A kispap átvette a limuzin volánját, miközben a két idősebb egyházfi hátul pletykálni kezdett. Vince szeretett vezetni, ezért nem érdekelte, hogy mikor és meddig mennek, csak nyomta a gázt, a vidéki út kanyargós volt, és az autó lomha, nehézkes. Egyszercsak megkopogtatta a vállát hátulról a kocsi tulajdonosa, akivel a Dunántúli parókiára igyekeztek. Lehúzódott, kiálltak mindhárman pisálni. Megdícsérték Vincét, hogy neki jó, mert látja még a farkát. A másik két úr a hasát szemlélte elsősorban, és mintegy rutinból ismerték a pössentés technikáját. Hanem a korszellem, az korszellem.

- Futni kéne!
- Kocogni.
- Tavaly el is elkezdtem.
- És? – kíváncsiskodik az idősebb, az utolsó csöppöcskéket rázza lefelé a szerszámáról.
- Szénanátha. Örülök, ha vezetni bírok tőle…
- Fussunk!
- Most?
- Ráérünk.

Elkezdtek kocogni, mögöttük a szolgálati autó lépésben araszolt, Vince próbált nem káromkodni, nem éri meg, gondolta, minek idegesítse fel magát, még az előtte kocogónak kell meggyónnia. A két férfi egyre lassabban haladt, hátulról is látszott hasuk ütemes ringatózása. Kis bukkanó következett, Vince kinyomta a kuplungot, hogy megvárja mire azok a dombra érnek, majd akkor csap le hátrulról. A két atyafi komoly pulzus emelkedés árán tornázta fel magát a dombocskára, majd lazításként lefelé szaladtak. Vince fent a dombon, ahogy átbukott az autóval látja ám, hogy az urak máris állnak a bekötőútnál, ahol mintha lenne valaki. Pár lépésre megközelíti őket, majd megáll. A leány, aki az út szélén a bájait árulta, már a tarifák ismertetésénél tartott. Az urak civilben lévén, nem árulták el magukról, hogy milyen okból kíváncsiak a szolgáltatások áraira. Az anál, az orál, a fúvós hangszerek árai után a papon volt a sor. Vince már minden szavát hallotta a felettesének.

- Fizetek három ezret. – mondta a nagyobb hassal bíró atyafi. A lány a miniszoknyájában már bevételt szimatolt.
- Aztán, hogy akarják?- tette fel a kérdést kissé gyanakodva, hol az egyik, hol a másikra nézve.
- Mondj el tíz miatyánkot érte! – kérte a pap, erre a kurva hátrahőkölt, kezeit védekezően maga elé kapta, és kissé fejhangon kiabálni kezdett.
- Tűnsz a picsába, te köcsög! Idehívom a stricimet, ha nem takarodtok!- azzal fenyegetően a kicsiny retiküljébe nyúlt, és a mobilját mutatta, mintha bizony az örödögnek felmutatná valaki a szent keresztet.

A két férfiú nem kísértette meg a sorsot, nem kockáztatták meg e leány megmentése végett, hogy egy stricivel gyűljön meg a bajuk. Beszálltak Vince mellé, aki továbbhajtott, végül még lekésnek a parókián az ebédről, az pedig nem volna Istennek tetsző cselekedet.

A kocsiban aztán szóba került még ez az, főleg mikor kiderült, hogy Vince egyenesen Rómában tanult, az Örök Városban, amely mint a szabad művészeteknek, úgy a legősibb mesterségnek is fővárosa, vagy bizonyosan az volt valamikor. Mikor faggatták, hogy Vince novícius létére miként élte át a bűn fővárosának csábításait, ő szabadkozott egyértelmű választ adni.

- De hát köztudott, hogy a kollégium utcájában akad némely bordély. – kockáztatta meg az idősebb.
- De ottan csak román kurvák voltak mindeg,- vágta rá zamatosan a székely legény, - csak nem képzeli, tisztelendő atyám, hogy én azokkal összeadjam magamat?

Mire a sokat látott egyházfiak sírva röhögtek a hátsó ülésen, hogy rengett belé a gömbölyded hasuk rendesen.