- Antonio Banderas?

- Kettő.

- Kylie Minogue?

- Három. És egy Gabriela Sabatini.

A padlócsempén felbontott kartondoboz, színes üvegcsék a polcokon. Számtalan fehér, lila és zöld halogén laboratóriumi fényét tükrözi a faltól falig üvegbejárat. A guggoló lány nadrágja fölött piros bikini ipszilonja feszül a hajszálerektől kéklő fehér bőrön, a pontot szürkésbarna anyajegy teszi fel az ipszilonra. A lány mellett golyóstollat szopogató sovány langaléta, kezében papírlapok. Márkás, csónaknagy sportcipője sarkán heves ütemre rugózik egyenes térddel, amitől hullámzik görbe felsőtestén a vitorlaméretű Chicago Bulls póló. Bal szemöldökén három borotvált csík. A lány beletúr a kartondobozba, kivesz egy apró szürke kockát. Felmutatja.

- Két Julio Iglesias. Féldecis.

A fiú szájából kicuppan a golyóstoll, egyet firkant, feldobja, az írószer pörögve száll, kifogja, ismét ráharap. Megszólal.

- Hálá Hesziká Páhkel?

- Micsoda? – tekint fel a lány értetlenül.

A fiú unottan szétnyíló fogsoráról aláhull a kékhegyű Senator, és kurtán koppan a leltár remegő lapjain.

- Sarah Jessica Parker?

- Kettő. Meg egy Vivienne Westwood. És ne ugrálj, zavarsz.

A fiú abbahagyja a rázkódást, gyorsan jegyzetel, majd lecsapja a papírköteget egy üvegpolcra.

- Mi van még? – pillant a Dontodent órára, mutatóujjával megfenyítve az időmérőt. – Húsz perc.

- A newyorkok, azzal gyorsan végzünk – feleli a lány és elhúzza a száját. – El akarsz menni?

- Bedobnék valamit – öklöz aprókat hasán a fiú.

- Ha elmégy, hozzál nekem is. Egy almát, vagy valamit – nyúl farzsebéhez a lány. Hirtelen kiegyenesedik – Banánt.

Hosszasan igazítja rugalmas, rövid blúzát, majd átnyújtja a pénzt. A csukott üvegajtók előtt lefékez egy bajuszos, öltönyös férfi, bal kezéből átveszi jobbjába a fekete aktatáskát és ránéz a csuklójára. Felfújja az arcát, hátat fordít a kirakatnak és szétteszi a lábát.

A newyorkokat perceken belül megszámolják és kirakodnak a polcra. A fiú összehajtogatja az üres kartondobozt, elrugdossa a raktárajtóig és egyetlen hatalmas galacsinná gyúrja a szanaszét heverő, zajos recsegéssel gyűrődő műanyagos papírcsomagolást. A labda nagyságú fehér gömböt háta mögött feldobja, megpöccenti a vállával, deréktájt kifogja.

- Most menj ha akarsz, egy vevő már vár – int válla fölé a lány. – Még hét perc.

A fiú ujja hegyén próbálja pörgetni az óriásgalacsint, sikertelenül. Dobálja maga előtt, felugrik, a semmibe zsákol, így halad. Kinyitja az ajtót, a résen betódul a hipermarket zaja. A bajuszos férfi gyorsan lép egyet feléje, de látva a becsukódó üveget, megáll. Még egyszer szeme elé emeli csuklóját. Elfordul, fordultában ismét felfújja az arcát. Hosszan néz a pattogó fiú után, a táskát lóbálja. Másik kezével a nadrágzsebben matat.

A lány sebtében feltörli a padlót, közben minduntalan kifúj egy makrancos hajtincset a szeméből. Berúgja az összetűrt kartondobozt a raktárba, mellé teszi a vödröt és a feltörlőt. Haját hátrasímitja, elmegy a pénztárig, az üveglap alól kivesz és nyakába akaszt egy laminált névjegyet. Tekintetével megkeresi a Rexona-órát, majd a kirakat előtt álldogáló bajszost. Arcából gömböt formáz, lassan kiengedi a gőzt, és az egyik ajtóhoz lép. Kinyitja és kiszól.

- Tessék.

A táska még lódul egyet, a férfi megfordul és köszönés nélkül a pénztár melletti állványhoz üget. A lány közben kitárja a három üvegajtó hat szárnyát, mozdulatai között rövid pillantásokkal ellenőrzi a vevőt. Kilép a járdára. A zöld csempével burkolt oszlop mögül kiles az élelmiszerek irányába.

- Ajándékjegyet elfogadnak? – a férfi hangja egész közelről szól. A lány megfordul.

- Milyen?

- Energy. Ötvenes.

- Igen. Az jó.

