Hajnaltájt a Szabadság hídon még alig volt forgalom. Egy öltönyös, kopaszodó fickó, aktatáskával a kezében, sóvár pillantással bámult át a korláton. Lassú mozdulatokkal levetette a zakóját, meglazította, majd a földre dobta a nyakkendőjét. Éppen a cipőjéből bújt ki, amikor mellette termett egy hajléktalan, szakállas, kócos, ősz hajú férfi. Behúzott nyakkal, fázósan, de határozottan közölte, hogy ez a híd az övé, és tűnjön el onnan az emberünk, akiről csakúgy üvölt az életundor, meghogy itt nem lehet öngyilkos senki. Főhősünk, Bertalan értetlenül bámulta az idegent, és átlendítette az egyik lábát a korláton, de a hajléktalan elkapta, visszarángatta, majd felvette a férfi földön heverő holmijait és undorral megvizsgálta, márkás, de kopott és értéktelen cuccok voltak. Menjen egy másik hídra, ezért ő felel, itt nem lesz balhé, közölte Bertalannal és a kezébe nyomta a táskáját, meg a ruháit és taszigálva haladtak a pesti hídfő felé. Akkor hősünk megállt és közölte, hogy fizet. A táskájában pénz van, de az élete csődbe ment, mire a hajléktalan kiabálni kezdett vele, hogy nem kíváncsi a koszos életére, és még kevésbé a rohadt pénzére, csak a bajt hozza rá, takarodjon el, vagy rendőrt hív. Bertalan a kifűzött cipőjével csoszogva haladt, és alkudozni próbált, de hiába.

Amikor átértek, a hajléktalan megkérdezte Bertalant, hogy nem érdekli-e más megoldás? Hősünk bizonytalan volt, nem értette, hogy mit akarnak tőle, ő csak csendesen öngyilkos szeretne lenni. A Fővámtéren egy telefonfülkéhez mentek, a hajléktalan telefonált, Bertalan letelepedett a hajléktalan batyui közé, és vágyakozva nézte a Dunát. Az ősz fickó letette a kagylót és Bertalan mellé huppant, cigarettával kínálta az öngyilkosjelöltet, aki habozva rágyújtott, de látszott, hogy nem dohányos, köhögött, de azért szívta becsülettel a kézzel sodort bagót. Mennyi?- kérdezte a táskára bökve a szakállas, Bertalan válasz helyett felnyitotta az aktatáska fedelét, a hajléktalan csupán egy pillantást vetett rá, majd bólintott. Elég. Mire várunk?- kérdezett vissza Bertalan. Kap rendes búcsúztatást, lesz virág, zene, papot akar-e, és milyet?- válaszolt kérdésre kérdésekkel a hajléktalan. Bertalan egészen meghatódott, egyszercsak fekete furgon állt meg a járda mellett. Itt az idő!- búcsúzott a hajléktalan hősünktől. Bertalant betessékelték hátulra, a sofőrnek csak intett az ősz szakállas férfi, és visszaindult a hídja felé.

A temetkezési vállalkozó irodájában Bertalan zavarban volt, toporgott, míg a pocakos fiatalember a papírok fölé görnyedt. Azután, kérte Bertalant, hogy vetkőzzön le, addig kiment a ravatalozóba. Hamarosan megjelent a karjában egy kupac ruhával, elvette hősünktől a holmiját és megint eltűnt. Kezében egy digitális kamerával tért vissza, beállította Bertalant a fehér fal elé, vaku villant és a vállalkozó megint az asztalához ült dolgozni. Bertalan nézegette a koszorúkat, a részvét-nyilvánítások katalógusát. Holnap tizenhat óra, megfelel?- kérdezte a pocakos, de nem várt választ. Majd Bertalan elé állt és átadta neki az igazolványát és a lakcím kártyáját. Hősünk szembenézett pár perccel előbbi riadt önmagával az új személyazonosító igazolványán. A vállalkozó türelmetlenül nézte Bertalant, aki határozatlanul ácsorgott az új, kissé rikító ruhájában, és az új életében. A ravatalozó felé vezető ajtó nyitva volt, Bertalan odament, és látta a másik férfi testét kiterítve. A koporsóra akkor tette fel a sémát a vállalkozó, és fújta rá arany spray-vel hősünk nevét, Balogh Bertalan. Mit akar még?- förmedt rá a vállalkozó. Miben halt meg?- kérdezte meg halkan Bertalan. Belső vérzés, de menjen már haza!- utasította a vállalkozó a néhai Bertalant.

