HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.18. 18:09 magyardekameron

Kirchknopf András: La Javanaise

Címkék: kirchknopf andrás

Eric Rohmer emlékére

Tíz éve költöztem életem első bérelt lakásába, a városnak abban a részében, ahol a bérházakat az udvar felől belső parkok körül egybenyitották. Az U-alakú gang egyik szárának végéből nyílt az én lakásom, a szemközti lakásban egy elhanyagolt külsejű lány lakott. Egy nyüzüge srác járt hozzá néha.

Pár nappal később meglátogatott Robertó barátom. Akkor most itt fogsz élni, kérdezte, igen, mondtam.
Lizával?
Nem tudom, hogy Liza akar-e egyáltalán velem élni.
Persze hogy akar. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, én csak tudom.
Éppen ez az. Annyira régóta ismerem Lizát, hogy egyre többet jut eszembe, nem csak puszta véletlen kérdése-e, hogy együtt vagyunk.
Véletlen? Bárkivel találkozol, az mindig véletlen.
Kivéve, ha kitartó munkával formálok át valakit azzá a nővé, akivel élni akarok. Ebben az esetben megszűnik a találkozás jelentősége. Liza túl erős, és túlságosan szeretem.

Eltelt pár hét. A szemközti lakásban lakó lányról lekerült a télikabát, és látszott, hogy kövér. Ha néha összefutottunk, olyan halkan köszönt, hogy nem is hallottam. A szája gyönyörű volt: úgy nyílt el, mint reneszánsz céda-madonnáké. Egyszer belém botlott a körfolyosón, és ahogy szögletesen szedegette a szerteguruló konzerveket, kitűnt, hogy karcsú a dereka és jóformájú a feneke.

Egy hónapja laktam az új lakásban, mikor Liza meglátogatott. Kulcszörgést hallottam, mire kiértem, az ajtóban állt. Éppen kioldotta övét ballonkabátján. Csak alsónemű volt rajta: áttetsző, súlytalan.
Eltoporogtunk az ágyig. Egymásbafonódtunk, hogy lehetetlen volt eldönteni, hol végződöm én, hol kezdődik ő. Hancúroztunk, egyre meztelenebbül. Nem szeretkeztünk: Lizával még soha nem szeretkeztem.
Költözz hozzám, mondtam.
Leszállt már a sötét, csak a körfolyosón időnként felkapcsolt lámpa fényében láttuk néha egymást.
Nem akarok, mondta Liza. Együtt akarok élni veled, de nem így.
Nem tudom, akarok-e úgy élni, ahogyan te szeretnéd.
Én már döntöttem. Neked is döntened kell.

Vasárnap délelőtt becsöngettem a szomszéd lányhoz.
Szia, mondtam a nagy, barna szempárba. Az van, hogy elfogyott a kukoricadarám...
Hatalmas erőfeszítés árán behívott a lakásába. Egy éjsötétre pácolt komódon a lány és a nyüzüge srác mosolygós képe. Lemezjátszó.
Van kukoricadarám, mondta.
Egyébként Erik vagyok, mondtam bénán, mikor a zacskót a kezembe nyomta.
Én Lili, mondta.
Ha esetleg van kedved ebédre...
Kösz, de mindjárt el kell mennem, mondta, és egy szavát sem lehetett hinni.
Akkor legalább adj valamit kölcsön, hogy aztán később visszahozhassam.
A kezembe nyomott egy lemezt. Van különben lemezjátszód, kérdezte aztán.
Kösz. Van.

Lizával hallgattuk Gainsbourg dalait. A Nyalóka című számot a15 éves France Galle-nak írta, a Lemon Incesten a saját lányával énekel a vérfertőzésről... A gangon fel-le kapcsolták a villanyt, Liza testén kigyúlt-kialudt a fény.

A harmadik látogatásomra Lili komódjáról eltűnt a nyüzüge sráccal készült kép. Ekkor említette meg azt is, hogy látott egy vörös hajú lányt az emeleten. A nővérem, mondtam, ő örökölte anyánk vörös haját.

