A Blahánál jött fel a lépcsőn, amikor meglátta a könyvet áruló férfit, aki ismerősnek tűnt, de első pillantásra nem tudta, hova is tegye. Az idegen szakállas volt, haját hátul vakarcsba fogta, kék kopott farmert viselt, hozzá kockás inget, az ing ujját feltűrve hordta. Standja előtt állt, éppen egy könyvet adott el. K. közelebb ment, oldalról nézte a könyvárust, ekkor ismerte fel, hogy L. az, régi cimbora, együtt csöveztek a nyolcvanas években, 15 éve is elmúlt már, hogy látták egymást. Kiválasztott egy könyvet, belelapozott, majd átnyújtotta az eladónak, egy ötezres társaságában. L. felnézett, de nem látszott rajta, hogy egy régi barátját látja maga előtt.

L. a könyvet papírtasakba tette, visszaadta a visszajárót, ekkor vette észre a feléje nyúló tenyéren a vágást, te vagy az, baszki, szaladt ki a száján, és kilépett a stand mögül. Megölelték egymást, majd mintha megint snóbliznának, hol egy ujjat, hol kettőt mutattak, és közben röhögtek. Hogy kerülsz ide? – kérdezte K. Megiszunk egy kávét? – kérdezett vissza L., és odaszólt a műanyagszéken ülő kamasznak, hogy vegye át az üzletet, dolga van, egy régi haverjával eltűnik egy kisidőre.

Az EMKE közelében telepedtek le az egyik étteremben, konyak jöhet- kérdezte L., két Napóleont, duplát, kiáltotta L. az ismerős pincérnek. Még mindig szereted a konyakot, igen válaszolta K., remélem, te is. L. bólintott. Olvastam a könyvedet – közölte L. minden átmenet nélkül, miközben beleszagolt a már kihozott konyakba, és ivott egy kortyot.

Nem mondta, hogy egészségünkre, K. sem volt meglepve, ő is belekóstolt italába, alig láthatóan megborzongott. Nem bírod már, mi – nevetett fel L., akin nem látszott, hogy a szemben ülő férfira bármiért is haragudna. L. arca sosem árulta el, hogy mit érez, igazi pókerjátékos volt, ha játszott, nem tudott veszíteni, azt is csak egyszer, K.-val szemben.

Miért nem írtad meg az igazat, hogy pókeren nyerted el Valériát, miért írtad az ellenkezőjét, hogy hagytad, én nyerjek. Mindketten ugyanabba a lányba voltak szerelmesek, de V. nem tudott dönteni, hol L.-lel, hol K.-val lógott, és sokat voltak hármasban is, egy kollégiumban laktak, a Veres Pálnéban, szemközt a vitorlásrepülő fagylaltos üzletével.

K. hallgatott. Ivott a konyakjából, és rendelt még egy kört. K. csak azután szólalt meg újra, amikor eléje rakták az általa rendelt italt. V. tőled tudta meg, mi is történt valójában – kérdezte K. Nem, rázta fejét L., nem tőlem tudta meg. Valaki más mondhatta el, öten voltunk a szobában, tippelni sem tudok, ki lehetett az. Egyébként mit számít, ki volt?

K. csak annyit mondott, igen is számít, neki számít. V. elhidegűlt tőlem, miután megtudta az igazságot, egy idő után elköltözött a gyerekkel együtt. Később el is váltunk, a fiamat én nevelem, nekem ítélte a bíróság, mai napig nem tudom, miért. Mindketten ragaszkodtunk a gyerekhez, szerencsém volt, mázli, hogy nekem ítélték. Te megnősültél?

L. a fejét rázta, nem, agglegény vagyok, az is maradok. K. újból kérdezett, láttad azóta V.-t? Láttam, válaszolta L., ő szerezte az állásomat, totál leégtem, inni kezdtem, bírtam az italt, pókereztem, hogy ihassak, alig ettem valamit, végül az utcán kötöttem ki, hajléktalan vagyok – koppantak L. szavai, hajéktalanszállón lakom.

Egyidőben együtt éltem V.-vel, a válásotok után, csak néhány hónapig tartott, terhes lett,

én nem akartam gyereket, V. ragaszkodott hozzá, gyorsan kiadta az utamat, amiért nem vállaltam fel őket, én meg nem ellenkeztem. Mindig ilyen voltál- mondta gúnyosan K.

Talán igazad van, talán nem – gondolta L., aki nem válaszolt K. megjegyzésére.

Megszülte? Meg. És ismered? Nem, V. nem engedett a közelébe. Szoktam látni, a szálló csak néhány utcányira van V. lakásától, hasonlít rám, már amennyire egy lány hasonlíthat az apjára, az orra biztosan nem az enyém.

K. nem árulta el, hogy mindezt már régen tudta, csak arra volt kiváncsi, L. letagadja-e vagy sem a történteket. L. a harmadik konyakot rendelte, amikor az étterem ajtaján belépett V., vörös hajával, nyúlánk alakjával nemcsak feltűnést keltett, hanem egyaránt magához vonzotta a férfiak elismerő és a nők irígykedő tekintetét.

V. miután szétnézett, egyenesen feléjük tartott. Leülhetek? A két férfi egyszerre bólintott, igen. Egy baccardi szárazat a hölgynek, rendelt L. Pókereztek? - jött a kérdés, melyikőtök nyert? Mi történk – kérdezte K., aki gyanút fogott, nem véletlenül van itt a volt felesége.

V. cigarettára gyújtott, kifújta füstöt, és válaszolt: a két gyerek megszökött, nem tudják, nem tudom, hol vannak, a mobiljukat kikapcsolták. V. kérdően nézett K.-ra, majd L.-re. - két napja semmi hír felőlük. Végül K. törte meg a csöndet, mi sem tudjuk. L. hunyorgott, zavarta a cigarettafüst, én tudom – lepte meg válaszával a másik két embert. Szerelmesek egymásba. De hiszen féltestvérek, az istenre kérlek, kiáltott fel V.

Nem azok, mármint nem féltestvérek, nekem sohasem lehetett gyerekem, replikázott L. Hülyeséget beszélsz, nem vagy magadnál, torkolta le V. régi szerelmét. Sterilizáltattam magamat – vágott vissza L., miután pókeren hagytam, hogy K. nyerjen, megfogadtam, nem lesz gyerekem, véletlenül se hasonlítson rám. K. gyorsan reagált, akkor ki a lányod apja,

fordult V.-hez, aki összeroskadva űlt, szólni sem tudott, szokásával ellentétben most lemellyezte a füstöt. Mindhárman hallgattak, az üres poharakat nézték.

K.-ban felvillant a válás napja, V.-vel egy étterembe ültek be, majd V. lakásán kötöttek ki.

A többit nem tudta felidézni, bár nagyon szerette volna. Nem féltestvérek. Testvérek.

K. kezével intett a pincérnek, mégegyszer ugyanazt.

Az étterem zenekara játszani kezdett, a Tenneesse Waltzot, egyikőjüknek sem volt ismerős.