A fénnyel teli, tágas hálószobában hárman tartózkodtak. Gyönyörű, lengén öltözött fiatalasszony ült a hatalmas francia ágy szélén. Hetvenes, fehér körszakállat viselő, hanyag eleganciával öltözött férfi állt a nyitott ruhás szekrény előtt, kezében revolverrel. A szekrényből középkorú férfi nézett farkasszemet a fegyver csövével, öltözéke mindössze egy csíkos alsónadrág. A ruhátlan férfi nyugtató mozdulatokkal csillapítgatta a felindult pisztolyost.

„Várjon! Ne hamarkodja el a dolgot! Mire megy vele, ha lepuffant? Mindent meg tudok magyarázni, egyáltalán nem arról van szó, amire gondol.” Az idős férfi arcáról sütött a düh, állkapcsán azonban kissé ellazultak az izmok: látszott, azonnal lőni nem fog. A nő izgatottan figyelte a két férfit.

A szekrényben álló ember mély lélegzetet vett. „Tegnap este a barátaimmal pókereztem a törzshelyünkön. Nagyon jól ment a játék, életemben nem nyertem még ennyit. Bármit licitáltam, bejött, ha blöfföltem, a többiek megijedtek és kiszálltak, ha tartották a tétet, akkor nekem erősebb lapjaim voltak. Valójában nagyon óvatos játékos vagyok, nem engedhetem meg magamnak a veszteségeket, de az este valami történt velem. Egy hangulatos pub hátsó helyiségében szoktunk összejönni, heti egy alkalommal. Időnként felálltam az asztaltól, megmozgattam elgémberedett tagjaimat, egy-egy italra kiléptem az ivóba. Nagyobb társaságra lettem figyelmes, amelynek tagjai valamit ünnepeltek, hangoskodtak, egymás vállát csapkodták, számolatlanul rendelték az italokat. Szemezni kezdtem az egyik nagyon szép nővel, akiről ugyan nem tudtam megállapítani, tartozik-e valakihez a férfiak közül, mégsem izgattam magam, úgy éreztem, azon az éjszakán minden bejön. Második levegőzésem alkalmával szóba elegyedtünk a szépséggel, később csókolóztunk a ruhatárnál. Megegyeztünk, hogy együtt töltjük az éjszakát, de az indulást későbbre halasztottuk, sem ő, sem én nem akartam elsietni a távozást. Már egész kötegnyi húszezres feszítette a zakóm zsebét, megmutattam a pénzt új ismerősömnek. Ő is bíztatott, ha már nyerésben vagyok, ne szálljak ki idő előtt. Hajnali háromkor hagytuk el a kocsmát, a kijárattól távolabb vártam, míg hosszasan elbúcsúzott az ismerőseitől. Taxit fogtunk, de hozzá nem mehettünk, a húga jött fel Egerből, az én lakásomra pedig nem vihettem a nejem miatt.„

