HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.16. 16:48 magyardekameron

Novák Gábor: Virágének Blues

Címkék: novák gábor

Iszalag, iszalag, szalag, Emese felém emelte egymáshoz szorított ökleit. Indákat tekert a csuklójára, vonaglott és fel- felkacagott.

Növényfetisiszta volt, imádta a virágokat. Műselyem blúzt viselt, félregyűrt gallérral és fakó margarétákkal.

A bodzabokor alatt hasalva a virágokról beszélgettünk, összehasonlítottuk a rózsák szépségét Charlie Parker szaxofonszólóival. A tételek a füvön hevertek, teljes összevisszaságban. Két napunk volt érettségiig.

Rám mosolygott, a hátára fordult – a mellein megfeszült a műselyem – és legördült az árokba, a fiatal, elvirágzó bodzabokor alá. Fűszálak tapadtak a ruhájára, a hajába, úgy festett, mint akit zöldre melírozott egy habókos fodrász.

 

Néhány hete fedeztük fel a telket, a vizsgaidőszak elején. Emese egy délután átjött hozzám, a hóna alatt a könyveivel. Unja a szobáját, herótot kap a négy faltól, panaszkodott. Impulzusok, azok kellenek, csapta az asztalra a sörösdobozt, és megkért, segítsek neki valami ingergazdag környezetet találni, ahol végre megfelelően koncentrálhat.

Mikor megjegyeztem, hogy az új impulzusok csak nehezítenék a koncentrációt, ciccegett, és egy te-nem-értesz-semmit pillantást dobott felém.

A kávéház túl drága volt neki, a fagylaltozó túl zajos. A park vénkisasszonyoknak való, különben is fantáziátlan hely. Másfél órája kószáltunk már a városban, amikor Emese megtorpant, hirtelen és váratlanul. Nekiütköztem a lapockájának.

Nézd csak!, kinyújtott karja egy üres telekre mutatott, két bérház ablaktalan tűzfalai közé beszuszakolva.

Aha, mondtam óvatosan.

Itt fogok tanulni!, jelentette ki Emi.

A gazban?

Ez nem gaz, nézett rám szemrehányón, rét. A virágok illata segít majd a tanulásban.

Mikor megjegyeztem, hogy ilyenről még sosem hallottam, megvonta a vállát.

Semmivel sem különösebb, mint zene mellett magolni.

Kénytelen voltam igazat adni neki.

 

Mikor Emese egy januári délutánon, két biliárdjátszma között bejelentette, bepasizott, egyáltalán nem lepődtem meg. Emit felszedte egy idősebb, jóképű srác, aki már egyetemre jár és a campus rockbandájában zenél? Ó, igen, gondoltam a krétát forgatva, ismét a helyére kattant valami, kerekebbé vált a világ.

Mikor ezt elmondtam neki, nem szólt semmit, csak összeszorította az ajkát. Nem nézett rám, a golyókra koncentrált.

Ingerülten játszott, de mindháromszor megvert. Mint vesztes, megvettem neki a doboz kólát. Ő ingerülten kikapta a kezemből, és duzzogva hátat fordított.

Bepasiztam, érted?, duzzogott, Ehhez nem szabadna ilyen könnyedén hozzáállnod.

 

Emi frigid volt. Egy részeg hajnalon mondta el nekem, szalagavató után, mikor egészen hazáig kísértem. Azon az éjjel egészen nyílt volt, és szokásos szabadszájú trágárkodásaihoz képest jóval visszafogottabban, egészen részletesen mesélt magáról, a barátjáról, a szexről, a beteljesülés lehetetlenségéről.

A pasid miért marad veled, ha képtelen kielégíteni?, kérdeztem naivan. Mert ő élvezi, dünnyögte Emese, és kitárt karokkal végigegyensúlyozott az útpadkán. És te miért maradsz vele?, kiáltottam utána.

Mert ő élvezi.

