A gyorsjáratú Sirály Bécsből érkezett Budapestre. Géphiba miatt állnunk kellett hajónkkal napokig a dokkban, és sóvárogva bámultuk távcsövön a város nyüzsgését. S végre megkaptuk a partraszállási engedélyt. Hosszú hajóút után nincs felszabadultabb érzés az első partra lépésnél. A hajós először kéjesen lépked, úgy érzi: olyan biztosan áll a lábán, mintha Atlasz lenne, s nem ő jár a földön, hanem lábaival támasztja azt. És kilométereket gyalogol, bámulja a nőket, a kirakatokat, vesz egy új pólót, egy jeanst, megiszik itt is egy sört, ott is kettőt, s amikor már úgy érzi, hogy kezd inogni lába alatt a talaj: a szárazföldön is hajósnak érzi magát.
Amikor Steinberg, a hajóskadét már hasonlóképpen érezte magát a szárazföldi környezetben, betért a hajósklubba. Platánfáktól, vöröslő futórózsáktól jól árnyékolt, nyitott teraszon foglalt helyet, a bárpulttal szemben. Százkilencven centis magasságával, vasalt hajós egyenruhájában tekintélyt parancsoló jelenség volt: az asztalról, ahová leült, le is kapták azonnal a „foglalt” feliratú táblát.
A kadét szerette a toplessbárokat, itt, a Paradise-ben különösen jól érezte magát. A falakon fürge mozgású, kedves gekkók szaladgáltak, a tulaj a trópusokról hozatta őket, s egyetlen moszkitónak sem kegyelmeztek. A kínai pincérnő bronzsárga, karcsú testét csupán egy tanga borította, márványszobor simaságú melleinek csillogása lenyűgöző volt. Italt töltött Steinbergnek, cigarettával kínálta, tüzet adott, beült az ölébe, és duruzsolt hangon ismertette a választékot. Bangkoki, tamil, kínai lányok tucatját sorolta fel, leírta szokásaikat, képességeiket. A kadét figyelmesen hallgatta, s közben simogatta a lány melleit, combját, és megcsókolta fülcimpáját. A lány lángoló teste fölforralta a vérét, és úgy döntött, hogy egy magas tamil lányt választott, aki családjával Ceylonból emigrált Magyarországra.
És fizetett húszezer forintot a sorsjegyért.
A lányok kisorsolása is kedvére való volt, mert efféle játékban még nem volt része. Most éppen sok hajó állt horgonyon a kikötőkben: megugrott a kereslet a lányok iránt. A Paradise tulajdonosa a sorsjegyek árusításával növelhette bevételét.
Steinberg most már nem tudta volna elképzelni, hogy a dokkok között keressen nőt magának, vagy valamelyik kocsmában vegyen részt nyilvános koituszversenyen.
A lányok virágfüzérekkel a nyakukban, mezítelenül álltak a pódiumon: a látvány oly kápráztató volt, hogy a világszépeversenyeket rendező üzletemberek sem láthattak ehhez foghatót. „Nem látogatják a hajósklubokat”, gondolta Steinberg.
A hangulat pattanásig feszült, „ahogy a horgonylánc kikötéskor”, vélte Steinberg. Szólt a zene, a sorsoláson indult lányok a mécsesek félhomályából léptek ki a sorból, s felcsattanó lelkesedést kecses járásukkal, táncmozdulatokkal fokozták. A hajósok rózsaszirmokat dobáltak a színpadra, s a mezítelen lányok Siva megtestesüléseinek számtalan alakját magukra öltve mozogtak a virágszirom halmokon. „Erósz bűvölete ilyen hőfokon a koituszversenyen sem érezhető”, gondolta Steinberg, s valami különös érzés kerítette hatalmába, amikor választottja került sorra. A tamil lány kilépett a sorból, és táncolni kezdett. Forgott, lebegett, szárnyalt. „Ez ő maga, Siva, az ezerarcú!”, gondolta Steinberg. A hajósok magukból kivetkőzve nézték az e világinak már nem is tekinthető jelenetet. Steinberg körül megmozdultak a falak, forgott vele minden, felállt, s most még jobban szédült ettől az egésztől.
Fortuna kegyes volt hozzá, és erre az éjszakára őt jutalmazta meg. Másodpercek is elmúltak, amikor felfogta, hogy az ő sorszámát ismételgeti a tulajdonos. „Biztosra vehető, hogy a hindu és a buddhista egek lakói ide, Budapestre, az isteneket is meghívták”, képzelte a kadét, és pezsgőt rendelt, majd elindult a lány szobájába. Amikor belépett, a pezsgő már ott volt. Halk szitárzene szólt, a lány meghajolt, kezet csókolt, és hellyel kínálta. Ittak a pezsgőből, a lány levetkőztette őt, és masszázzsal kezdte. Ujjaival és csókokkal tévedhetetlenül tapintotta és találta meg a kadét vágyait fokozó pontjait: levetette átlátszó köpenyét és a férfi mellé feküdt.
És ezután úgy ölelték egymást, mint akiket Cupido nyilai biztosan eltaláltak. A kadét nem is gyönyört érzett, hanem a nirvánába érkezést, amelybe a lány tudta emelni. S a parázsló szantálfa füstcsíkjai, köröket rajzolva úgy szálltak fölfelé s lettek semmivé, ahogy a földi halandó, a vágyak és szenvedések folyamában, a karma mindent átfogó törvényei szerint, az újjászületések mindent átfogó törvényei szerint, az újjászületések szűnni nem tudó körforgásából lép ki a szanszára rendszeréből, az örökkévalóságban.
Az egész éjszakát együtt töltötték: ágyban, a bárban és újra az ágyban. Hajnaltájt, tánc közben, Steinberg a lány fülébe súgta:
- Légy a feleségem!
- Lehetek, ha akarod – felelte a lány.
- Elviszlek a hajóra.
- Elköszönnék a családomtól.
- Tizenegyre érted jövök.
- Rendben. Várlak a Kígyótemplom előtt.
Reggel a kadét taxit bérelt és a dokkba hajtatott. Útközben a kikötői rendőrség őrjárata tartóztatta fel. Már több órája keresték. A tervezettnél hamarább végeztek a Sirály javításával, már órák óta „összetartás” van a fedélzeten, nyílt vízen várakoznak, a hajó csak miatta nem tud elindulni. A hajózási jog egyértelműen szabályozza az összetartás részleteit: kikötéskor, induláskor és minden más manőver során mindenkinek a szolgálati helyén kell tartózkodnia. Az olyan hajók pedig, mint a Sirály, óránként nem kis összegű kikötési díjért várakozhatnak, ha ki- és berakodás után nem hagyják el a kikötőt.
Steinberget rendőri motorcsónakkal vitették a hajóra, és a kapitány utasítására azonnal fel is húzták a horgonyt.
A megbeszélt időben várta őt a lány a Felszabadulás téren, a templom előtt, két kofferral. Steinberg a hajótaton sétált ugyanekkor, s csak a vizet kémlelte. Szólni sem mertek hozzá a hajósok. Ő a korlátra támaszkodott, nézte a vizet, s ott tamiltestű szirének táncoltak a Duna hullámaiban.
Nereus, a jóságos isten leányai, a nereidák, a hajósokat segítő nimfák békítő szellőt fújtak a Sirály fedélzetére, s hívták, csábították a kadétot a messzi, távoli kikötőkbe, ahol a mély is kiismerhetetlen Dunán, hideg tajtékú hullámokon, a tomboló viharban hánykolódó vagy a ringató habokon a hajós is a vizek nyugtalan utasa, a vizek vándora, mint a szél.
Utolsó kommentek