A Fiú az SMS dallamára ébredt fel, csodálkozott, hogy mit akarnak tőle szombaton, hajnali fél négykor. Amint ránézett a telefonra látta, hogy Ő az. „Látni szeretnélek most a szokott helyen.” Nagyon fontos lehet, gondolta, hiszen ilyenkor még sohasem találkoztak. Kipattant az ágyból, felkapta a ruháit és elsietett.

Egy taxi hajtott át a Hősök terén. A Lány csak bámult ki az ablakon, majd mikor megérkeztek gyorsan fizetett és kiszállt. Kissé fáradtan indult el a vár felé, arra a helyre, ahol mindig találkoztak. Kétsége sem volt, hogy a Fiú eljön, hiszen bármikor számíthatott rá. Sokkal több volt köztük, mint barátság, lelki társak voltak, de a Lány sosem merte feladni jelenlegi életét miatta.

A Fiú messziről nézte a Lányt, és még most is gyönyörűnek találta, pedig láthatóan egy átmulatott éjszaka áll mögötte. Lassan odasétált hozzá és leült. Nem szólt semmit, csendben megfogta a kezét. Érezte, hogy most az fog történni, amit azóta várt, hogy megismerték egymást.

- Megtettem. - szólt halkan a Lány és félve fordult a Fiú felé.

Elmondta, hogy már nagyon régen ott kellett volna hagynia Tomit, de félt meglépni, hiszen hat év nagyon hosszú idő. De ma este történt valami. Először érezte a két év alatt, hogy elveszítheti a Fiút, és ez nagyon megrémítette.

Egy szokásos péntek éjszakának indult a haverokkal, a megszokott helyre mentek, de valahogy mindenki olyan furcsán viselkedett, sejtelmesen vigyorgott. Mintha a szülinapi meglepetés bulit nem bírták volna magukban tartani, csak az volt a bökkenő, hogy addig még két hónap volt hátra. A Lány próbált tudomást sem venni ezekről a jelekről, betudta az elfogyasztott vodka-narancsoknak, amiken már túl vannak. A szokásos karaoke dalok után leültek kicsit megpihenni a bárpulthoz, mikor Tomi lépett oda a mikrofonhoz és a Lány kedvenc dalát énekelte el. Majd felhívta a színpadra és olyat tett, amit egy lány legszebb álmaiban sem képzelt volna másképp. Megkérte a kezét. A kérdés visszhangzott a fejében és úgy futott végig rajta, mintha villám csapott volna belé. Élete egyik legboldogabb pillanata kellett volna, hogy legyen, és mégis úgy érezte, mintha ólomként húzná a mélybe. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta azt az egy szót a Lánytól, de egy hang sem jött ki torkán. Kezdett kínossá válni a csend, mire elcsukló hangon végre kimondta, hogy igen, és kényszeredett mosollyal az arcán nyújtotta Tomi felé a kezét. A gyűrű a legszebb volt, amit valaha látott, mégis izzó fémnek érezte bőrén. Mindenki tapsolt a friss jegyeseknek, és ekkor esett le a neki, hogy rajta kívül mindenki tudott a dologról.

A következő két óra összefolyt a Lány számára, torta, pezsgő, köszöntők… Mindenki azt bizonygatta, hogy mennyire összeillenek… ők a TÖKÉLETES PÁR. Csak ő érezte másképp. Inkább elfutott volna azonnal, egy olyan helyre, ahol mindig lenni akart, ki a Városligetbe, mert fájdalmasan hasított belé a tény, hogy soha többé nem találkozhat a Fiúval, és rájött, hogy nem tudna nélküle élni. A Lány nagy bajban volt, hiszen hogyan lehet szakítani valakivel, aki két órája megkérte a kezét, és ő igent mondott? Tudta, hogy nem húzhatja tovább a dolgot, megkérte Tomit, hogy menjenek haza. Ahogy beléptek az ajtón elmondta, hogy találkozott nemrég valakivel, akit nagyon kedvel, és azt hiszi, hogy több van köztük, mint barátság. Tomiból előjött az állat, mint ahogy szokott néha, de ez esetben teljesen igaza volt. A Lány némán tűrte a szitkokat, amik záporoztak felé, csendben levette a gyűrűt, és letette az asztalra, csak annyit tudott mondani halkan, hogy sajnálom, majd becsukta maga mögött az ajtót. Még a kapunál is hallotta Tomi tombolását, úgy érezte megkönnyebbült, de azt nem tudta, hogy jó döntést hozott-e.

A Fiú némán hallgatta végig a ma este történteket, és gyengéden magához húzta a Lányt.

- Nehéz napod volt, gyere, hazaviszlek - ráterítette kabátját a vállára és átölelte. Az úton nem sokat beszéltek, mindkettőjüknek volt mit átgondolnia.

- Szeretném, ha feljönnél – szólt félénken a Lány mikor megálltak a ház előtt.

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte a Fiú. A Lány némán bólintott.

A Fiú két évet várt erre a pillanatra. Ahogy közeledtek a Lány lakásához, egyre hevesebben vert a szívük. Mikor becsukta az ajtót, a Lány gyöngéden megcsókolta. Elsöprő szenvedély lett rajtuk úrrá, megszűnt a külvilág a számukra. A Lány most már tudta, hogy jól döntött és ezt a pillanatot nem cserélné el a világon semmire.

Reggel a Fiú még kissé bódultan ment haza, útközben megállt még friss péksüteményért. Épphogy belépett az ajtón meglátta Julit, aki épp a kávét főzte.

- Épp hívni akartalak, azt hittem elmenekültél előlem – mondta Juli és egy puszit lehelt a Fiú arcára.

- Dehogy, csak leszaladtam reggeliért – mosolygott vissza rá.

- Tudom, hogy a pasik ezt nem szokták megjegyezni, de pont ma vagyunk fél évesek. Gondoltam elmehetnénk vacsizni, vagy valami. – mondta túláradó kedvességgel – és… van egy meglepim a számodra.

- Persze, este elmegyünk, pont ezt terveztem én is – vágta rá a Fiú kissé zavarodottan.

A Lány boldogan ébredt élete legnehezebb, de egyben legboldogabb éjszakájából. Mikor a szemét kinyitotta, a Fiú helyett csak egy levelet talált maga mellett az ágyon. Összeszorult a gyomra, ahogy szétnyitotta a papírlapot.

„Nem is tudom, hogy kezdjem el. Szeretném, ha tudnád, hogy életem legboldogabb pillanatát élhettem át veled, és ezt már senki sem veheti el tőlünk. Tudom, el kellett volna mondanom, hogy van egy kapcsolatom, de féltem, hogy elveszítelek”

A Lánynak egy könnycsepp gördült végig az arcán, nem hitte el, hogy ez vele történik.

„Sajnálom, hogy ezt így tudod meg, de nincs más választásom. Most én kérek tőled egy kis időt, míg átgondolom a dolgokat, és együtt kitaláljuk hogyan tovább. Tudom, hogy nagyon rosszul jött ki ez az egész, de hidd el, hogy nem akarlak elveszíteni.”