Hősünk a lakcímkártyát forgatva villamosra szállt, a cipője is nagy volt, lötyögött rajta az új ruhája. Megkereste a házszámot, az elhanyagolt bérház kapualjában a postaládán az új nevére mosolygott, Kakukk Pál. Fönt, a negyediken a körfolyosón az ötös ajtóhoz ment, a kilincset lenyomta. A konyhában ételszag terjengett, a tűzhelyen leves gőzölgött. Kicsiny asztalkán két tányér várt, most megjelent egy apró öregasszony. Rá sem mert igazán nézni a férfire, csak keresztet vetett, azután szótlanul merített a levesből. Leültek, az asszony gépiesen kanalazott, majd Bertalan is enni kezdett. Valahogy most érezte, hogy nem halt meg, hogy a levest nem álmodja, hanem melegíti, égeti a szájpadlását, a nyelvét, egyre éhesebb lett, mohón falt, majd újra merített magának és az öregasszonynak is. Üldögélt, majd óvatosan körbejárt a lakásban. A fürdőben vizet engedett a kádba, a nappaliban még be sem volt ágyazva, hát odament, és lefeküdt. Sötét volt, amikor felébredt Bertalan, zajok szűrődtek be, majd hamarosan egy nő érkezett meg. Csak állt az ágy mellett és csípőre tette kézzel bámult a testre, amelynek körvonalai látszottak a paplan alatt. Bertalan nem mert kibújni, és főleg megszólalni. A nő aztán csapkodva levetkőzött, majd melléfeküdt. A férfi sokat forgolódott, de hajnalban arra riadt, hogy a redőny résein át besüt már a szobába a nap. A nő mellette hirtelen felébredt, rámászott, nyakába húzta a hálóingét és addig lovagolt rajta, míg halottnak vélt férfiassága újra életre kelt. Mikor lihegve lemászott róla az asszony, hősünk sietve fölkapta a ruháit és kimenekült. A konyhában öltözött és szaladt le az utcára, hirtelen nem értett semmit, de valahogy az élet meglepte.

Bertalan befordult az első mellékutcába, majd azon vette észre magát, hogy önfeledten nézelődik, és vigyorog az álmos járókelőkre. Akkor lelassított mellette egy régi béemvé, és rákiáltottak. - Te vagy az, Kakukk, bazmeg!? – és kiugrott két kopasz, kigyúrt fickó a kocsiból. Hátulról ütötték le, mert a megszólított nem reagált a névre, az új nevére. Arcra esve feküdt az aszfalton, csakúgy záporoztak a hátára, a fejére az ütések, rúgások. A forgalom órákig zavartalanul áramlott mellette, míg magához nem tért a mi hősünk. Véresen és szakadtan vonszolta magát haza. Félholtan a konyhában esett össze megint. Az öregasszony és a nő kiálltak a gangra, rágyújtottak. Az idősebb csak úgy a fogai között szűrve a szót jegyezte meg, hogy mégis jobb lett volna, ha mérget használnak, az olcsóbb is, meg biztosabb is, mert ennek a Kakukknak úgy látszik, nyolc élete van! Erre a fiatalabbik nő kihúzta a férjét a körfolyosóra, és nekitámasztotta a korlátnak, majd felnyalábolva a lábait, átbillentette a túlvilágra.