Dr. Császár Ákos valós története alapján

"Csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak." /Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/

Napfényes nyári reggel. A nagypapa az állomáson elbúcsúzik a nővérétől. A nő felszáll a vonatra, a vonat elindul, és a testvérpár mosolyogva integet egymásnak.

Odahaza a család - a nagypapa, a nagymama, a lányuk és a kisunokájuk - kiránduláshoz készülődik. Libben a pokróc, szendvicsek csúsznak a hátizsákba, termoszok a szatyorba. A nagypapa kisunokája vágyakozva áll a nagypapa szobájának ajtajában, a nagypapa ősrégi maciját, Danit nézi. Tudja ő jól, hogy régi emléke ez a papájának, és hogy az úgy vigyáz rá, mint a szeme világára. De a kisunokák kiváltsága az, hogy a nagypapák játékai után sóvárogjanak. Végül az anyukája hosszas huzavona és ígérgetés után, hogy majd nagyon vigyázunk rá, rábeszéli a nagypapát, hogy magukkal vigyék a macit is a hegyre.

Az autó száguld az úton. Fel a szerpentinen, a napsütötte tisztás felé, a jó levegőre. A hátsó ülésen a kisunoka boldogan játszik a macival, csak úgy ragyog a szeme. Sikerült elérnie azt, amit még az ő drága és egyetlen anyukájának sem sikerült; játszhat a nagypapa kincsével.

A tisztás. Csend és béke. Mélyeket lélegezni, elfeledni a város zaját és benzingőzét. És pihenni. Feküdni a meleg napsugár alatt, hallgatni a madarak csivitelését. Nézni a pillangók táncát, a felhők játékát. Majszolni a szalámis kenyeret, inni a teát és a kávét. De jó is megpihenni néha. A kisunoka bújócskát játszik Danival. A fa tövében Dani a hunyó, amikor megdörren az ég, és a nyári zápor, mint dézsából a víz, úgy ömlik alá a pániktempóban felugró, és mindent gyorsan az autóba bedobáló családra. Karba a kisunokát, be a hátsó ülésre, aki mukkanni sem bír ijedtében, és máris irány haza a tisztásról, lefelé a szerpentinen. Vissza a város zajába és benzingőzös levegőjébe. Miközben Dani mackó a fa tövében, ahol ő a hunyó, szorgalmasan számlálja a méhecskéket, és nem is sejti, hogy őt bizony itt hagyták.

Újra otthon a család. És áll a bál. Hol van Dani, kérdezi nagypapa. A kisunoka sír, az anyukája vigasztalja, a nagymama pedig nem tudja, hogy melyik oldalra álljon, hiszen tisztában van vele, hogy Dani régebbi kapcsolat a nagypapa életében, mint ő.

Az eső már elállt. A nagypapa dühösen beugrik a kocsijába, és irány vissza a szerpentinen, a tisztás felé, az öreg jóbarátért, akivel annyi, de annyi dolgot átéltek már együtt.

A tisztáson, a fa tövében senki sincs már. Hasztalan a keresés. Daninak hűlt helye. Vajon mi történhetett vele?! A nagypapa bánata leírhatatlan. Annyi együtt töltött év után elveszíteni egy "szinte rokont", ez könnyeket kíván.

És eljön az éjszaka. Az álmatlan. Aztán a következő, amely már igazi rémálom; horrorisztikus, ahogy a méhek halálra szúrják a medvebocsot. Ahogy madarak a szemét vájják ki, ahogy csőrükkel feltépik a pici hasát, ahogy egy róka a szájába veszi az élettelen mackó tetemét, és elrohan vele a sűrűbe. Forgolódás, izzadtság és felriadás. És fény, meg kell keresni Danit!

Egy újság szerkesztősége. A hirdetési szöveget olvasó hölgy mosollyal teli, kíváncsi és értetlen arccal néz fel a nagypapára, ez komoly, hogy fel akar adni egy ilyen hirdetést: "Keresem Dani mackót. Szombaton veszett el a fennsíkon, a zivatar idején. Pántos, piros-zöld kockás kertésznadrág volt rajta. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jelentkezzen."

Futnak a szalagon az újságkötegek, bekerülnek az autókba, az autókból az újságosbódékba, onnan az utca emberéhez. Egy fiatal nő is vásárol egy újságot, a táskájába teszi, és besétál a munkahelyére, egy biztosítótársaság épületébe.

Az ebédszünetben lapozgatja az újságot, és véletlenül felfigyel a szokatlan hirdetésre. Megmutatja a barátnőjének, hiszen tudja tőle, hogy a hétvégén ő is arra kirándult. Nem ő találta meg az a mackót? Nem, nem ő volt, de a szállóvendégek között volt valaki, aki talált egy mackót, és éppen ott, a tisztáson, a zivatar után. A nő telefonál.

A hitet adó beszélgetés után a nagypapa leteszi a telefonkagylót, és boldog. Nyomon van. Talán még van remény, talán még meg fogja találni Danit. Igen. Meg kell találnia. Egyszerűen kell! Bepattan az autójába, és reménnyel teli szívvel száguld a szállodába, ahol a telefon szerint valaki megtalálta az ő mackóját.

