HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.16. 18:26 magyardekameron

Horváth Ida: Lancome Magie Noire

Címkék: horváth ida

Mezítláb ültem. Elhagyhattam a cipőm. Kávézni hívtál de te mégis hársfateát szürcsöltél. Nárcisztikusnak láttalak és ez meglepett. A kávé túl erős volt. Azt néztem, látja-e valaki, hogy hiányzik az őszi cipő a lábamról.

Délelőtt egy teherfuvaros vett fel a zombori úton. Mindenáron csokoládéval meg Apakólával akart gyorsan felhizlalni. Mohón fel is faltam az összest, mert elfelejtettem, hogy jól nevelt vagyok. Aztán megkérdezte, hogy a pasikat is így falom-é. Ezzel kiborított. Már akkor fájt a lábam, szorította a cipő, amit anyám mostohájától kaptam. Rám erőltette azt a divatjamúlt, agyonnyűtt, fekete lakkcipőt, egyre azt bizonygatva, hogy a sokkal előnyösebb, mint a bakancsom. Legyen, hadd örüljön. Istenien áll, mondta. Persze mindketten tudtuk, hogy ronda, kopott, csak hát nem akarja kidobni, inkább rám tukmálja, mert a kispapoknak mégsem ajándékozhatja a nemrég elhunyt férje borotvakészletével egyetemben. Közönyösen hallgattam a már megszokott öntömjénezését: hogy ő milyen különleges, megvan benne az, amit vonzerőnek neveznek, hogy kancsal szeme és elálló füle ellenére, mindig is rajongtak érte a férfiak, irigyelték a nők, az ékszerésze szerint a Jóisten is nemesfémviselésre teremtette selymes kezét, az atletizálástól ilyen formásak a lábai, darázsderekú, és sose görnyed össze. Rám célzol, kérdeztem. Hát, nem vagy egy szépség édesem. Ja. Tényleg nem. Mindenesetre, ha az apja annak idején nem áll be a nácikhoz, és nem kap hatalmas összeget háborús fájdalomdíjként, még annak a dilettáns férjének sem kell, akiből olyan sikeresen formált tehetségtelen gimnáziumi igazgatót. Nemcsak tehetségtelenségéről volt híres, hanem idétlen frizurájáról is. A baloldalon megnövesztett pár szál szürkés hínárt átcsapta a másik oldalra és anyám mostohájának büdös hajlakkjával fixálta. Szóval az apjáról sose beszél. Az mindig gyanús, ha valaki nem beszél az apjáról. Kávét, édesem. Sok cukorral. Tudod, nem tudom megmagyarázni, de hisz érted édesem, mindenkit zavarba ejtően bámulsz. Klári is panaszkodott. Ha a szerb tanárnőmre gondolsz, elmondanám, hogy már reggel negyed nyolckor olyan részeg hogy a fogas helyett a táblára akasztja a kabátját. Lehet, hogy ezt a mozdulatsort csodálkozva kísérem a tekintetemmel. Kevés a cukor, kaphatok még egy kiskanálnyit, mondtam és bementem a spájzba. Azt hiszem, nem vette észre a nagymonológja közepette, hogy én már rég a befőtteket nézegetem, a szabályosra szeletelt őszbarackokat, a csinosan elhelyezett kis celofánt, a meggybefőttet a karcsú üvegben. Micsoda pedantéria. Micsoda rend. Pontosan olyan, mint anyám mostohájának akkurátusan megtervezett és megvalósított élete. Gimnázium, a középszerű fiatal tanár elcsábítása, férjhez menés, szőkített haj, Párizs, síelés, nyugdíjazás 40 évesen, jól időzített megözvegyülés, egy éves pityergés. Most van a „postptityergő” fázisban, ami roppant fárasztó és unalmas. Már órákkal ezelőtt el kellett volna mennem, sőt, évekkel ezelőtt meg kellett volna szakítanom vele a kapcsolatot. Mégis maradtam. Számítón ültem. Biztosan elfelejtette, hogy megígérte. A kopott emlékeimet Láncomé illattal konzerválom. Egy fehér zsabós selyemblúzt vett elő váratlanul meg egy kék A vonalú szoknyát. Próbáld csak fel. Minden lógott rajtam. Idétlenül álltam a tükör előtt. Hagytam, hogy kisminkeljen, mint a kislányok a babáikat. Vacsorát édesem? Nem. Kicsit megelégeltem, hogy mindig a romlott sajtoddal bosszantasz. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy vesztettem. Hálátlan kis dög vagy. Lassan öltöztem, kicsit szédültem is. Mégiscsak ennem kellett volna csenni egy befőttesüveget vagy beleharapni a prágai sonkába. Mielőtt elmentem volna, a csuklómra dörzsöltem néhány cseppet az üvegből, majd gyengéden megsimogattam anyám mostohájának púderillatú arcát, és már fordultam is ki. A pofon nagy volt és erős. A járomcsontomnál éreztem valami meleget. Ja, már régóta készült megjavíttatni az ametisztgyűrűjét.