Zsávu zsáné bávé pávú, monámúr, énekeltem együtt Gainsbourg-ral a La Javanaise-t, áván dávoár önvan dövú, monámúr. Ez mit jelent, kérdezte Lili. Bevallom, nem önre gyorsultam... vagy szó szerint, nem maga után nyáladztam, mielőtt meglegyintett az ön szele..

Ruhákat vettem Lilinek. Megcsináltattam a haját. Némán tűrte. Imádtam.

Egymás után vette fel a tőlem kapott ruhákat, én az ágyról néztem. Kövér volt, és ellenállhatatlanul vonzó. Elkerülhetetlen volt, hogy hozzálépjek, és a derekára fonjam a kezem. Meg akartam csókolni, ő eltolta az arcomat. Ne haragudj, nem lennél ugyanaz, mondta.
Aztán szörnyen zavarba jött, mikor a lábam közé nyúlt.
Zsöve, zsövezzözsö, vjen, leheltem Gainsbourg énekével egyszerre Lili fülébe, hangtalanul.

Nem akarok beleszólni a dolgaidba, mondta Robertó, de most akkor átülteted a gyakorlatba az átformálás projektet? A szemközti lány eléggé másképp néz ki, mint fél éve.
Ebben tényleg van szerepem, de egész más, mint ahogy gondolod.
Oké, mondom, hogy nem akarok beleszólni.
Nincs is mibe. Egyébként úgy néz ki, hamarosan elköltözöm... családi élet, meg minden.
Tök jó, mondta Robertó.

Lilin feküdtem, amikor a zsaluzia lécei között megláttam a fényt. A lakásomban égett a villany.
Felöltöztem, rohantam.
A zár nyitva volt. A szobába nyíló ajtóra egy fénykép volt celluxozva. Leszedtem. Az ajtó a mozdulattól lassan kinyílt.
Az ágyon hangosan szeretkeztek. Liza pontosan rám nézett egy hát mögül. Tekintetében félelem és megkönnyebbülés.

Az éjszakát egy kávézóban töltöttem. Reggel négyig tartott, mire meg mertem nézni a képet. Épp hogy ki lehetett venni az arcomat, és az alattam fekvő testet.

A házba csak költözni mentem vissza, a lakásba még akkor sem.

Tíz év telt el. A napok, a hétvégék munkával teltek. Egyre jobban irritáltak a könyezetemben elszaporodó apák és anyák, akik kizárólag testsúlyról és rotavírusról beszélgettek.
Robertóval összejárogattunk, tőle hallottam híreket Lizáról. Egy nehéz nap estéjén a telefonszámát is elkértem tőle.

Három nappal ezelőtt egy lakáshirdetésben ráismertem a hajdani albérletemre. Úgy döntöttem, kell nekem.
Egy férfi kísért fel. Amikor a lakás ajtajához értünk, felismertem benne a hajdani nyüzüge srácot. Nem az én lakásom volt meghirdetve, hanem a szemközti.
Jeges rémülettel vártam, hogy Lilit találom a lakásban, két-három gyerekkel neadjisten.
De a lakás üres volt. A megkönnyebbülés okozta eufóriában elmeséltem, hogy egyszer régen már laktam itt az első emeleten, és akkor ebben a lakásban élt egy kövér lány, és azt hiszem, a mai napig van nála egy lemezem.
A nyüzüge srác felélénkült. Lili, a húgom lakott itt, biztos rá emlékszel. Ha gondolod, hívd fel, megbeszélhetitek a lemezt, és diktálta a telefonszámot, amit felírtam az L betűhöz, L mint Lili.
Az L mint Liza mellé közvetlenül.

Hat órával ezelőtt feljött Robertó a leendő új lakásomba (már letettem a foglalót). A nyári melegben félmeztelenül söröztünk az erkélyen, így láttam meg a háta közepén az ismerős tetoválást, amit csak egyszer láttam, egy tíz évvel ezelőtti őszi estén.

Robertó szerencsére elég gyorsan elment, így nyugodtan ihatom az újabb söröket, és gondolkodhatom. A telefonomat már a kezem ügyébe készítettem. Rémülten érzem közeledni azt a pillanatot, mikor felveszem a noteszomat, és az L betűhöz lapozok.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr91850242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.