- Akkor fizethetek? – hangzik a sürgető kérdés.

- Kérem, a kasszánál – a lány még igazít egyet a haján és besiet, megkerülve a térdig érő arckrém-reklámot.

A pénztárgép mellett, az asztalon, gondos elrendezésben balról jobbra két miniszappan, egy száraz és egy zsíros bőrre, decis sampon festett hajra, arasznyi fogkefe, kék nyelű, lila szőrrel, miniatűr neonzöld dezodor. Egymás mellett, legyezőben kiterítetve, három Lifestyles óvszercsomag, egy szuperérzékeny, egy barázdált és egy gyöngyözött fekete. Mellettük borotva, egy csomag eperaromás Arrows, egy akciós, extravékony Lovebites és zsebkedőnyi törülköző borotválkozáshoz. A lány egyenként a vonalkódolvasóhoz emeli az árut. Mélyről jövő, rövid csörömpölés, az árak összeadódnak a kijelzőn. A férfi hirtelen felemeli a kezét.

- Várjon, kérem – megfogja a nyakkendőjét – szappanra nem lesz szükség. Kivehetjük?

- Természetesen – nyúl a képernyőhöz a lány, csillogó körmű mutatóujjával kétszer koppant középen és egyszer az alján. Felnéz.

- A többi?

- Mehet – adja ki a parancsot a férfi, és rátenyerel a törülközőre – Ezt talán hagyjuk a végére. Még gondolkodom.

További három gépfütty után a férfi keze a dezodorra vándorol.

- Kati ... Katyus. Katóka! Jól mondom? – találgat a férfi. A lány zavartan emeli rá barna szemét. Tincs lóg a szájába, fúj egyet. Bólint. – Akkor melyik? – hangzik a bizonytalan kérdés.

- Kata.

- Kata. Felejtsük el ezt és a törülközőt. Beszúrunk valami mást – mondja a férfi, majd oldalazva lép kettőt és levesz egy tízes Trojan dobozt. Ultracsúszós.

- Ezt adja hozzá.

A vonalkódolvasó tovább csörömpöl. A férfi a törülközőt, a dezodort és a szappanokat kitolja az asztal szélére. Leteszi a táskát és zakója zsebében kezd el turkálni. Tekintetével az óvszeres választékot pásztázza. Felsóhajt.

- Még egy utolsó változtatás, ne haragudjon Kata. Nem döntöttem jól. – Begyűjti a fogkefét, a borotvát és a sampont, bal kézzel félrecsúsztatja, jobbal felnyúl a polcra, és egyenként leemel négy ötös dobozt a fekete, gyöngyözött Lifestylesokból és sorfalat rak a pénztárgép mellé.

- Ebben maradunk. Számolja össze – sietve ejti a szavakat, a zakóba túr, elővesz egy sárgával fércelt barna pénztárcát. A külső rekeszből kiemeli a kettőbe tűrt ajándékjegyet.

- Itt az ötven. Mi a vég?

- Negyvenhárom húsz. Nem elég. Válasszon még valamit. – a lány óvatosan az óvszeres állványra sandít.

- Hat nyolcvan, hat nyolcvan, hat nyol.... – mormolja a férfi zsebredugott kézzel a sok színes csomagolás előtt, ide-oda cikázó pillantással. Végül leemel egy nagy doboz selymes érintésű Kameleont.

- Ezzel teljes a gyűjtemény. Nem kérek zacskót.

- Ötvenkettő tíz – jelenti a lány. A parányi nyugta hídba görbül az üveglapon.

A férfi felfordítja a pénztárcát, kirázza az aprópénzt. Két nagyobb és egy kisebb érem hull éles csörrenéssel az üveglapra.

- Látja Kata, rend a lelke mindennek – kacsint a férfi, felnyitja a táskát, az asztallap alá tartja és egyenként belepöccinti a dobozokat. A lány tenyerébe söpri az aprót és gyors pillantást vet a táska tartalmára. Egy hatalmas, zöldellő banán körül elheverő Safesense és Night Light dobozokra landol a frissen vásárolt gumi. A lány elfordul, hogy rálehelve eltűntessen egy nem létező foltot a képernyőn.

- A kínálat szerfölött kielégítő, még találkozunk. Köszönöm – mosolyog a férfi és becsukja a táskát. Sietős léptekkel távozik a mozgólépcső irányába. Ekkor ugorja át az álló arckrém-reklámot a fiú, szájában gömbnyalóka, papírlabdája begurul két polc közé.

- Ne haragudj. Marcsát nehéz lerázni. A reggelid – és nyújtaná a banánt.

- Megeheted – rázza fejét a lány és leguggol, hogy elrendezze a london-milánókat. Pont, alatta vörös ipszilon.