A fűszeres, nehéz illatot egész éjjel éreztem a csuklómon, meg másnap is, sőt gyakran erre az illatra ébredtem. Láncomé üvegcsében úszkáltam, körbe-körbe, szőkén, fekete kalapban és karmazsinszínű szalag lebegett a derekamon. Dekameron. Anita Ekberg a szabadkai Zsolnay kerámiákkal díszített szökőkútban. Játékos. Szecesszió.

A Gombkötő utcába akartam menni, ott láttam valami cipőfélét, amit vennem kéne gyorsan. Kérem? Nem hiszek a fülemnek, azt kérdezed a bogárszemeddel meg a már hiábavalóan kívánatos száddal, hogy mit csinálsz majd nélkülem, ha elmegyek. Ezt az álszent, hernyó kérdést kár volt feltenni. Mindegy. Nyüzsögnek. Ültünk. A lépcsőt figyeltem. A gyújtóról felpillantva látom, hogy az én Narciussom az ajtó felé bámul. Óvatosan hátrafordulok. Tényleg kivételes, pikáns szépség. Szőke. Aranyszőke. Arisztokratikus arcú porcelánbaba. Na igen. Még csak időm sem volt meghatódni a disznón. Fizetnék, de nem engeded. Neked persze van önérzeted. Hagyom. Elhagytalak.

Csak egy ilyen gyáva disznó hagyja, hogy így otthagyják.

A boltban nem volt 37-es méret. Mezítláb mentem a Gombkötő utcán a korzó fele. Sétálásra alkalmas volt az idő. Nem is fáztam, a muskátlikat keresem a Barátok temploma erkélyén. Anyám mostohája magyaráz valamit. Úgy tűnik sikerült belebotlanom. A barátja egyik kezében, ha jól saccolok két kg krumpli, egy kg hagyma a másikban. Bemutat, a tőlem lesett sablonos derűvel. Szabó István. Nyugdíjas mérnök. A bicikligyárban dolgozott. Hiába, nehéz tökéletes partit találni, mosolyodok el, darázsderék, szőke csigák, megbízható egzisztencia ide vagy oda. István annyira esetlen és ügyfogyott, hogy amikor kezet akar csókolni, megfeledkezik a krumpliról, meg a hagymáról, és a szatyor tartalma szétgurul. Mulatságos. Anyám mostohaanyja elegáns. Látom az ametisztgyűrűt, sem felejtette el. Nagyon helyes. Így teljes az összkép. Biztosan nincs zavarban, csak sajnálja, hogy ilyen körülmények között ismerkedünk meg Istvánnal, és nem az ő legendás húslevesének fogyasztása közben. Mondom neki, kellemes a parfümje. A szememben most is valami állat csücsülhet, mert anyám mostohája riadtan, akár egy őzike, arrébb szökken, azokkal a még mindig csinos lábaival. Magának is tetszik István. István ügyefogyottan szedi a hagymát, és azt mondja, német nyugdíja van.

Gúnyosan elhúzom a szám. Anyám mostohája pontosan tudja, mire gondolok, és én tudom, nem igazán foglalkoztatja. Istvánnak megvannak a fogai, a haja is, ez már bőven elég a német nyugdíjjal kiegészítve. Förtelmes a szarvasos, norvégmintás pulóver rajta, meg a hónaljig felhúzott olcsó szövetnadrág. Na, anyám mostohája majd kicsit igazít az ízlésén. István. Nem tetszik, de csodásan lehet majd idomítani, és házimacskaként végzi a bársonyfotelben.

Anyám mostohája fájdalmas tekintettel méricskél. Levágták az alsó lábszárát. Gangréna. Anyám neve: Magdaléna. Persze a fájdalom nem vicces. Egyszer azt mondta tőle kapott cukrot. Nem hoztam neki semmit. Gyűlölöm a beteglátogatást. István félrehúz és megkérdezi, hogy ki fizeti ki neki azt a rengeteg joghurtot, amit Ilonkának hozott. Anyám mostohája a lábamat méricskéli. Jellembéli hiányosságaimat kiaknázva az összes spórolta pénzemen selyemcombfixet vettem. Gyönyörű vagyok és frivol. Zavar, ha a rokonoktól kapott fagylaltot megeszem, neked úgysem tesz jót. Beszéljünk végre az imádott férjedről. Közben harapom az epres joghurtos finomságot. Anyám mostohája szeretne megölelni. Anyám mostohája összeaszott. Anyát is szerette volna lefektetni. Megitatom. Májfoltosan is övé a világ legszebb keze.

 

A temetés miatt kerestelek meg, semmit sem akartam, elhiheted, csupán hogy még egyszer szinkronban lépkedjünk, miközben a kápolnában az ócska Grundig rádióból recseg az Adagio és Elisabeth nénikém azt üvöltözi, hogy drága Ilonkám, remélve hogy a hamis végrendeletet elfogadják a bíróságon.

Semmit nem akartam, elhiheted. A szabadkai ócskapiacon vásárolt hamisított illattal telt levegő a föld szagával vegyült. Anyám kisgyerekké törpült. Csipkegallérja vakítóan tiszta. Sirálymellcsontod (sic!) tapogattam, hátha azon pihenve álommá fűszerezhetem a nappalt.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr301844831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.