HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.16. 16:31 magyardekameron

Bekecsy Gábor: A boszorkányság tagadása

Címkék: bekecsy gábor

A púpos ember reggel megnézte leányának nagy hasát, azt mondta: takarodjon a házából, este otthon ne lássa.

 

A púpos ember morcos, duzzogó emberfajta, nem látta sohan senki jó kedvében, nem járt kocsmába, nem volt komája, se szeretője talán. Nem ismert senkit, nem nézett televíziót, nem hallgatott rádiót, a politika halálosan untatta. Ha eljött a tél, hátradőlt az akol jászolában, csontra száradt tavaszra, csak néha nyalósóért mozdult el otthonról. Senki se tudta, honnan jött, egyszer csak ott volt leányával az eldugott alföldi faluban, lett a falunak púpos embere.

 

Nem jó jel, súgtak össze a falusiak.

 

Nemsokkal, hogy megjelent a púpos ember és leánya a faluban, sötét este három legény egyszerre ivott a kocsmában. Külön-külön asztalnál szopogattak kékfrankost, szőkék, megszólalásig egyformák, talán hármasikreknek gondolnánk, ha nem tudnánk, volt egyszer egy háború, azóta erősen hajlamos ismételni a világ itt. Ha az egyik legény mozdult, mozdult a másik kettő is, ha a másik kettő nyugalmasan hátradőlt, aszerint tett a harmadik, egyszerre fújtak karika füstöket, követték egymást feszesen. Villanyt kell oltanom, mondta a korcsmáros félénken, mécsest esetleg jó forintokba belefér. Látta, hogy legények beleegyezőleg intettek, mondta a pultosnak, ugorj, öcsém, mécsest nekik azonnal. Gyér és hülő fényben három pár vérmesen világító farkasszem vizslatott, melyik indul el a csapáson hamarabb.

 

Nem indult egyik sem, maradtak reggelig.

Ennek így nincs érelme, állt fel az egyik legény az asztaltól, papírpénzt adott a pultosnak, hazament.

Ennek így nincs értelme, állt fel a másik legény az asztaltól, papírpénzt adott a pultosnak, hazament.

Ennek így nincs értelme, áll fel a harmadik legény az asztaltól, papírpénzt adott a pultosnak, hazament.

 

A lány fogta nagy hasát, ment lefelé a kertek alján, az ösvényen. Arra ment, ahol nagyanyák beszéde szerint boszorkányok tanyáznak. Hírlett, hogy koromfeketék, markukból ismeretlen magvakkal varjakat etetnek. Ha pedig eljön az alkonyat, a boszorkányok a patak partján legényekkel szerelmesen fekszenek, nagy martilapukat húznak magukra, a legényeket nyílt szeretkezésre csábítják. Hágnak rendesen, láttak efféle furcsa dolgokat a földekről megtérők. Tán azért is van annyi tunya, iszákos, romlott magú legény a faluban, állapították meg a fiaikkal egy födél alatt lakó ecetszagú asszonyok. Nyilvánaló: a boszorkányok képesek legénymagot rontani, szólt súlyosan a plébános, és szerre tudta le a fogadott miséket. Halotta ezt a púpos ember is, meggondolta magát, bújdokoló lányát még aznap este hazavitte szép szavakkal.

 

Régebben nem így volt, mesélte nagyapánk, a háború után legalábbis másként volt. A patak partján frontról megszökött, svábul beszélő katonák rejtőztek, szép szál fiúk voltak mind, éjente meglepték a gangokat, szerelemre bokorba cipelték a lányokat. Nagyapánk szerint későn mentek el, pontosabban: csak később jöttek értük a vöröscsillagos katonák, mert ha hamarabb jönnek értük a vöröscsillagos katonák, nem lett volna annyi szőke gyermek a faluban.

