Öt fej – kupaktanács, lefele néző szemek. Suttognak. Mit bűvölnek? Keresik a holnapot, siratják a tegnapot, esetleg élik a jelent? Á, nem. A mai világban? : megélheted a számláid végösszegét, a gyerek tanárproblémáit, de a jelent csak úgy, ahogy van ritkán és kevesen, mert „rohan az idő és elmúlik a szép. Megállítanám, de nem tudom, mert az idő könyörtelen…” Közelebbről szemlélve öt lány suttog nemzetköziül egy nagy tábla felett, mely betűkkel és számokkal teli. Valószínű még így sem tettem érthetővé a szituációt. Kimondom hát a varázsszót: szellemidézés. Nem konkrét szellemet idéztek a lányok, hanem amolyan dönts az „életemrőlmígnemkéső” szellemet. Jöjjön, akinek jönnie kell. Egy leánybúcsúztatón vagyunk, egy héttel az esküvő kitűzött napja előtt. Kata leendő párja, Tibor egy a fővárosban található jólmenő amerikai cégnél kapott állást egyetemi tanulmányai befejeztével mint brókermenedzser. Kata testnevelésire jár, végzős. Gimi óta együtt vannak, a lángoló szerelem elmúlt már, de Tibort nem lehet nem szeretni - egy vajas kenyeret is levenne a lábáról, ha lenne neki. Amolyan mindenki típusa féle legény, ránézni és megszeretni. Magabiztos, lelkes, tervekkel teli. Épp ilyen ember kell a kis törékeny, könnyen csüggedő, kevés önbizalmú Katának. Esküvő előtt azért mindenki elbizonytalanodik, ez csak természetes, bár a leánykérés sem volt kutya: élőadásban történt kedvenc rádióműsorukban. Tibor nem elsősorban romantikus is, picit mindannyian irigyeltük e hóferén lovon érkezett hercegért Katát, de ő szerényen annyit mondott: „Nektek is eljön lányok, nem olyan ritka ez, mint a fehér holló.” Vissza az idézéshez: tükröm, tükröm mondd meg nékem helyett – dobozka, dobozka mutasd meg volt a jelmondatunk. Nem tudom, hogy Anin kívül hitt-e valamelyikünk még a szellemidézésben, mindenestre jó bulinak tartottuk kipróbálni, megidézni kicsit a delphoi jósda hangulatát. Varázsigénket nem egyszer momroltuk szinte tantraszerűen, kevéssé gondolva arra, hogy meg is valósulhat kívánalmunk. Bekövetkezett a nem várt pillanat: a dobozka elindult és választ adott arra a profán és várhatólag magától érthetődő kédésére Katának, hogy: „Tibor lesz-e a férjem?”A válasz megérkezett: nem, egyszer, kétszer és háromszor. Próbálta máshogy is: „Tibortól lesznek gyerekeim?”A válasz erre is negatív volt. Félretettük, hogy hülyeség az egész, hagyjuk a francba. Mire kopogást hallottunk az ajtón. Első reakció: félelem: mi ez? a szellem? megérkezett? Második reakció: összeröhögés, ami egyben feloldódással is járt, majd harmadszorra a realitás is megérkezett: valakinek ajtót kell nyitni, mert rajtunk kívül senki nem volt a lakásban. Kata szülei ugyanis meghagyták nekünk a lányos pizsamapartinkra. Kata ment ajtót nyitni. Mi meg a háttérben arról pusmogtunk, hogy ki lehet az, lehet hogy Tibor jött? De hisz ő nem olyan. Az előszobában beszélgettek, beszűrődtek a hangok, de egyikünk sem tudta kivenni ki is az és miért jött. Mi meg duzzogtunk a szobában, hogy épp a jó kis szeánszunk kellős közepén érkezett. Húsz perc után nyílt csak a szoba ajtaja, belépett Kata a lánnyal. Vagy mondhatjuk úgy is leendő ara a leendő arával. Esztert soha annak előtte nem láttuk még. Nem a városunk gimnáziumába járt ugyanis, hanem a fővárosba, bár velünk egyidős volt. Bölcsészhallgató. Eddig nem is volt semmi meglepő. Eddig. Tibor jegyese! Kata Tiborának a jegyese. Kata úgy állt, mint aki szellemet nyelt, felhőt pisil és szőnyegen utazik, feje vízzel teli tál és szemei kigurulnak mint a Tom és Jerry-ben, mikor bepöccennek. Megint kopogtak. Mi jöhet még? Ki? Tibor. Teljes a család. Nem kívánt szembesítés. Mónika show élőben. Álltak hárman csöndben. Vártak hárman a megváltásra…