem... csak, amit mondtam... szóval, tényleg nem volt akkor túl jó hetem...

- Semmi gond! - Rámosolygok. Visszamosolyog.

- Akkor... szia! - Int, és még mindig mosolyog.

-Szia! - Leszaladok a lépcsőn. Ez nagyszerű! Kosárra dobom a szemeteszacskókat. Hát persze, hogy talál! Jó csaj ez a Petra, egész normális... Vigyor a képemen, mégis tudok csajozni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr461772930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukulkán 2010.02.21. 17:15:14

lehet hogy nem jó a karakterszámlálóm,de 45 000 karaktert mutat. A kiirásban 5-6 ezer szerepel. Amellett,hogy hosszú lett,még teli van párbeszédekkel is. pedig felhívták a figyelmünket,hogy kerüljük a párbeszédeket és leírásokat,csak a történet csontvázát küldjük be,mint egy szüzsét. Ez nem lesz nyerő szerintem

cs_ 2010.02.21. 23:05:28

@kukulkán: szavakról van szó, nem karakterekről. az én számlálóm szerint ez kicsivel több mint 7000. eddig ez a legjobb mű és mindenki úgy ír ahogy tud vagy kedve van, a pályázat csak egy keret - szerintem.

kukulkán 2010.02.22. 08:33:51

El vagy te tévedve ember! ha egy dokunál belépsz a szerkesztőbe,akkor kidobja neked ,hogy: szavak száma , karakterek száma szóköz nélkül, karakterek száma szóközökkel. Most ennél a pályázati műnél: szavak száma 7119,karakterek száma szóköz nélkül 38394, szóközökkel pedig 45324. A pályázatban "Pályázóinknak maximum 3 flekk terjedelmű (maximálisan 5-6000 karakter szóközökkel) " és nem szavakkal. Hát ha én egy szavat 2,egy mádsikat meg 200 karakterből rakok össze,mi van olyankor. Tehát el kellett volna olvasni rendesen a pályázati kiirtást. Még,ha a szavak számát veszed is,akkor is túllépett a max 6000-es számon. Mi az,hogy ez a legjobb mű? majd eldönti a versenyt értékelő Bizottság,melyik amelyik megfelel a kritériumoknak és filmre vihető.

kukulkán 2010.02.22. 08:39:29

@cs_:" eddig ez a legjobb mű és mindenki úgy ír ahogy tud vagy kedve van, a pályázat csak egy keret - szerintem. " Ez igaz,és a zsüri pedig úgy dönt,hogy az nyer amelyik a legjobb.

kondor ervin 2010.04.07. 12:59:09

Nyugtával dicsérjük a napot vagy elismervénnyel.