Zuhog az eső, mintha dézsából öntenék, az utcán tanácstalanul botorkáló emberek, többségük igyekszik valamilyen fedezékbe húzódni. Csinos arcú, fiatal nő szomorúan kerülgeti a tócsákat. Meddőn igyekszik óvni magát a záporzó vízcseppektől, de kék kosztümje már alaposan átázott Térd felett érő miniszoknyát visel, jobb kezében fekete esernyőt szorongat, a balban olcsó zsebrádiót, melyben épp az aktuális híreket mondják be.

– A BKV és a szakszervezet vezetője továbbra sem jutottak megegyezésre, a sztrájk időtartamáról egyelőre lehetetlen jóslásokba bocsátkozni, a szembenálló felek pillanatnyilag nem hajlandóak még találkozni sem egymással… és most az időjárásról, derült, napos idő várható…

A jó alakú nő fanyar kifejezéssel kikapcsolja a rádiót, aztán zsebre vágja. A következő pillanatban ezüstszürke BMW kanyarodik mellé a járda széléhez, a legújabb típus, amelyen látszik, nemrég kerülhetett le a futószalagról. Lesiklik az ablak, és markáns férfi bukkan fel keretében, frissen borotvált áll, ápolt frizura, átható tekintet és sportos, fekete öltöny jellemzik.

– Elvihetem? – kérdi udvariasan. – Így szép lassan ronggyá ázik, mire hazaér.

– A BKV-nál dolgozom – mutat rá a nő.

– Nem érdekes – legyint a sofőr, aztán hanyag mozdulattal a jármű belseje felé int. – Láthatja, engem nem érint a sztrájk.

A nő beül, keresztbeveti a lábát, a férfi szeme végigsiklik combja vonalán.

– Gábor vagyok – mutatkozik be jól nevelten. – Hová vihetem?

– Irén – vágja rá a nő. – Gyömrőn lakom, a Kossuth utcában.

Gábor felvonja szemöldökét.

– Hát, nem itt van a szomszédban – állapítja meg –, de ha már megígértem, elviszem.

Gázt ad, kilő a járda mellől, tetőtől-talpig vízzel borítva be egy arra csámborgó öregurat, borral a kezében.

– Van családja? – kérdezi tűnődve Irén, mialatt az út két oldalán elviharzó házakat nézi.

– Csak egy kicsit frigid feleségem – válaszolja vállvonogatva a férfi. – Nem nagyon értjük meg egymást, sokszor ütköznek az elveink. Játékokkal próbáljuk megmenteni a kapcsolatunkat, bár egyelőre nem nagy sikerrel. Tudja, hogy van az, még nem látjuk a fényt az alagút végén.

– Hát, persze – mondja hűvösen a nő. – Tudom, én is ebben a cipőben járok a férjemmel, nem nagyon van közös nevező.

Gábor kis időre csöndbe burkolózik, aztán fél kézzel matatni kezd a kesztyűtartóban.

– Nem zavarja, ha rágyújtok?

– Szó sincs róla – nyugtatja meg Irén. – Sőt, engem is megkínálhatna.

A férfi felé nyújtja a paklit, aztán ő is kivesz egy cigit. Kaparászó ujjai felfedezik az öngyújtót is a kesztyűtartóban, tüzet ad a nőnek az aranyozott Zippóval, aztán ő is rágyújt.

– Tudja elgondolkodtam valamin – mondja bizonytalanul, miközben a résnyire eresztett ablakon kifújja a füstöt. – Talán, ha lefekszünk egy vadidegennel, az javít a kapcsolatunkon.

Irén félrenyeli a füstöt zavarában, de aztán összeszedi magát.

– Ö… – mondja kutató tekintettel Gábor szemébe nézve – ez igazán érdekes gondolat…

A külváros házai megritkulnak, rövidesen tábla jelzi, hogy elhagyták Pestet. A sofőr váratlan elhatározással félrerántja a kormányt az egyik félreeső mellékúton, és egy elhagyatottnak tűnő, erdős részhez hajt a nővel.

Irén nem szól semmit, amikor megállnak, hagyja, hogy a férfi megcsókolja. Rövidesen szenvedélyesen ölelkeznek, a kék kosztümkabát lekerül a nőről, miközben Gábor vadul simogatja a melltartóban várakozó kebleket. A férfi már a pánttal bíbelődik, amikor homályos alak kocogtatja meg az ablakot.

A pár szétrebben, amikor felfogva, hogy egyenruhás rendőrt lát az üveg túloldalán, akihez csatlakozik egy másik közeg is.

– Perverzkedünk az erdőben? – kérdi az elsőként megjelent fakabát, amikor Gábor leereszti az ablakot. – A párjuk otthon dekkol, maguk meg itt félrelépegetnek?

– Félreértés az egész… – dadogja Gábor pánikba esve.

– Francokat! – torkollja le ingerülten a rendőr. – Kérem a papírjaikat!

Gábor és Irén remegő kézzel húzzák elő okmányaikat. Az egyenruhás szeme elkerekedik, amikor elolvassa a neveket.

– Maguk házasok? – kérdezi hitetlenkedve.

– Azok – veszi át a szót Irén, aki sokkal nyugodtabb, mint Gábor.– Kihűlt a kapcsolatunk, már jó ideje szóba sem álltunk egymással. Végül párkapcsolati terapeutához fordultunk, aki azt javasolta, játszunk. Napokig ne is találkozzunk vagy beszélgessünk, aztán tegyünk úgy, mint ha idegenek lennénk, és feküdjünk le úgy.

– És ez működik? – csodálkozik az egyenruhás.

– Úgy tűnik, nagyon is – mutat rá Gábor. – Mintha újra rátaláltunk volna a másikra, talán most már beszélgetni is tudunk majd.

A rendőr fejcsóválva visszaadja a papírokat.

– Valahogy olyan ismerősek nekem – mondja bizonytalanul, aztán vállat von. – Mindegy, hagyjuk, tegyék rendbe a dolgukat, mi meg nem is találkoztunk!

Az egyenruhások elbaktatnak az esőben, a pár pedig újra szeretkezni kezd a felhúzódó ablak mögött.

Öt órával később az egyes számú rendőr tévét néz odahaza, miközben sört iszik, és pattogatott kukoricával tömi a fejét. A tévében épp a híradó megy, a férfi pedig kigúvadt szemmel mered a képernyőre, és a társát hívja:

– Te, ugye mondtam, hogy ismerős az a párocska! – üvölti lelkesen. – Kapcsolj csak oda a hírekre!

A képernyőn világos burkolatú bútorokkal berendezett elegáns tárgyalóterem látszik, központi részén hatalmas sötéten csillogó asztallal. Gábor és Irén ülnek mögötte egymással szemben, arcukon ragyogó mosollyal. A férfi sportos, fekete öltönyt visel, a nő elegáns kék kosztümöt, miközben a bemondó lelkes hangja hallatszik:

– A BKV és a szakszervezet vezetője hosszúra nyúlt hidegháború után végre hajlandóak voltak tárgyalóasztalhoz ülni, és építő jellegű párbeszédbe kezdeni. Úgy tűnik, az ellentétes véleményen lévő feleknek végre sikerül megegyezésre jutniuk, a budapesti közlekedés nehéz napjai véget érnek… és most az időjárásról, holnap derült, napos idő várható…