A revolveres férfi lejjebb engedte a fegyvert, az ágyon ülő nő szemöldöke alig észrevehetően megrándult a feleség említésére. „Azt találtam ki, hogy a külvárosi bútorboltba csempészem be a felcsípett nőt, a munkahelyemre, ahol eladó vagyok.” A mesélő nyelt egyet, vágyakozó pillantást vetett az asztalon álló vizes palackra, majd folytatta. „Miután pénzt nem tartunk az üzletben, ezért különösebb biztonsági-riasztó berendezéseket sem szerelt fel a vezetés. Ki cipelne el a hátán egy lopott rekamiét? Pillanatok alatt kikapcsoltam a riasztókat, magabiztosan bevezettem az igéző nőt az áruház belsejébe. Csodálatosan csókolt, az ajkai mesés élvezeteket ígértek, azon voltam, hogy mielőbb lefejtsem róla a ruhákat. Megmutattam neki a mellékhelyiséget, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy kimenetel előtt megkérdezte, mi a címe a helynek, ahol tartózkodtunk. A sötétbe borult helyiségbe beszűrődött a szomszédos üzlet világítása. Amikor visszajött, nem sokáig kérette magát, hamarosan anyaszült meztelenül feküdt a karjaimban az egyik import francia ágyon. Ugyanis a lehető legdrágább bútordarabot választottam az együttléthez. Elképzeltem, milyen örömmel fogok a későbbiekben visszagondolni az éjszakára, amikor a vásárlókat kísérem ugyanehhez az ágyhoz. A barátaimnak is beszámolok a kalandról, álmodoztam, miközben a vállát, melleit csókolgattam, érezve a feltámadó vágyam mind keményebb késztetését. Mielőtt az alsó nadrágomat levettem volna, zajra lettem figyelmes, odarohantam hát, ahonnan a zörejeket hallani véltem. Hirtelen valaki hátulról megragadott, hatalmas erővel lefogta a karjaimat, egy másik alak elém lépett és a szája elé emelt ujjával csendet parancsolt. Szó se róla, alaposan megijedtem, értetlenül álltam a betörők megjelenése előtt, esküdni mertem volna, hogy bezártam a hátsó ajtót. Az áruház szekrény részlegéhez tereltek a támadók, és minden további nélkül belöktek az egyik háromajtós ruhásszekrénybe, majd ráfordították a zárban lévő kulcsot. Elátkoztam délelőtti hanyagságomat - a kiállított szekrényekben sohasem hagyjuk benne a kulcsot, de munka közben sajnos valami elterelte a figyelmemet, később pedig más részlegben akadt dolgom. A betörők szó nélkül tették a dolgukat - suhogást hallottam, alig hallható kivehetetlen sutyorgást, majd csend lett. Bárhogy próbáltam kifeszíteni az ajtót, szabadulási kísérleteim eredménytelenek maradtak. Összehúztam magam, elvackolódtam a szekrény alján és bóbiskolva, idegesen, kimerülve vártam a reggelt.

Arra riadtam, hogy körülöttem megindult a szokásos, reggeli jövés, menés. Nem dörömböltem, nem kiabáltam, gondoltam, kivárom, amíg az egyik barátom kerül a szekrény közelébe, neki jelzek. Szerettem volna megúszni botrány nélkül a kalandot: mit mondanék, hogy kerültem a szekrénybe?

Nem kellett sokáig várakoznom, hamarosan megismertem az egyik jó munkatársam hangját, amint arról a bútortípusról magyarázott, amelyhez a búvóhelyem is tartozott. Jelezni azonban nem tudtam, mert egy asszony, akit, szerencsére, nem érdekelt a szekrény belseje, gyorsan eldöntötte a vásárlást, csak egy kikötése volt. A bútorszállítást azonnalra akarta, hajlandó volt felár fizetésére. A főnökünk rugalmasan viselkedett, nem vacakolt, megalkudott vele és elrendelte a szállítást. Nos, így kerültem ide, a maguk lakásába.” A gatyás férfi elhallgatott, reménykedve vizslatta a vele szemben álló alak arcát. A revolveres férfi szemmel láthatóan lehiggadt, elgondolkodott a történeten. Az ágyon ülő nő feszültsége is enyhült, kihúzta magát, fellélegzett. „Tényleg akartunk venni egy új hálószoba szekrényt” motyogta a férj. „Édesem, meglepetésnek szántam, hogy ma elintézem a dolgot” búgta az asszony.

„Lépjen ki onnan” intett a revolveres a gatyásnak. A szoba közepén álló kis asztalra tette a fegyvert, és leült az egyik fotelbe, a gatyást a másik fotelhez intette „Én filmrendező vagyok. Igyunk meg egy kávét, és mondja el még egyszer ezt az érdekes történetet.” Az asszony készségesen pattant fel az ágyról, magára kanyarította a slafrokját. Szinte ugyanazzal a mozdulattal becsukni készült a szekrény ajtaját, de észrevett egy cédulát az alján. A férje háttal ült neki, így nem láthatta, ahogy villámgyors mozdulattal felkapta a fecnit. A bútoráruház logójával ellátott cédulán ez állt: „Korábbi megrendelésre szállítandó a mai napon. Olvashatatlan aláírás és az ő címük.” „Különben” mondta a férj, az asztalra dobva a fegyvert,” nem igazi revolver, kellékként használjuk a filmgyárban. Ijesztésre hordom magamnál. Banális lenne, ha nem hinném el a történetét, inkább megveszem az új filmemhez.”