 

Majd jövök, mondta az egyik legény és megigazította az öregasszony takaróját: anya, egyet se búsuljál. Ami kell, az kell, marokban kés lapult, a penge hegye megegyezett a holdfénnyel: ha útban áll valaki, ma este vér lesz a szűz havon, esküszöm. Erre-arra éles szemvillanás, a legény könnyen átvetette magát a palánkon. Később teljesen szokatlan vísításra riadt a kemence kéményén ülő bagoly, amikor szépleány legényt lovagolt, galoppban menet. A púpos ember kint az akolban nagyot horkintott, azt álmodta, bárány született.

 

Majd jövök, mondta másnap este a másik legény, és megigazította az öregasszony takaróját: anya, egyet se búsuljál. Ami kell, az kell, magához vett egy hegyes kést, a penge éle megegyezett a holdfénnyel: ha útban áll valaki, ma este vér lesz a szűz havon, esküszöm. Erra-arra éles szemvillanás, a legény könnyen átvetette magát a palánkon. Később a vísításra csak alig mozdult a kemence kéményén ülő bagoly, amikor szépleány legényt lovagolt, galoppban menet. A púpos ember kint az akolban kettőt horkintott, azt álmodta, bárány született.

 

Majd jövök, mondta harmadnap este a harmadik legény, és megigazította öregasszony takaróját: anya, egyet se búsuljál. Ami kell, az kell, magához vett egy hegyes kést, a penge éle megegyezett a holdfénnyel: ha útban áll valaki, ma este vér lesz a szűz havon, esküszöm. Erre-arra éles szemvillanás, a legény könnyen átvetette magát a palánkon. Később a vísításra meg sem riadt a kemence kéményén ülő bagoly, amikor szépleány legényt lovagolt, galoppban menet. A púpos ember kint az akolban hármat horkintott, azt álmodta, bárány született.

 

A legények ott ültek a kocsmában, szivaroztak, hallgattak nagyokat, nézték a kékfrankos bor fényét. Ittak, ittak, ittak. Nem néztek fel, amikor a púpos ember beállított a kocsmába nagy böllérkéssel: elvágom a nyakatokat!

 

Te voltál, mutatott az egyikre. Ha nem, akkor te, bökött a másikra. Mondta a harmadiknak: tiéd a kölyök, ismerd el, ha nem, most helyben leszúrlak!

 

A legények szerre álltak fel helyükről, és szerre somfordáltak ki a kocsmából, viszont egyszerre értek a púpos ember házához, egyszerre lestek be az ablakon. Ültek a gangon, szivaroztak, sóhajtoztak nagyokat, nézték a kerekedő Holdat, és megint csak hallgattak nagyokat.

 

Menj be, mondta az egyik a másiknak. Miért én, mondta, nem kérdezte a másik, és szólt a harmadiknak. A harmadik se mozdult egy tapodtat.

 

Hajnalban ovákolást hallottak, egyszerre álltak fel, megszeppenve néztek egymásra, ki lépjen be a lányhoz hamarabb. Lépést egyikük sem tett befelé.

 

Megvirradt, korcsmárost költöttek, kértek üveg pálinkát. Ittak, ittak, ittak.

 

Az enyém, mondta az egyik.

 

Az enyém, mondta a másik.

 

Az enyém, mondta a hamadik.

 

Később látogatók mentek a púpos ember házába. Sötét ruhás alföldi asszonyok nézték meg a gyermeket. Phüj, phüj, phüj, szép szőke legényke, szépséges gyermekáldás, nőjél nagyra, lelkecském. Az asszonyok elvoltak, állították, a gyermek, mint az apja, Isten minket úgy segítsen, kiköpésig olyan apja, de hát olyannak kell lennie.

 

Egy kicsi megnyugodtak a faluban: talán nincsenek is boszorkányok, ha voltak, elhúztak valamerre. Valaki úgy tudja, vérnyomok, talán sebzett vadak nyomán haladtak.


 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr601844439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lok 2010.03.17. 07:51:43

Erre a novellára nem figyel senki? Eddi ez a legjobb!
süti beállítások módosítása