HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.16. 15:14 magyardekameron

Summer Fall: Utolsó üzenet

Címkék: summer fall

Részletek L. Rita naplójából

 

 

 

2009. november 11.

 

Lenn a bárban megszólított egy jóképű, jól öltözött férfi. Udvarias volt, kérdezte, mi járatban vagyok, hogy viselem a telet. Csak lassan tért rá arra a kérdésre, hogy van-e valakim. Nem, válaszoltam, egyelőre nem akarok hosszú távú kapcsolatot, csak élvezni szeretném az életet. Élvezni, ameddig még tehetem. Tetszett neki a válaszom, meghívott egy pohár italra. Sokáig beszélgettünk, végül a lakásán kötöttünk ki. Megkínált egy pohár borral, de nem tudtam befejezni, mert azonnal az ágyában találtam magam. Szeretkeztünk. Szenvedélyes volt, jól csókolt, tudta, mi kell a nőnek, élveztem a társaságát. Hamar elillant az éjszaka. Reggel készített kávét, megittam, megköszöntem, felöltöztem, és mikor menni készültem, azt mondta kötelező jelleggel, majd hívni fog. Mondtam, hogy ne tegye. Azt hiszem, Gábornak hívták.

 

 

2009. november 17.

 

Épp bevásároltam a sarki kisboltban, és szorgosan pakoltam a cuccaimat a futószalagra, mikor kiesett a kezemből néhány élelmiszer. Egy férfi készséggel odahajolt, hogy segítsen. Felálltam, megköszöntem a segítséget. Rápillantottam, és a tekintete megragadta az enyémet. Szép, fehér fogsora volt, a szeme csillogott. Rámosolyogtam, erre ő bemutatkozott. Tamás, mondta, ha szereti a kávét, esetleg meghívhatom egyre. Elfogadtam a meghívását. Megtudtam, hogy egy telekommunikációs cégnél dolgozik, mire ő is kérdezte az én foglalkozásomat. Azt feleltem, hogy a mának élek. Szerinte a válaszom titokzatos, amiből ő arra következtet, hogy én is az vagyok. A kávé után sétáltunk egyet a Duna-parton. Csípős hideg volt, nálam nem volt sál, így hát kölcsönadta a sajátját. Sok mindenről beszélgettünk, de egyre hűvösebb lett, mondtam, ideje hazamennem. Visszaadtam a sálat, ő elkérte a telefonszámomat. Megadtam egy kitalált számot. Pedig igazán rokonszenves férfi volt.

 

 

2009. november 23.

 

Ma a Nemzeti Színház előtt nézegettem a kiplakátolt Bánk bánt és Úri murit, amikor elindult kifele a tömeg. Beálltam közéjük, megpróbáltam átérezni a hangulatot, ami az előadás alatt átjárhatta őket, és elindultam arra, amerre ők. Jól beleolvadhattam az emberek közé, mert egy középkorú, őszborostás, szépnek nehezen mondható férfi megszólított, és kérdezte, hogy tetszett-e a darab. Habozás nélkül válaszoltam, hogy a legjobb, amit láttam. Kicsit társalogtunk, majd felhívott a lakására, hogy kóstoljak meg valami híres, régi évjáratú bort, ami állítólag tükrözi a jellememet. Felmentem. Kifejezetten mocskos volt az ágyban. Nem mondta, hogy hívni fog, én nem mondtam, hogy hívjon. Csak annyit mondtunk egymásnak: viszontlátásra.

 

 

2009. november 27.

 

Mentem le a bárba, de amint beléptem az ajtón, megláttam Tamást a pultnál. Sarkon fordultam, de már késő volt, az utcán sikerült elkapnia. Számon kérte a hamis telefonszámot. Próbáld hívni, de egy nyugdíjas férfi válaszolt. Jól érezte velem magát, mondta, és szeretett volna még egyszer találkozni. Mondtam, hogy nem vágyom komoly kapcsolatra, és elsietni sem akarom a dolgokat, azt felelte, megérti, majd kérte, hogy adjak még egy esélyt, ha egy kicsit is kedvelem. Beleegyeztem. Aztán meghívott egy italra. Végig beszélgettük az estét, kellemes társaság volt, de az ágyig nem jutottunk el. Ahhoz túlságosan megkedveltem. Kérdezte, találkozhatnánk-e egy hét múlva. Húztam a számat, de végül igent mondtam.

 

 

2009. december 4.

 

Tamás azt mondta, mutatni szeretne nekem valamit. Sűrű, nagy pelyhekben hullott a hó, azt tanácsolta, öltözzek be jól. Felvitt a Halászbástyához. Rajtunk kívül senki nem volt ott a hideg miatt. Azt mondta, imádja a helyet, Budapest legszebb pontja, ahonnan belátni mindent, télen pedig különösen szép látványt nyújt. Igaza volt, el voltam ájulva. Kicsit álldogáltunk, néztük, hogyan fedi be a fővárost hóval az ég. Aztán megcsókolt. Hosszú, szenvedélyes csók volt, eleinte nem álltam ellen, de egy örökkévalóság múlva mégis elhúztam magam. Nem lesz ennek jó vége, mondtam, nem kötődhetek hozzád. Ő értetlenül állt, ráncolta a szemöldökét, hogy mégis mit jelent ez, de nem válaszoltam, elindultam, és parancsoltam neki, vigyen haza. Így is tett, ezután nem kérdezett semmit.

 

 

2009. december 12.

 

Tamás rengeteg üzenetet hagyott az elmúlt héten, többször hívott is. Nem válaszoltam egyikre sem, nem tehettem, mert ma van a nagy nap.

 

Az utóbbi egy évben több tucat férfival létesítettem szexuális, érzelemmentes kapcsolatot, ám egyiknek sem mondtam el, hogy halálos beteg vagyok, és visszautasítom a kezelést, hogy az utolsó napjaim ne egy kórházban teljenek kínok közepette. Nem akartam kötődni hozzájuk, hogy ne kelljen azon gondolkodnom, mit fognak érezni, ha már nem leszek. Hiba volt Tamással találkoznom, bármi kialakulhatott volna köztünk, így most kénytelen voltam becsapni, hogy ne fájjon az igazság.

 

Ma van a halálom napja. Ezt az időpontot tűztem ki létezésem végének, és a célt, hogy boldogan, habzsolva az életet halhassak meg. Tudom, hogy önzőség. Nem bánom, hogy találkoztam Tamással, de azt sem, hogy az történt, ami történt. Máshogy csináltam volna mindent, ha a körülmények is mások lennének. Így legalább egy kedves férfi emlékével térhetek a végső nyugalomra. Köszönöm.

 

 

Rita becsukja naplóját, bevesz 3-4 szem altatót, kimegy a garázsba, bezárja az ajtókat, ablakokat. Beüt az autóba, bekapcsolja a rádiót, az üléstámlát hátratolja, beindítja a járművet, hátradől, lehunyja a szemét, és vár. Vár, hogy elaludjon, hogy a kipufogógáz elöntse a garázst, és boldogan, békésen térjen örök álomra.

 

Csörög a mobilja, de csak a hangposta válaszol. Egy ismerős férfihang szól bele: „Szia, Rita,Tamás vagyok. Ne haragudj, nem akarlak zaklatni, tudom, hogy valamiért haragszol rám, bár nem tudom az okot. Csak szeretnék boldog születésnapot kívánni. Kérlek, hívj vissza. Nagyon megkedveltelek.”

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr201844174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.