A szálloda igazgatója szigorú, rendszerető ember, aki vallásos hittel tartja magát az előírt szabályokhoz; nem adhatja ki a szálló vendégeinek adatait. De azért van benne emberi érzés, ő sem fiatal már, és tudja, hogy ő is mindent megtenne az ólomkatonáiért, ha azok elvesznének. Előveszi a vendégkönyvet, belelapoz. Bólogat, igen, mindenki hallotta az esetet a szállóban, ez a pár egy játékmackót talált a kiránduláson. Hamiskás mosollyal elfordul, és még egyszer kijelenti, hogy ő, sajnos, nem mondhat semmit. De közben a szekrény üvegében látja, hogy vendége a könyv fölé hajol.

Megvan az úticél, a város, az utca. És megvannak Dani megtalálói. Száguld az autó az úton, hogy a nagypapa újra átölelhesse, és megcsókolhassa öreg barátját. Egy könnycsepp csurran ki a férfi szeméből. Hogy mennyi minden van egy középkorú férfi könnyében!

"Olyan titokzatos világ a könnyek országa." /A kis herceg/

Visszaemlékszik, hogy 3 éves kisfiú volt, és karácsony. Csengettek. Megjött a Jézuska. Boldogan tépte szét a csomagolópapírt, és akkor, életében először meglátta Danit, ahogy ott ült, és mosolygott rá, abban a kis kockás kertésznadrágjában. Ez az első ajándéka, amire emlékszik.

Aztán eszébe jut, hogy amikor 12 éves volt, és meghalt az apja, senki nem tudta őt megvigasztalni. Csak szorította Danit, és sírt, csak sírt, és Dani együtt sírt vele bánatában.

Emlékszik rá, hogy 17 évesen, egy tavaszi napon, egy gyönyörű lány lépett be a szobájába. Vékony volt és szőke, hatalmas barna szemekkel. A szülők nem voltak otthon. Csak ő és a lány. Megcsókolták egymást. A lány incselkedett vele egy kicsit, csendesen és szendén mosolygott. Odalépett Danihoz, és ettől a fiúban megállt a vér. Rákoppintott a maci orrára, és azt mondta neki, hogy te kis kíváncsi, nem illik leskelődni. Azzal a polcra tette, és befordította az arcát a fal felé. És a lány megfordult, és átölelte, és megcsókolta őt. Csodálatos, felejthetetlen délután volt.

Amikor megkapta a diplomáját, és bekereteztette, közvetlenül Dani mackó mellé akasztotta a falra. Nem is lehet jobb helyen.

És amikor megnősült, és elvette azt a vékony, szőke lányt, akinek olyan hatalmas barna szemei voltak, Dani mackó együtt örült vele, és készült egy fénykép is, amelyen az ifjú pár között ott van a boldog Dani mackó is.

Azután, amikor a feleségével saját házba költöztek, emlékszik, hogy milyen óvatosan pakolta el Danit, és hogy hogyan mutatta meg neki új lakhelyüket. Daninak tetszett az új otthon. És féltő gondoskodás és teljes egyetértés mellett úgy döntöttek, hogy ő ezután a dolgozószobában fog lakni.

És felrémlik az is, hogy a lánya hányszor, de hányszor szeretett volna babázni Danival, de ő nem engedte neki. Babákat vett a lányának, de az egyiket sem szerette, kicsavarta a kezüket, mert ő csak Danit akarta. De tudta jól, hogy Dani csak az apukájáé, és hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehet az övé, még egy percre sem. Dani egyes egyedül egyvalakihez tartozik. És ahogy egyre idősebb lett, belátta, hogy ez így van, és nem lehet ellene tenni. Dani csak az apukájához fog tartozni mindörökké.

"Olyan titokzatos világ a könnyek országa."

Mennyi minden van egy férfi könnyében, miközben eszébe jut a múlt, a keserűség, a bánat, az öröm és a boldogság. Szentimentális bolond vagyok, úgy látszik, megöregedtem, mondta magának, és közben szinte észre sem vette, hogy elrepült az idő, hogy mögötte maradt az út, és ő megérkezett. Újra láthatja Danit!

A család először meglepődött a férfi érkezésén. Aztán meghatódtak, amikor látták, hogy a szeme elfátyolosodik, ahogy újra a kezébe veszi Danit. És valahogy a kisfiukat is sikerült megvigasztalni, pedig az nagyon sírt, mert egy új barátjától meg kell válnia. De érezte a kisfiú, hogy az a kapocs ezerszer erősebb annál, mint ami őt Brumihoz fűzte.

A nagypapa beszállt az autójába, Danit maga mellé ültette, és azt mondta, hogy sajnálom. És azt, hogy nagyon boldog vagyok, hogy újra megvagy.

Otthon a család vacsorával várta Danit, és mindenki boldog volt, és együtt ünnepelték a megkerült mackót, és odaültették az asztalfőre, és ittak az egészségére. És felszáradtak az öröm könnyei, és a kisunoka sem sírt már, és tudta, hogy többé nem fogja elkérni a nagypapa Daniját, mert úgysem kapná meg. És megértette, hogy Dani több a nagypapájának, mint egy kertésznadrágos, barna plüssmaci. Sokkal több.

És újra napfényes nyári reggel volt. Az állomásra befutott egy vonat, az izgatott nővér szállt le róla, és a kezében egy gyűrött újsággal rohant az első telefonfülkéhez. Az öccsét hívta, izgalmában köszönni is elfelejtett, és azonnal azt kérdezte, hogy megvan-e Dani.