HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.16. 15:16 magyardekameron

Ávéd K. Péter: A sellő

Címkék: ávéd k péter

A Duna ráérősen folyik. Partján halászok, akik napernyők és kifeszített ponyvák alá menekültek a délelőtti napsütés elől. Egy lány kidugja fejét a vízből és szemügyre veszi őket. Idősek, gyerekek, pocakosak, soványak, kopaszok, egyesek unottan néznek maguk elé, mások szunyókálnak. Sanyi, egy fiatal, jó vágású fiú is köztük van, a többiekhez hasonló monotóniában pislog maga elé. A lány visszabukik a víz alá.

A fiú maga elé bambul. Hirtelen kerregni kezd a halászbot orsója. Utánakap és a part felé húzza a fogást. Óriási halfarok csap a levegőbe. A halászok felállnak, hogy jobban lássák, mi történik. A fiú derékig megy a vízbe, nehezen húzza a zsákmányt. A hercehurcának hamar vége, a fiú elé úszik egy gyönyörű sellő, kezében a csalival. A fiú ölbe veszi az engedelmes lényt és partra viszi. Halászok özönlenek a gyönyörű testű, kerek mellű, vörös hajú csodához. Megszólal a narrátor: „mekkora halászlé lehetne ebből, gondolta az egyik. Micsoda teste van, gondolta a másik. Sanyinak viszont semmi sem járt az eszében, csak bámulta és csodálta kincsét.”

Sanyi ismét ölbe kapja a sellőt és hazáig fut vele. Ágyba fekteti, vízzel locsolja, leül elé és nagy szemekkel bámulja. A sellő kacéran mosolyog. Sanyi a földön alszik el. Alkonyatkor a sellő dudorászni, majd énekelni kezd. Sanyi rázkódni kezd a földön. Ismét a vízparton találja magát, ölében a sellővel. A gyönyörű énekre mosolyognak az alvó emberek. Sanyi a házban rángatózni kezd. Ugyanilyen furcsán révült táncba kezd a vízben is. Fokozódik a ritmus, verejtékesen vergődik a lakás padlóján. Az éneklő sellő a vízbe húzza, lenyomja fejét, táncoltatja. Sanyi teste magatehetetlenül ráng. Fulladozik. Csurom vizesen –verejtéktől? víztől?– riad fel. Már pirkad.

„Így kezdődött a furcsa pár esete” szól közbe a narrátor. „Sanyi egész nap figyelmes volt a furcsa jövevény kívánságaira.”

Sanyi a fehér falakat kékre festi. A sellő köhögni, fulladozni kezd. A fiú kiszalad, vizet mer a kútból, bemegy a házba és lelocsolja a sellőt. A lány kacéran mosolyog. Sanyi visszamegy festeni. A sellő újra fulladozik. A fiú újra a kúthoz megy vízért. „Cserébe pedig a sellő megmutatta neki azt, amihez a legjobban értett…” – teszi hozzá a narrátor.

Este Sanyi fáradt mozdulatokkal eszik. A lány fulladozni kezd. Sanyi egy fazéknyi vízzel leönti. Minden edényben, vederben, lavórban vizet halmozott fel. A sarokban egymásradobálva hevernek az üres edények. A sellő ismét dudolászni kezd. A lágy dallamtól Sanyi rögtön elalszik. A tegnap éjszaka megismétlődik, Sanyi megint csutakosra izzadja magát, táncolnak, hemperegnek a vízben, a sellő játszik vele, úsztatja, fullasztja…

„Ilyen nappalokkal, de főleg ilyen éjszakákkal Sanyi hamar kimerült” – mondja a narrátor. „Barátai nem értették, csak sejtették, hogy a nő... azaz a sellő lehet mindennek az oka.”

A házban két barát a festésben segít Sanyinak. „Először szép szóval próbáltak rá hatni de sikertelen volt”, magyarázza a narrátor. „ Úgyhogy eldöntötték, hogy ők fognak a sellőtől megszabadulni.”

