HTML

Kis Magyar Dekameron

Az Unió Film és a Litera közös projektje.

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök.

Kapcsolat:

magyardekameron@gmail.com

litera@litera.hu

Utolsó kommentek

Friss topikok

2010.03.16. 17:42 magyardekameron

Bornemissza Iván: Ez a Hargitai Kinga

Címkék: bornemissza iván

Egy sötétruhás alak billeg a villogó lámpák alatt. Kiégett, miként a nátriumlámpák egyike-másika is.

Jaj, a Hajni, a Hajni. Azzal a kancsó szájával, iráni szemével, azzal a magára lapított mellével. Csak én tudom, hogy vastag volt régen. Régóta ismerem már. Olyan rég óta kívánom meghódítani azokat az összezárt lábakat az igaz barátság tiszteletével! Oly könnyen nyílnak meg lábai a semmiből feltűnt, tiszteletlen ismeretleneknek! Parasztlány volt – így mondta. Ma már egész udvartartása van. Kegyes, kellemes, szellemes. Modern dáma.

Látom magam megállni eltévedve Békásmegyer rengetegében. Minek is vándoroltam ki ilyen messzire? Látszik rajtam, hogy vissza akarok fordulni. Most egyelőre rágyújtok. Nézek jobbra, balra. Vakarom a tökömet. Harákolok. Káromkodok.

Hajni állandóan játszik velem. Talonban tart. Elhív, hogy be legyen biztosítva, és elbeszéli, hogy egy hónapja nem szerelmeskedett már. „Iván, basszus, lassan megőrülök. Nem igaz, hogy nem akad valami faszi. Aki csak megdug, semmi mást nem akar. Vagy nagyon el vagyok tévedve?”

Kifújom a füstöt, nevetek, és belemondom az éjszakába: „hülye kis…ribi”.

Van, aki Békásra is kikúszik az általad húzott feromon-csíkon, Hajni. Helóbeló! Én jelentkezem!

A milliószemű lakótelepszörnyben aztán megtalálom a házibuli ablakát. A zene és a kurjongatások még a csukott ablakon is kihallatszanak. Az állandó másnaposság, alvatlanság, lelkifurdalás miatt olyan, mintha egy kémcsőben ülnék, onnan moziznék. Furcsák a zajok. Elszakadtam az egyidejűségtől. Unom is már, de szórakoztat is, ahogy mások beszélgetnek, integetnek, a kamerába mosolyognak.

Unom a megszokott dramaturgiát. Nem akarok beszélgetni. Azt hiszem, soha. Csak tovább inni. És Hajnit megbaszni.

Elég sok alak ugrál előttem, Hajni sokszereplős játékot mozgat, szinte lehetetlen lesz áttörni testőrein.

Én vagyok a „meleg barát”. Kanonizálva vagyok. Titkok bízhatók rám. Jó fej vagyok. Érzékeny fiú, aki mindent megért. Akinek el lehet panaszolni mindent.

Hajni kitör a körből, csodálói burkát repeszti, nők, férfiak egyként szerelmesen dongják körül, és haragszanak rám, mert a macskanő az én vállamon függ.

Most én vagyok a sztár. Ttalán szextárs. Humoros, titokzatos, új fiú. Messziről jött, régi ismerőse Hajninak, veszélyes idegen. Ez is Hajni játéka, neki köszönhetem varázsom.

Láthatóan férfinak érzem magam, és élvezem a nőstény és hím majmok féltékeny, tüzes tekintetét. Az idegen majom megtermékenyítéssel fenyegeti a törzs jövőjének letéteményesét, mindnyájunk nagyasszonyát. Hosszú, meghitt ölelés, csípőjét az enyémhez nyomja. Nem sokáig tart kitüntetettségem. Hamarosan általános zűrzavart kavar a Hajni, hangoskodik, dicsér, enyeleg, viccel, simogat, kacér tekinteteket oszt.

Sosem figyel rám. Bármit mondhatnék neki, el sem érne az agyáig.

Kinézek a jelenetből, és azt mondom: „Nem hiszitek?” Hozzá fordulok, és közlöm vele: „Te egy katáng-kóró vagy!”. „Viziló!”. „Öt milliót nyertem a lottón!”. Semmi reakció. Megint kinézek: „Na, ugye!”. Majd bizonytanul nézelődök a perifériára szorulva.

