Egy lakás belseje, szürke falak, meleg fény. Egy pár ül a szobában. Készülődnek, lakásavatásra. A poharak és tányérok elmosva, előpakolva. Éppen ropit öntenek tálkákba, beszélgetnek. A lány kérleli barátját. Ma este legyen észnél, legyen visszafogott, semmi felhajtás. De hiszen ő mindíg is ilyen! Kontrázik párja, miközben katonákat vág kenyérből, többet is játékosan elfogyaszt. Ez az ami zavarja a lányt. Soha semmi komolyság, csak a letörölhetetlen vigyor. Ideje felnőni, próbál barátja lelkére hatni. Öt év együtt. Az egyetem alatt nem is volt gond, játszottak, bolondoztak, az csak az élet lábtörlője volt, ez már az előszoba, érvel. Bérelt lakás, munka a lány részéről. A fiútól is ezt várja, cselekevést, döntést, legalább szándékot. A makacsul feszülő mosoly azonban lehervaszthatatlan marad. Majd. Most foglalkozzanak az estével, mondja a barát. Majd a levegőben megpörget egy itallal teli üvegget, kis híjján leejti, a lány búsan nézi.

Zokniban, visszafogott ruhákban csoszog a hideg konyhapadlón. A papucsokat a vendégeknek tartogatja. Barátja a szokásos sötét göncökben. Szemében gyermeki csintalanság szikrázik. Indulnak az ajtó felé. Csöngettek, az első vendég az. A régi ismerős. Kis köpcös figura, visszafogott bájjal. Nem jóképű, nem megnyerő, erőszakmentes magabiztosság jellemzi. Egy stabil pont. Üdvözlik egymást. Rövid csevejbe elegyednek. Hogy van anyád? Hogy megy a munka? Szép a lakás! A barát sörrel kínálja a régi ismerőst, ő pedig mert jó vendég, elfogadja, de csak áll az üveggel a kezében, nem iszik. Egyre szálingóznak befelé a vendégek. Lányok, fiúk, párok. Percenként követik egymást, minden új jövevénnyel közösen áldoznak az alkohol oltárán. Fogy az étel, a sör, bor, pálinka. A barát szórakoztat, az ismerős egy díványon ül, kezében sör, mosolyogva nézi a lányt, ahogy barátnőinek prezentálja a lakást.

Megérkezik az utolsó vendég is. A hódító. Magas, szikár. Szakáll keretezi cserzett arcát, szemei alatt szarkalábak. A lány nagy ovációval fogadja, a többiek körbeveszik őket. A házigazda bemutatja a jövevényt, régi haver, szintén az egyetemről. Mindig együtt lógtak, a lány, a barátja, a régi ismerős, és a hódító. De a férfi nem fejezte be az egyetemet, megszökött, külföldre. Át is veszi a szót. Többen kérdezik, merre járt? Németország, Franciaország, Spanyolhon, Kanada, Paraguay a válasz. Mindenhol megmaradt egy darabaig. Volt bolti eladó, postai kihordó, takarító, kalauz, úszómester. Utolsó állomása Dél-Amerika, onnan tért haza. Az érdeklődés lassan csendesül. A barát még kérdezgeti a hódítót, útjairól, kalandjairól. Közben ahol tud, próbál zavarba ejtő marhaságokat beszúrni. A dzsungelben a nőknek mindig szabadon lóg a mellük, ugye?

Végül már csak a régi ismerős és a hódító állnak egymás mellett. Beszélgetésük a párra fókuszál. A hódító látja kettőjük vajúdását. Elmondja, útja során levelezni kezdtek a lánnyal. Egy idő után már kizárólag csak a haldokló kapcsolatról. Az ismerős is beismeri, régóta érzi, hogy valami nem jó. A hódító szerint a barát inkább gyermek mint sem társ. A lány anyaösztöne erős, de nem bírja a végtelenségig. Férfira van szüksége, stabil pontra, akire számíthat. És ő lesz ez a férfi. Az ismerős meghökken. A hódító csak ezért tért haza, célja, hogy az est végére szétszakítsa őket.

Az ismerős nem érti, csodálkozik. A hódító félrevonja a barátot. Az ismerős a lány felé törekszik. Kint, a lakás bejárata előtt dohányzó társaság hangoskodik. A hódító egy üveg paraguayi likőrt vesz elő. Fogadjunk, hogy nem fogod négy pohárnál tovább bírni, hívja ki a barátot. Ő pedig kapva kap az alkalmon, hármat le is tol izibe. Az ismerős a lány mellé ér, próbál a fülébe súgni. Beszélniük kell, de a lányt lefoglalja a házigazdaság. A barát feje vörösödik, a hódító témát vált. Az a kis köpcös mindig is a nőd körül lebzselt, nem? Régebbről is ismeri. Ő volt a vidéki lány első barátja a nagyvárasban. Azóta levakarhatatlan. Célja van. Többre vágyik. Ki akar túrni! Hergeli a hódító a barátot, kinek tekintete már homályos. Feláll, keresi a lányt.

Az ismerősnek sikerül a lánnyal kettesben maradnia. Belekezd mondókájába. Szét akar bennetekeket szakítani! A lány nem érti, a levelekben azt a tanácsolt kapta, legyen türelmes barátjával, pedig érzi hogy haldoklik a kapcsolat. Erre lép be a barát. Dühös. Kiabálás hallatszik, hárman robbannak ki a szobából. Az ismerős orra vérzik. A barát ordít. El a nőmtől! A társaság ledöbben, dermedten figyelnek. A lány kétségbeesve próbálja barátját leállítani. A hódító közbelép . Ember, részeg vagy! Mit csinálsz? Ez az itt a barátod, öt éve ismered! A légynek sem ártana, csak a javadat akarja. A barát nem érti. Hadovál. Mindenki más csöndben. A két férfi mellkasa találkozik, tekintetük összeragad. Ideje menned. A barát ránéz a lányra, de csak undort lát szemében. Dühösen kirohan, cipőjét csak a folyósón veszi fel.

A vendégek lassan elmennek. A lányt nem érdekli, ismerősét pátyolgatja. Székre ülteti, törölgeti arcát. A hódító marad, italt tölt, megnézi a sebet. Az italt az ismerősnek adja, átkarolja a lány vállát, nyugtató szavakkal egy szobába vezeti. Magukra csukja az üvegajtót. Az ismerős még látja a hódító győztes arckifejezését, mielőtt az ajtó bezárul. Leteszi az italt, lehajtott fejjel, vesztesként távozik. Leballag a lépcsőkön, az udvaron leül. Arcát kezeibe temeti, sír. Hirtelen egy kezet érez vállán, a hódító az, mosolyog. Gúnyolódni jöttél? Nem, én végeztem. Megyek. Az ismerős értetlen. Mindhárman szerelmesek voltak a lányba anno, egyikük lépett, és nyert, a többi tétlen volt, vesztett. Az ismerős maradt, és nyelt. A hódító nem bírta, elment. A levelek olvasása közben ráébredt, ő egy tökéletes, nem létező lényt szeretett, ami csak képzeletében létezett. A lány bizonytalan, esendő, sebezhető, támaszra van szüksége, nem rá. Ez hangzott el a szobában is. Hagyja azt kit nevelnie kell, legyen olyannal aki egyenrangú. Ez pedig az ismerős. A hódító cigarettára gyújt, lassan mosolyogva kilép az udvarról. Az ismerős lassan elindul a lépcsőn, felfelé.