Nelli, (43), budapesti rajztanárnő járja a város rézkilincses boltjait, mert szeretné az ablakait rendbe hozatni. Egyik boltból ki, a másikba be. Csilingel a bolti kolomp, de az a típus, amelyet keres, nincs. Vagy van, de nincs belőle elegendő. Neki tíz darab kellene. A boltok látogatása közötti szünetekben eszik vagy iszik valamit az utcán, s ezt igen nagy élvezettel teszi. Mindenki őt nézi. Nem is érti, mit néznek rajta. Végül kiutazik egy külvárosi kilincsboltba, hátha ott meg tudja venni a kilincseket. Gyártelepek mellett megy a villamos. Az utcán a fiatalok csoportosan hallgatják a vállra tett magnót, s beszólnak Nellinek. Már száll az este. Szitál a hó. Egy virágbolt előtt megy el. Egy fekete luxusautó a bolt elé szeretne parkolni szabálytalanul, majdnem elüti Nellit. Egy köhögő, kigyúrt férfi száll ki az autóból, s faragatlan modorban leszidja a nőt. Nelli végre megtalálja a kilincsüzletet. Belép. Az eladó fiatalember Norbi, (28), éppen kiszolgál egy családot: apa, anya, két kamasz fiúgyermek. Az eladó srác Nellit arra kéri nagyon kedvesen, hogy várakozzék az üzlet közepén lévő nagy fotelben. A nő leül. Nagyot sóhajtva figyeli a családot és a kiszolgáló fiút. Nézi a kilincseket. Különösen megtetszik neki egy piros kilincs. Jól megbámulja.

Norbi nyugalma, előzékenysége, kedvessége megindítja. A családfő kekec, öntelt, buta figura. A fiú elképesztően nyugalmasan, intelligensen oldja meg a helyzetet. Közben kirajzolódik egy családi dráma. A férj elköltözőben van a szeretőjéhez, de még befejezi az épülő házat. Norbi és Nelli között egyre nagyobb az összekacsintás, értik, miről van szó. A fiú többször odaszól, hogy azonnal megy. A szerencsétlen, megcsalt feleség féltékenyen, dühösen nézi a feltűnően jókedvű Nellit. Végre kimegy a család. Nelli odamegy az otthonról hozott próbakilinccsel, és kérdi, van-e ilyen. Van. Nelli tapsol örömében. Tízet, mondja. Igen, éppen tíz darab van belőle. Nem hiszi el. Elkezd bolondozva táncolni. A fiú nézi. Mosolyog. Jól érzik magukat. Mintha ezer éve ismernék egymást. Sajnos kiderül, hogy mégsem jó a kilincs. A csatlakozójából le kell vágni két és fél centit. A nő közli, hogy ez otthon nem megoldható. A fiú felajánlja, hogy munkaidő után levágja egyenként. A nő szabadkozik, túl nagy munka, hosszú idő. Öt perc van zárásig. A fiú előkészül a vágáshoz. A nő ül a forgófotelban, mint aki végre hazatalált, és nézi a fiút. Egyre jobban tetszik neki. Mosolyognak. A fiú belevág az első kilincsbe. Szikrák szóródnak szanaszéjjel. Kint hull a hó. Nézik egymást. A nő becsukja a szemét, szeretem ezt a szagot, mondja, szeretem, ha valami ég. Ekkor egy idős néni lép be. Pongyolásan, mackó nadrágban. Egy régi kilincset hoz, hogy a fiú megjavítaná-e, mert fél a betörőktől. A néni elmondja, hogy a férje most halt meg, s ő otthon ravatalozza fel. Nagyon boldog, hogy még éppen jó volt a férjére az érettségi öltöny. Csodás férfi volt. Hatvan év együtt. És most félti a testet a betörőktől. Mert a mai világban. Nincs-e véletlenül egy vörös szegfűjük, mert azt szeretné a férje zakójának a gomblyukába tűzni. Sajnos, nincs, mondja Nelli, de itt a közelben látott egy virágboltot. Felajánlja, hogy amíg a fiú javítja a néni kilincsét, ő elszalad, és hoz egy szál szegfűt. Elindul. Dúdolva megy a hóesésben, meg van szépülve. Azonnal jövök, tábla a virágbolt ajtaján. Nelli benéz. Kopog. Először halkan, aztán egyre hangosabban. Egy eléggé zilált nő jön ki az üzletbe hátulról, igazgatja magát, mit kér, kérdi Nellitől. Férfiköhögés hallatszik az üzlet belső részéből. Csak fehér szegfű van. Nelli vesz egyet. Visszamegy. Ekkor az óra hatot üt. A pongyolás néni hálás a megjavított kilincsért. Mosolyog rájuk. Indul kifelé. De visszafordul.

Elkezd a férjéről és a boldog pillanataikról mesélni, extrém helyekről, ahol szeretkeztek. Nelli nagyot nézve hallgatja. A fiú dolgozik. Csend. A néni elmegy. Nelli elindul a mintakilincses oszlopok között, s közben össze-összenéz a fiúval. Kint egyre nagyobb pelyhekben hull a hó. A néni visszajön, és a fiú gomblyukába tűzi a fehér szegfűt, mondván, hogy még meg sem tudta igazán köszönni. A fiú lehúzza a rácsot. Elkezdi vágni Nelli kilincseit. Közben beszélgetnek. Pattog a szikra. Hull a hó. A fiú számolgat, már csak kilenc, nyolc, hét stb. (kilincs) van hátra. Nézik egymást. Az életükből hangzanak el mondatfoszlányok. Közben fel-felzúg a vágógép. Pattog a szikra. Nagyon lassan, kétértelmű szavakból és mondatokból kiderül, hogy ismerik egymást. Öt éve egy nyári táborban voltak tanárok, és pár napig szeretők. Kapcsolatuk történetében fontos szerepet kapott egy piros kilincses ajtó.

A tíz kilincs tartozéka elkészül. Nelli szedelőzködik. A fiú megrémül. Csinálok még kettőt tartalékba, mondja. Feszült pillanat. Nelli fizet. Nézik egymást. A fiú ad a nő kezébe egy üzleti nyitva tartást, ha esetleg. Nelli kimegy a hóesésbe. Egy piros lámpánál megáll. Előveszi az üzleti jegyzéket. Ott van a fiú emailja, telefonja. Visszateszi a zsebébe a papírt. Egyszerre ott terem a fiú. Pólóban van, tikkadt. Szorongat valamit. Ez a magáé, mondja. De hát mi ez, kérdezi a nő. Megfizette, mondja a fiú, ez még jár. Egy piros kilincs. Nézik egymást. A fiú köszön, elindul visszafelé. A nő tétovázik. Elindul a fiú után. Mennek az üzlet felé. A néni egy vörös szegfűvel a kezében szembejön velük. Mosolyog. Integet a virággal. A fiú felhúzza a rácsot. Bebújik alatta. Nelli utána bújik. Hull a hó. Csöng a két pultra tett mobil. Senki sem veszi fel.

Nelli, 43, rajztanárnő, a férjével és a fiával él, a férje szobatudós, alkoholista, elveszett alak. Nelli hobbiból festeget. Alkalmi szeretőket tart. Szeret enni, szereti jól érezni magát. Molett nő.

Norbi, 28, átlagos kinézetű, átlagos alkatú falusi srác, önmagát kereső, megvalósulatlan festőművész, rajztanár. Kedves, türelmes, előzékeny, intelligens.

A történet napjainkban játszódik Budapesten.