Megráztam a fejem, és Emi után futottam. Irgalmas szamaritánus, kiabáltam. Nevetett. A kutyák ugattak, mi pedig egymásba kapaszkodva dülöngéltünk végig az utcán.

 

A felhőket figyeltem. Tiszta volt az ég, csak néhány bárányfelhő úszott el a tűzfalak között. Emese egy gyermekdalt dünnyögött, saját szöveggel.

Szűz vagy, ugye?, fordult hirtelen felém. Elvörösödtem, elfordultam tőle. Ő utánam hengeredett, átkarolta a vállam, lábát átvetette a lábamon.

Nincs senki, akivel… Nem fejezte be a mondatot. Végigsimította a mellkasom, a hasam és az ágyékom. Hülye, ostoba fasz!, csattant fel hirtelen, és belecsókolt a fülembe. Ezer lehetőséget adtam, hogy elcsábíts, mégis nekem kell megrontanom téged.

Meglepő ügyességgel gombolta ki a blúzát. A felsőteste fölém csavarodott, bordáin és apró mellein megfeszült a bőr. Jobbja bekúszott a nadrágom szövete alá.

Merev vagy, állapította meg, mire én megjegyeztem: mások is azt mondják, képtelen vagyok lazítani. A suta tréfámon felnevetett, és mielőtt megakadályozhattam volna, felmarkolta az irodalom tételeim, és a fejem alá gyűrte a lapokat.

 

Kézzel csinálta, mert nem volt óvszerünk. A bal könyökére támaszkodott, válla rándításonként megemelkedett. A nyakában himbálózó lánc minden páros ütemben az államnak ütközött.

Zihálásom tökéletes kánont játszott szuszogásával, a teste ritmusával. A két töredezett, zaklatott dallam egybefolyt, hogy tökéletes dalt alkosson. Ta-rapp-pa, ta-rapp-pa… szinkópák sorozata, szvinges harmónia.

Éreztem, hogy a végét járom. Megfogtam Emese vállát, és megpróbáltam eltolni magamtól. Nem akartam lefröcskölni.

Javíthatatlan vagy, mondta nagy komolyan. Valami könnyű és sima szövet csúszott a péniszem és Emese keze közé. Felemeltem a fejem, lepillantottam.

A kedvenc gyöngyvirágmintás zsebkendője volt.

Megborzongtam, az ágyékom összerándult. Elernyedtem, az arcom kisimult. A legjobb hely, ahova az ondóm kerülhetett, az Emese-illatú zsebkendő és a pici, áttetsző-fehér kéz volt.

 

Az árokparton ültem, cigarettát szívtam. Vártam, hogy kiszellőzzön a fejemből a magömlés utáni tompaság. Emese mellettem hevert, bal kezem a zselétől tüskés tincseivel játszadozott. Nem szóltunk egymáshoz.

Mikor felszedelőzködtünk, felajánlottam Emesének, hogy hazakísérem.

Visszautasított. Azt mondta, jobb, ha átgondolom a dolgokat. Ő egyedül is hazatalál.

Elbúcsúztam hát tőle. Megcsókoltam, összeszedtem, ami a tételeimből megmaradt, és elindultam hazafelé.

 

Útközben betértem egy éjjel-nappali közértbe. Dobozos sört vettem, cigarettát és óvszert. A pultnál az eladónő elkérte a személyimet, figyelmesen megvizsgálta, aztán mosolyogva utamra engedett. Felnőtt vagyok. Fizettem, zsebre vágtam a holmikat, és kiléptem az utcára.

A háztömbünk körül keringtem, míg leszakadt az este, s kigyulladtak a köztéri lámpák. Túl kábult voltam, hogy megtaláljam a lakásunkat. Leültem egy festékszagú padra, bámultam a hazafelé tartó embereket, a galambcsapatokat. Ittam a sört, s a gyerekdalt dúdoltam, amit Emitől hallottam. Könnyek csillogtak a szememben. Többé már nem voltam gyerek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr631844483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.