Graumauser Edward nem hitt a szemeinek! Óh! Hányszor álmodta már meg ezt a csodát, amely most valóssággá vált. Szerette volna megcsípni magát -- hogy vajon nem rozoga vaságyon ébred-e fel megint — de nem tehette, mert mind a két karján szatyor lógott, telis-teli akciós burgonyával.

Mintha álom bűvöletében tenné, odacammogott az autósor közepén foghíjként tátongó üres parkolóhelyhez és felvette a fekete női retikült. Sunyin körbepillantott. Sehol senki. Az ereszkedő est szürkeségében néhány harácsoló rogyásig megrakott kocsit tolt, mások a járgányukat pakolták, őrá nem figyelt senki. .Megállás nélkül lehajolt, felvette a táskát, bedobta az egyik szatyorba és ment is tovább a buszmegálló irányába.

Graumauser Edward volt annyira rafinált, becstelen megtaláló, hogy számításba vette, a lehetőséget hogy az orzott tárgy tulajdonosa visszajöhet. A szemerkélő esőben a kocsi helye még majdnem száraz volt tartani lehetett tőle, hogy a táska tulajdonosa idejében észreveszi magát és visszahajt. Tehát megszaporázva lépteit elillant a helyszínről. Felcihelődve a dohogó majdnem üres autóbuszra valóban látta is, hogy csikorgó fékekkel, füstölgő kerekekkel valaki vissza-behajt, sőt a már mozgásban lévő autóbusz ablakán kitekintve egy tűzpiros járgányból kilépő divatos bundába öltözött nő kontúrjait is tehát gyorsan néhány krumplit szórt a zsákmányra, kényelembe tette magát és ráért gondolkodni.

Ő, csakis Ő, a Teremtő, a Világ Királya küldhette ezt az ajándékot, pont az őszi nagyünnepek előtt. Hiszen Ő szemmel tartja a hangya útját, a fűszál növekedését a madár röptét is. Egy ilyen luxus retikülben muszáj, hogy legyen annyi pénz, amiből töpörtyűnek való bőrős libahájat, talán még májat is, fonott kalácsot, finom kóser bort és egyéb már évek óta nélkülözött luxuscikket lehet vásárolni.

Jó ne részletezzük most itt a kínt, várakozást, izgalmat, amit hősünk a Váci uti TESCO-tól, a Klauzál téren csúfoskodó, lift nélküli, vedlett ház harmadik emeleti szoba konyhás lepukkant lakásáig kiállt. Inkább nézzük, amint reménységgel eltelve reszkető kezekkel kihámozza a krumpli alól a táskát. és kitárul előtte a szezám.

Először is a három furcsa, egyforma dobozka került elő. A felirat szerint tizenkét darab furcsa tasakocska volt egybe-egybe, de az egyik nyitott dobozba már csak három- A táska volt gazdája úgy látszik nagyon rájárt ezekre a dolgokra. Egy tasakot kinyitva rájött, hogy a — nem gyakorlatból csak hírből ismert — síkos képlékeny tárgyak mire is szolgáltak. Kistükör, parfüm, bankkártya, jogosítvány igazolványok, kulcscsomó, manikűrkészlet, pár grammnyi porcukor vagy ahhoz hasonló anyag, néhány furcsa orvosság kinézetű tabletta, és végül…. Ah! Az Úr ajándéka egy zárszalaggal átkötött vaskos pénzköteg. Csupa szederjes lila húszezres. Izzadó, remegő, kapkodó kézzel átszámolva kerek egymillió forint.