Na jó, ezt ismerem, körül kéne nézni egy kicsit.

Láthatóvá válike egy kis erőtlen csaj, halkan mozog a háttérben, kicsit katatón, kicsit beteges. Valaki közli róla, hogy Kinga. Erre ő lesüti a szemét.

Na, ő lesz a Dinka Kinga. Így legalább megjegyzem.

Most látható a ruházata. Nincs rajta melltartó. Nincs nagy melle, sőt. Elég gyönge anyagú, mélyen dekoltált, lila fölsője van, melle túljutott már virágkorán.

Azért pár szájban biztos meg fog fordulni még ez a cici.

Látható a feneke, zöld kordnadrág van rajta, alatta régies szabású bugyi. Látható velúr cipője. Az sem új. Rövid nadrágszára alól kivillan sötétlila zoknija. Rendben. Felmértem.

Végső esetben jól jöhet.

Kimegyek a konyhába, égetett szeszt keresek, és hamar találok is.

Hogy ki mit mondott, hogyan mutatkozott be, fogalmam sincs. Némafilm volt az egész – csak benyomásaim maradtak. Jobb kezemben pödörgetem a kis poharat, és elmerülök benne.

Buliznak. Hódolnak. Vicces modorban beszélnek. Műveltségükkel és származásukkal hetvenkednek. Fitogtatják a tájékozottságukat és a korszerűségüket

Valaki kijön a konyhába, és belehány a mosogatóba. Majd távozik.

Úgy hajlongnak, mint egy barokk filmben. Izzadt manőverek. Félnek, hogy egyedül maradnak, félnek, hogy nem kellenek többet. És félnek, hogy nem lesz több orgazmusuk. Mármint egy másik ember testén belül.

Mikor hajlandó vagyok elszakadni belső monológomtól, a konyhaasztalnál már ott ül Kinga. Elhalkult a zaj a nappaliban. Elmentek, vagy csak kikapcsoltam őket?

Egy főtt zöldborsó szemet görgetek mutatóujjammal az asztalon. Igazi panelkonyhában ülök. Fehér, rideg, durván meszelt, szűkös. Nagy, sötét ablakok, szemetes a bejárattal szemben. Rumot iszok, mert csak az van.

Felpillantok. Kinga egy macska tekintetével figyeli az ujjam alatt görgő borsót. Szép, barna, meleg szeme van. Én csak játszom tovább, de már nem egyedül. Van egy nézőm. A borsón keresztül érintkezünk egymással. Egy szó sem esik, de ez egyáltalán nem kínos. Sőt kellemes. Hallgatunk. Én üres vagyok és szemlélődő, ő pedig morajlik. Mutató és hüvelykujjam közé veszem a borsószemet, bár az alja még az asztalon van, és úgy sodorgatom. Ismét felnézek, ő is felnéz. Nem a szája, az arca mosolyog.

Jól, van, bébi, játsszunk!

Mutatóujjammal az asztalhoz nyomom a zöldborsószemet. Kinga alig láthatóan megrezzen.

Vajon borotválja a punciját?

Az összenyomott borsószemet nagyon óvatosan, lassan felszedem nyelvem hegyével a műanyag asztalterítőről. Megnyalom szám szélét, mintha az istenek eledelét ízleltem volna meg. Kinga nem cselekszik, csak elnyeli a mozdulataimat. Élvezi a némajátékot. Elnéz jobbra és fel. Töltök egy kis rumot magamnak.

Nagyon lassan elővesz egy szál ropit. Kinyújtott nyelvére helyezi, összepödri nyelvét, és behúzza a szájába. A ropi kétharmada eltűnik. Ettől kicsit csücsörít az ajka. Nem rág, hanem áztat. Szemrebbenés nélkül néz, de nincs a szemében félelem, támadás, vagy hódítási szándék. Köhögök egyet, és ezzel együtt felállok. Mosogatást imitálok. Hargitai Kinga immár megszokott lassúságával és határozatlanságával maga elé bámul. Próbálok a véremben kavargó alkoholra koncentrálni, szeretném, ha továbbra is hatna a felszabaduló adrenalin ellenében.

