„Süsd meg te magad a rohadt csirkédet!” E nyugodtak nem igazán mondható női hang előzte meg a töltött csirke tompa puffanását a betonon. A fiú csupán egy „félkésznek” nevezett halott madarat látott zuhanni az ablaka előtt. Nem is a látvány szokatlansága, hanem az eset hirtelensége volt az, amitől kicsit meghátrált. A felette levő lakásból kiszűrődő mondat mindent megmagyarázott. Csak egy újabb veszekedés. Nem foglalkozott vele. Megszokta. Jelenleg nem a szabadságát visszanyerő csirke és a háborúzó házaspár érdekelte. Csak állt az albérlettel együtt járó, koszos függöny mögött, s a szemközti ablakot bámulta. A lakásba nem volt nehéz belátni, köszönhetően az alig pár méteres távolságnak és az amott elhúzott sötétítőnek. Egy teljesen meztelen nő vasalt a résnyire kinyitott ablak mögött. Jóval idősebb lehetett a fiúnál, ám formás, telt idomai láttán senki sem foglalkozna azokkal az évekkel, melyek háta mögött sorakoznak. Hosszú, vörös haja hátra volt tűzve, s csak egy tincs ugrott folyton előre a füle mögül, ami tovább fokozta az élő aktkép szépségét, és persze a leskelődő hevességét.

„Gyönyörű vagy” – suttogta a fiú, akiben az egyre erősödő gerjedelem már hangosan ejtette ki a szavakat. „Folyton ezt csinálja!” – mondta most már hangosabban magának, s felidézte az elmúlt napok izgató eseményeit, melyek mind a nőhöz kapcsolódtak, s amelyek erőt adhatnak a cselekvéshez:

Három nappal ezelőtt: Este volt, s a fiú az ablakban dohányzott. A szemközti lakás konyhájában felkapcsolódott a villany. A vörös hajú nő volt. Egy színes felső volt rajta, mély dekoltázzsal. Alul semmi. A nő felvett egy poharat az asztalról, s kiment. Ekkor látta először új szomszédját.

Két nappal ezelőtt: Az ablakba kitett hamutartó tele volt. Kedvetlenül, karikás szemekkel gyújtott újra rá, mikor szemben, a már ismert lakás erkélyére kilépett a fürdőruhába öltözött nő, leszedni a kiteregetett, száraz ruhákat. Észrevette a leskelődőt, s rámosolygott. A fiú is próbálta viszonozni a mosolyt, de korántsem oly csábosan, mint szomszédja. A nőnek láthatóan tetszett a zavarban lévő fiú, rákacsintott. Az idillt egy „Puncim, megszáradt a kedvenc pólóm?” kérdés zavart meg, amit a nő férje tett fel, s ami elég volt ahhoz, hogy a fiú a függöny mögé rejtőzzön, mint aki szégyelli a jó szomszédi viszony eme megnyilvánulását. A nő egy kék pólót vett le a szárítókötélről, amit bevitt a lakásba. Ám mielőtt bement, visszanézett az átlátszó és koszos függöny mögött bujkáló fiúra.

Tegnap délután: hazaérve azonnal az ablakhoz ment. A várakozás meghozta régen várt gyümölcsét. A nő az erkély melletti szobában állt arccal a fiú felé. Nem volt rajta semmi, így a fiú megcsodálhatta e test minden szépségét. Fellélegzett, s résnyire elhúzta függönyt. A nő azonnal odanézett, s találkozott a fiú tekintetével. Szégyenlőségnek és haragnak semmilyen nyomát nem tanúsította. Egy darabig csak állt, és felkínálta testét a fiú éhes pillantásainak, majd a már jól ismert mosollyal behúzta a sötétítőt.

- Csak egy határozott jelet adj! – sziszegte a fiú fogai között, miközben bámulta a szégyenlősnek nem mondható háziasszonyt. Vett egy nagy levegőt, behunyta a szemét, s egy mozdulattal elrántotta függönyét. A nő azonnal észrevette a fiút, s mint korábban, most sem látszott rajta a zavarodottság semmilyen nyoma. Kihúzta a vasalót, s kiment a szobából. A fiú elszántan és tettre készen állt tovább az ablakban. Fél perc múlva a nő visszajött egy papírral a kezében. Felmutatta. A lapon csak ennyi állt nagy betűkkel: REGGEL JÖN

Nem kellet több. A fiú kifutott a szobából, majd a lakásból, s a kis lépcsőházi folyosón végigszáguldva lefékezett a bizonyos ajtó előtt. Bekopogott. Alig pár másodperc múlva a nő állt előtte egy lenge hálóköntösben. A fiú bement, becsukta maga mögött az ajtót. A nő kigombolta ingjét, s bevezette a szobába.

Már besötétedett. Tágra nyílt szemekkel feküdt a szuszogó nő mellett. Órák óta feküdhettek így. A csendet kulcscsörgés verte fel a bejárati ajtó előtt. Rémült tekintet mindkét részről. A kezdeti bénultság után beindult a cselekvés motorja: hálóköntös a nőre; ágyigazítás; a fiú kivezetése az erkélyre. „Mi? És ha kijön?” – kérdezte a fiú. „Sose jön ki ide! Menj!” – hangzott a válasz. „A ruháim!”. A nő visszafordult, megfogta őket, s kihajította a nyitott erkélyajtón gazdájának, majd becsukta az ajtót. Az izgalom fokozta lendület túl nagy volt, a fiú, pedig ügyetlen. Így a ruhák két emeltnyi zuhanás után a betonon landoltak egy darabokra szakadt töltött csirke mellé. Siránkozásra nem volt lehetőség. Ötödik emelet. Túl magas. Leült és hallgatott.

A férj ekkor már a lakásban volt. A fiú nem sokat hallott, csak mondatfoszlányokat: „Lezárták… csak reggel indulok.” Bejöttek a szobába. „Kurva anyjukat… elfáradtam.” A nő is beszélt, de a vékony, kissé ijedt hangból semmit sem értett. Majd újra a férj: „Éhes vagyok… melegíts valamit…” A feleség válaszolt, de a férj félbeszakította: „Menj már!” Ment. Pár perc múlva mély búgást hallott a konyhából. A mikro. A fiú lélegezni sem mert.

„Puncim, megszáradt a kedvenc pólóm?! – hallatszódott a kérdés bentről. Egy kis szünet, de a kérdés nem ismétlődött meg, s csak a fotel hangját lehetett hallani, amit rendszerint akkor ad ki, ha valaki felkel belőle. A mikro a konyhában tovább búgott, ami arra enged következtetni, hogy a feleség meg sem hallotta a kérdést.

S a meleg nyári este frissítő szellője meglebbentett egy kis panelház kis erkélyének szárítókötelére felcsíptetett kék pólót, melyre egy teljesen meztelen fiú riadt szempárja szegeződött.