Graumaser Edward egy percet sem aludt aznap éjjel és a rákövetkező napon is sokat hánykolódott. Azokban az órákban, mikor le tudta hunyni a szemét a nagyapja kísértette:
„Lopott pénz, vagyon sohasem hoz szerencsét Edwárdka”. "Látod a Schwimmer Ödön bácsi, aki a postán sikkasztott, felakasztotta magát, a Braun fiú pedig aki váltót hamisított már a dutyiban itatja az egereket" recsegte Edwárdka elálló fülébe hatvan évvel ezelőtt nagyapja a pajeszos Graumauser Ignác. „Az Ő szeme mindent lát!” Így hát nem volt más hátra, minthogy a kevéske zsebpénzéből elspórolt két fillért Edward letette a Züsszmann Henrik és fiai vegyeskereskedés olajpadlójára, ahonnan előző nap elorzott egy tejkaramellát.

És most mi legyen? Hiszen a pénzt csakis az Ő tudtával, beleegyezésével, sőt támogatásával kerülhetett hozzá! Graumauser Edward négy napon át hosszas éjszakai tárgyalásokat bonyolított le Ignác nagyapával. Az öreggel mindig is lehetett alkudni. Volt úgy hogy egy pengő húsz fillért kért a lepedővászon rőfjéért, de végül, ha a vevő kötötte az ebet a karóhoz, nyolcvan fillérért is odaadta. Most is kompromisszumos megállapodás született. Az iratokat, kulcsokat, bankkártyát, egyéb használati tárgyakat azonnal vissza kell juttatni, a pénzt pedig egyelőre „kölcsön” veheti később, ha részletekben is, de azt is meg kell adni. Erről, az Ignác nagypapának tett ígéretről — álmában —váltót is írtak . "A szó elrepül, az írás megmarad fiam!" Illés próféta, és Jónás írtak alá jótállóként.
A vallásos iskolában ahová Graumauser Edwárd is járt a Tóra mellett matematikát, logikát és még sok minden mást is tanítottak. 36+3 = 39. Ennyi óvszer csak egy "olyan nőnek" kelhetett. Ennyi pénze, piros autója, nercbundája csak annak lehetett, akinek jól ment az „üzlet”. Tehát — és itt Graumauser Edward az igazolvány képről visszamosolygó fiatal arcba nézett — magácska a „szakmába” dolgozik! Ahá!.

Miután a kizsebelt táskától „postán felejtve” megszabadult Graumauser Edwárd óriási változáson ment keresztül. Nem mondom, hogy dús hajzat nőtt a kopasz fejére, vagy a ráncai kisimultak, de ezek után bátran, merészen, sőt már-már szemtelenül fixírozta a nőket, mert válogatni az üzletekben, szembeszállt a legcserfesebb csarnoki kofákkal, rendre utasította a hentest aki mócsingot akart mérni neki . Egy szóval ezt úgy fejezném ki: Magabiztos lett..Aki pénzes, lehet kényes bólintott rá Ignác nagyapa.

Na és a törlesztés azzal mi lett, kérdezheti a nyájas olvasó?

Graumauser Edward egy napon felhívott egy telefonszámot, amire a táskában talált rá. Halványlila női hang válaszolt a hívásra és Graumaser Edward gerincén rég elfelejtett borzongás futott végig, oda-vissza jólesően.

Lolával, ez volt az igazolványok szerint parlagiasan hangzó Lakatos Rozália művészneve, nem volt nehéz kiegyezni. Fél óra nyolc, egy órára tízezer járt ki kegyeiért az utóbbi esetén többszöri lehetőséggel kecsegtetve.

Szegény megboldogult Matild! A negyven év alatt sem esett ennyi alkalom, mint amennyit az egy millió forint kínált, a sima bőrű, engedékeny Lolával.

Graumauser Edwárd kevesebb, mint egy év alatt beváltotta Ignác nagyapának tett ígéretét. lllés próféta és a Babiloni Jónás nyugodhattak az Ő lábainál, nem kellett félniük, hogy rajtuk a jótállókon hajtják be a pénzt.

Na, de az egy milka egy év alatt elfogyott Graumauser Edwárdot pedig itt felejtette közöttünk a Kaszás. Ha a VI-VII kerület kies virányain látnak egy hajlott hátú, kopasz öregurat, aki bazedovos szemekkel kutatva járja az utcákat, köztereket, köszöntsék őt a nevemben.