Baszd meg, baszd meg, ez most engem néz?

Valahogy mellém kerül az idegen test. Szintén matat a mosogatóban. Nem néz rám.

Lassan a jobb lábamra helyezem testsúlyomat, és így csípőm az ő csípőjéhez ér. Nem tiltakozik, de nem is nyomul hozzám. Kimenekülök a vécébe.

Mire visszajövök, ismét az asztalnál ül, ezúttal az én korábbi helyemen. Megállok a konyha ajtajában, és nézem a tarkóját. Hallgat, de biztos, hogy érzi jelenlétemet. Fel van nyírva a haja a tarkóján, és olyan a válla, mint az asztallap. Egyenes és szegletes. Erre van vékony nyakon szép feje tűzve.

Azt akarom, hogy örökké álljak itt mögötte, és ő soha ne mozduljon el.

Kezemet az arca mellé teszem. Megmozdul az arca, de nagyon finoman. Úgy simogatom, hogy nem érek hozzá. Csak kezem hőjét érzi. Csak arca melegét érzem. Bal kezemet a nyakára teszem. Ekkor nagyon kicsi balra fordítja a fejét. Nagyon lassan ingatja a fejét. Elveszett, és ezt mindketten tudjuk. Most mindkét kezem a vállára csúsztatom. Érzem, ahogy őrült tempóban lüktet a nyaki verőere. Menekülne is, maradna is. Nem moccan a kezem, de ő a halálos csapásra vár. Irgalomért remeg.

Enyém szőröstül-bőröstül.

Eddig nyugodt kezem hirtelen megindul, és lecsúszik a védtelen ruhadarabba. Megfogom mindkét mellét. Dermedt, mint egy béka. Néma birkózás indul. Hol hirtelen támadó és védekező mozdulatokkal, hol szoborrá merevedve. Zsákmányállatomat testemmel szíjaztam le, és arra várok, hogy elfogyjon a levegője. Kirúgtam már a széket alóla, de erősen tartom.

Odapréselem az asztalra, kezeit az asztaltáblára nyomom. Rádőlök, és alul matatni kezdek. Nadrág van rajta, ez némi nehézséget okoz, ugyanakkor örülök is neki. Csak annyira sodrom le, hogy hozzáférjek, a letolt nadrág pedig összeszorítja a lábait. Instabillá és védtelenné válik. Hasammal nyomom a hátát, bal kezemmel összefogom két csuklóját, jobb kezemmel keresgélek alul. Tájékozódom.

Ó te kedves! Hát készültél! Hát készen vagy!

Hirtelen hatoltam be, de most nem mozgunk, csak fekszem rajta, és érzem, hogy húz, egyre húz befelé.

Enyém vagy most már végleg. Ennek meg kell történnie.

Alig-alig mozgok, elég izmai hívogató mozgása.

Megtöltelek, és teherbe ejtelek. Te pedig elszenveded és teszed a dolgodat.

A kéj csúcspontján meglátom Hajnit szemben, a konyhaablakban tükröződni. Arcán elismerés, féltékenység, vágy és meglepetés tükröződik. Egy pillanatra olyan, mintha Hajnival egyesülnék, és biztos, hogy ez az ő fejében is átfut. Ekkor néhány mozdulat erejéig heveskedek Kingával, változatlanul Hajni tükörképére szegezve tekintetemet. Ő kicsit visszahúzza fejét, de azért kitart, nem megy el. Kinga ebből mit sem vesz észre.

Férfi vagyok, zsákoltam, látod, Hajnikám. A nők a lábaimnál heverek. Nem vagyok már a te kis meleg lelki barátod, és tartalékembered.

Aztán e rövid csalás után visszatérek Kingához, tarkójába szagolok, és kicsit pihenünk, hogy erőnk legyen ruháink ráncát elsimítani. Mit sem gondolok Hajnira. Mire letolt gatyával elmegyek a papír zsebkendőig, Hajni már nincs sehol. Kinga még egy kicsit fekszik az asztalon, aztán törölközés nélkül felhúzza bugyiját, nadrágját. Cigarettára gyújt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyardekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr481844666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása