A fiú, akit szemmel kellett tartanom, hat óra körül érkezett. Zavartan kémlelt körbe mielőtt letelepedett a tér egyik szegletébe. Hátizsákját a földre dobta, a matricákkal teli gitártokot gondosan elhelyezte pár méterrel távolabb. Kivette a gitárt, és újból körülnézett. A téren még nem voltak sokan, a nyaralók éppen szállásaikon pihentek. A hőség még alig enyhült, a fiúnak is melege volt. Hosszú raszta haját néha megemelte, hátán izzadt volt a póló. Játszani kezdett. Lágy vonásai, esetlen mozdulatai miatt meglepetésként ért kidolgozott, mély hangja. Bob Marley-t játszani egy szál gitárral- merész vállalkozás! Annyira belemerültem a zenébe, hogy alig vettem észre a vevőket. Megkapták a fagylaltjukat, szerencsére nem voltak többen, nézhettem tovább a fiút. A szeme, a fejtartása az anyjára emlékeztetett.

Léna két napja keresett meg a házban, ahol nyaranta laktam. Nagybátyám halála óta csak én és a lányom laktuk a nyaralót, és a kertre nem sok gondot fordítottunk, a házfalon, a kert fáin teljesen eluralkodott a borostyán és a repkény. A nő vékony fehér ruhájában az elvadult kert közepén állt, tanácstalanul nézett körül, mint egy eltévedt erdei tündér. Ezt gondoltam róla, de alighanem tévedtem, határozott hangon adta elő a kérését. A fia a fejébe vette, hogy egész nyáron itt zenél, és a keresetéből tartja el magát. A nő nem hiszi, hogy ez sikerül, félti, és engem kér meg, hogy vigyázzak rá. Ha már úgyis egész nap ott ülök a fagylaltos bódémban. Mégiscsak egy férfi, mondta, és leplezetlenül végigmért. Miközben beszélt, a kulcscsontját néztem, a barna bőr fényesen feszült rajta, és egy vékony aranylánc követte a csont vonalát. Azt hiszem túl hangosan nyeltem. Persze, vállalom, mondtam gyorsan, de nem tudtam, pontosan mit is vár tőlem. Ákos igaz, hogy betöltötte a tizennyolcat, de annyira gyerek még, magyarázkodott. Aztán elment, de előtte még fürkészőn a szemembe nézett, nem tudom, elégedett volt-e azzal, amit látott, én mindenesetre még sokáig nem tudtam másra gondolni, mint arra a kék mélységre.

Ákos jól játszott, Zitát is elbűvölte. A lány letelepedett elé, és órákig nem mozdult. A szünetekben beszélgettek is, néztem őket, de igyekeztem, hogy ne vegyék észre. Zita nem szerette, ha tudják, hogy hozzám tartozik. Tetszik neked? Kérdeztem tőle hazafelé menet. Vállat vont, és a körmét rágta. Én nem tetszem neki, mondta aztán később.

Pár nap alatt én is összebarátkoztam Ákossal. Zita néha megjelent a téren, leült, hallgatott egy sort, aztán ment az útjára a haverokkal. A nyár homokszemei álmosan és békésen peregtek.

Egy este fiatal srácok táboroztak le Ákos mellett. Énekeltek, tapsoltak, és amikor a fiú szünetet tartott, beszélgettek vele. Győzködték, hogy tartson velük. Én próbáltam inteni, hogy nem jó ötlet, de nem is figyelt, rám bízta a gitárját, és eltűnt a tömegben.

Másnap elmesélte, hogy a partra mentek, nézték a csillagokat. Az egyikük nagy gonddal tekert egy cigit, azt adták körbe kézről kézre. A hold fénye ezüsthidat épített a vízre, Ákos egy idő után már csak ezt látta, nem tudott szabadulni a vibráló fénytől. A fénylő vízből egyszer csak egy lány emelkedett ki. Meztelen bőréről ezüst gyöngyként peregtek le a vízcseppek, a partra érve egyetlen ezüstcsepp maradt rajta, az ékszer a köldökében. Ákoshoz lépett, végigsimított az arcán, aztán nedves keze nyomán eltűntek a fiú ruhái. Nem engedtem, hogy tovább mesélje, mondtam, hogy el tudom képzelni a folytatást.

Később aztán be is mutatta a lányt. Zita szemtelenül vigyorgott, miközben hosszasan rázta a kezemet.

Csak otthon tudtam hozzászólni. Mióta van ilyen bigyó a köldöködben? Kérdeztem, és nagyon öregnek éreztem magam.

Előkerestem Léna telefonszámát, és lemondtam a megbízatást.

A következő napon otthon maradtam. A levegő szinte remegett a hőségben, a hegyen csend volt, a tavon mozdulatlanul álltak a kitévedt vitorlások. Talán később elindultam volna kinyitni a bódét, ha nem toppan be Léna. A rövidnadrág és a trikó látni engedte majdnem az egész testét. Szőke haja repkedett, ahogy beszéd közben a fejét rázta, nyugtalan volt, és zavart. Ajkain még sokáig csillogott a mentás víz, miután letette a poharat. Figyelsz egyáltalán? Kérdezte ingerülten. Nem, mondtam, csak rád figyelek, aztán megfogtam a kezét, felálltam, és a hűvös szoba felé vezettem. Nem ellenkezett sem akkor, sem később.

Már esteledett, amikor meghallottuk őket. A teraszon ültek, és fojtottan beszélgettek.

- Látod, megmondtam, hogy összeillenek - kuncogott Zita.

- Hát nem volt egyszerű, az biztos - dörmögte Ákos- nem hittem volna, hogy tényleg bejön. Abban biztos voltam, hogy utánam jön, de hogy pont az apádat kéri fel bébicsősznek! Beláthatod, hogy nem sok esélye volt.

Felöltöztünk, és elhívtuk őket a partra. Ők leheveredtek, és gondosan figyeltek minket, ahogy a vízben fröcsköltük egymást. Néha egymásra néztek elégedetten, mint a szülők, ha látják gyermekeik önfeledt játékát.