Egy ősz hajú, barnakockás kabátos öreg néni lép be az élelmiszer boltba. Alacsony hajlott hátú. Odakint csípős hideg van, az orrán lévő nagy SZTK keretes szemüveg, a hőmérsékletváltozás hatására bepárásodik. Leveszi, és egy ruhazsebkendő segítségével megtisztogatja, majd visszateszi az orrára. Kezébe vesz egy piros műanyag kosarat, áttipeg a forgókaron, és a legközelebb eső tejpulthoz megy. Ott a kis táskájából előveszi a keskeny lencséjű olvasó szemüvegét, és az SZTK keretes helyett ezt biggyeszti hanyagul az orra hegyére. Különböző termékeket vesz a kezébe (tejet, tejfölt, vajat stb…). Mindegyiket forgatja, nézegeti, a minőségmegőrzésük időpontját keresi. Félhangosan ezt motyogja:

- Az elvek…

A kosárba végül nem tesz semmit, újabb szemüveg csere, és tipeg tovább. Útközben a polcokon lévő termékeket figyeli. A sor végére érve, a húspultba ütközik. Az üvegen át kémleli a sok húst. A kiszolgálófiú háttal áll neki, a vágó deszkát törölgeti. Majd kisidő múlva megfordul, ekkor veszi észre a nénit.

- Tessék mondani! – mondja.

- Ez a csirkemell friss? – kérdezi az öregasszony, és fonnyadt ujjaival az üveget kopogtatja.

- Természetesen. – vágja rá a fiú.

- A lótúrót! Az nem így néz ki… - csattan fel a néni, és már tovább is tipeg, közben maga elé mormolja félhangosan:

- Az elvek…

Bemegy az egyik sorba, nézelődik, mikor a végére ér, átmegy a másikba. Majd a következőbe, és az azt következőbe. Az utolsó sorban megpillant egy bolti alkalmazottat, egy vékony lányt, amint egy kettes létra középső fokán állva termékeket pakol a legfelső polcra. Oda tipeg hozzá, és megrángatja annak nadrágját, kis híján lerántja a létráról. Közben ezt mondja neki:

- Látom, magának van létrája. Segítsen nekem.

Ezt követően az öregasszony elindul, a lány pedig utána a hóna alatt kettes létrával. Szemlátomást nehéz neki a létra, de összeszorított foggal, szótlanul követi a nénit, aki az egyik sorból a másikba megy, és közben a polcokon kutat tekintetével. Szinte az egész boltot bejárták, végül visszatérnek abba a sorba, amelyikben a lány pakolta az árut.

- Na itt van. – rikkant a néni, és maga elé mutat egy üveg uborkára, amit ő is elérne.

- De hát ehhez nem is kell létra. – mondja fáradtan, értetlenkedve a lány.

- Én csak azt mondtam: látom, van létrája. Azt egy szóval sem kértem, hogy hozza magával.

- De ezt még maga is elérné, miben kell segítenem?

- Ezt igen. – kopogtatja a legelső dunsztosüveget. – De nekem a leghátsó kell. Ismerem a trükkjeiket, ami hamar lejár, azt rakják előre. – Aztán még fél hangosan hozzá teszi: - Az elvek…

A lány nagy nehezen kimatatja a leghátsó üveget. Odaadja a néninek, aki időközben végrehajtotta a szemüveg cserét. Kézbe veszi, forgatja, majd visszaadja a lánynak.

- Ez nem kell. Kapros, nem szeretem.

Tovább megy az édességekhez. Ott megáll, nézegeti a polcot. Majd észrevesz egy tábla csokit, már csak az az egy darab van belőle. Megfogja, és ezzel egy időben egy kis kisfiú fogja meg pont annak a csokinak a másik végét. Mindketten húzni kezdik. Végül a kisfiúnak kicsúszik a kezéből, fenékre esik, és sírni kezd. A néni a kosárba teszi a csokit, majd tovább megy, közben pedig ezt motyogja:

- Az elvek…

Még téblábol egy kicsit az üzletben, végül beáll a pénztárnál lévő sorba. Szó szerint, mert egy férfi elé tolakszik be, aki egy pillanatra nem figyelt, mikor az előtte lévő előre lépett egyet. Furán néz, de nem szól az öregasszonyra, aki maga elé motyogja, hogy:

- Az elvek…

Rákerül a sor. A csokit a szalagra teszi. A pénztáros beüti, és kéri az összeget.

- 250 Forint lesz.

A nénike keresgélni kezd a táskájában, majd mikor előtalálja a pénztárcáját, abban is hosszasan matat, végül elővesz egy ugyanolyan csoki papírt, mint amilyent most vásárol, és azt mondja:

- Beváltanám.

- Nem lehet. –mondja a pénztáros.

- Miért nem? – háborodik fel az öregasszony. – itt van a papírján, hogy „ Gratulálunk Ön nyert egy újabb tábla csokit!”

- Igen, de az akció sajnos tegnap lejárt.

- Az nem igaz. – méltatlankodik az öregasszony. – Itt van, hogy az akció február 29-ig tart.

- Na igen kedves, de ma március 1 van.

- De tegnap február 28 volt. – vágja rá a néni.

- Igen, mert nincs szökő év. És így idén nincs február 29-e. – állapítja meg a pénztáros.

- Tehát az akció 28-a után még egy nappal tart, ami pont ma van. – mondja fölényesen az öregasszony.

A pénztáros továbbra is pénzt kér, az öregasszony pedig egy fillért sem akar adni. Hosszasan vitáznak, majd az öregasszony kihívatja a pénztáros főnökét. Az kijön, tájékozódik, hogy mi történt. Majd a néni mögött feltorlódott sorra, és az öregasszony elviselhetetlen rikácsolására tekintettel, megengedi, hogy beváltsa a csoki papírt.

Az öregasszony elégedett, diadalittas mosollyal az arcán távozik a pénztártól, és közben maga elé motyogja:

- Az elvek…

Mikor kilép az üzletből, kis híján felbukik egy földön ülő hajléktalanba, aki ételért könyörög. Az öregasszony odaadja neki a tábla csokit, és elégedetten mormolja:

- Az elvek…