A halászok a parton söröznek, a víz fele bambulnak. Egy hajócska úszik lassan. A kopasz ember homlokára csap…

A ház sarkában egy festékes vedren ülve alszik Sanyi. Két halász lopózik be a házba, befogják a sellő száját, vállukra vetve viszik el. A kikötőben kisebb húsfeldolgozó hajóhoz kötik a hálóba tekert sellőt. Két nő hanyagul, de rutinosan csapja le a halak fejét, bárdok villognak. Egy mozdulattal kirántják a belsőségeket, a trancsírozott halcafatot egy jégkásás vederbe dobják. A halászok reménykedve nézik a mészárlást.

Narrátor: „igen ám, de akit egy sellő kiszemel, ahoz egy életen át ragaszkodik…” Este a sellő dudorászni kezd. Egy matróz önkéntelenül szétvágja a hálót és szabadon engedi a sellőt. Éjjel a szokásos partszakaszon újra megszólal az ének. A falusi házakban egymáshoz bújnak az alvó házaspárok. Sanyit álmában éri az ének és újra lejátszódik közjátékuk. Folytatja a narrátor: „nagy volt a csudálkozás, mikor Sanyi házában ismét feltűnt a sellő.”

A halászok újra ellopják a sellőt, szekérre teszik és a puszta közepére hurcolják. A vérfoltokból, eszközökből, csontokból, száradó báránybőrökből áldozati helynek tűnik. Egy juhász késsel a kezében közelít. Miközben egyesek a sellőt farkától fogva felkötik egy fára, mások a juhász fülét rongyokkal tömik ki. Este fele a férfi kerek szemekkel csodálja a meztelen látványt, levágja a kötőt, a sellő leesik. A juhász arcát befúrja a lány gyönyörű mellei közé, kiveszi füldugóját és hallgatja lány egyenletes szuszogását. A sellő dúdolni kezd, a juhász már fut is vele a Dunához. Sanyi révülten kapálózik a vízben.

Kacagva szól a narrátor: „ugye mondtam, hogy nehéz megszabadulni egy fehérnéptől, hát még ha farka is van…”

Sanyi szobája teljesen kék. A fiú néhány helyen javítgatja a festést, de nem bír ébren maradni. Sápadt a fáradtságtól.

„A barátok eldöntötték, hogy végképp megszabadulnak a szörnytől„ – magyarázza a narrátor. „Ahányszor énekelni kezd, a legerősebb férfi lelkét is megbabonázza... Oda kell vinni, ahol senki sem hallja meg az énekét, jutott eszébe a egyiküknek.” Az utolsó mondatra a homlokára csap a kopasz halász.

Ezúttal egy óriási borospince mélyébe viszik le. Egyetlen égő gyertyát hagynak mellette. A kimenekülő halászok egymásután zárják rá az ajtókat, az utolsót nagy gerendával reteszelik el. A pince mélyén a sellő kétségbeesett éneklésbe kezd. „Ezúttal hiába énekelt , hangját senki sem hallotta. A halászok csak egy év múlva merészkedtek vissza a pincébe”, meséli a narrátor. „A sellőt nem találták. A bor viszont megérett, s az ezek az üvegek szétszóródtak a nagyvilágba.”

Otthon fiatal párocska gyertyafényes vacsoránál, egy vidám csapat a tábortűz körül, idősödő házaspár a vendéglőben, tinédzserek az utcán elővesznek egy–egy palack bort. „Azt senki nem tudta, hogy a sellő szerelmi dalával teleénekelte a milliónyi borosüveget. Vigyázzunk tehát! Egy–egy ilyen üveg tele van szerelmi energiával, megivása erőst felpezsdíti a vért. Honnan lehet felismerni, ha egy ilyen sellő–hangos borosüveget tart a kezében? A kinyitás pillanatában egy icipici hangjegy kiszabadul a sellő énekéből. Hallgassák csak...”

Borosüvegekből kihúzzák dugót és azok pukkannak.

„És kezdődhet a...”, zárja le a történetet a narrátor.

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr841844180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

james_cagney 2010.03.18. 00:48:19

Ezen jot szorakoztam! Abszolut filmszeru, kimondottan tetszik az a montazsresz, amikor otthon/a vizben vonaglik a pasas es osszemosodik a valosag es az alom. A vege meg frappans.

kondor ervin 2010.04.06. 22:28:36

remek. az egyik legjobb
süti beállítások módosítása