„És valamint a vidámság határán ott leskelődik a fájdalom, éppúgy a gyötrelmek határán ott várakozik az öröm.” (Boccaccio -Dekameron)

Budapest szívében egy körfolyosós házban, az első emeleten lakik a Signora fiával, Alberttel. A Signorát annak előtte Madame-nak nevezték, de ennek okára talán jobb, ha az olvasó magától derít fényt. Albertnek nincs állása, a lakásból csak nagyon ritkán mozdul ki, otthon fest, többnyire galambokat, de nem azért, mert magát festőnek tartaná, hanem, mert egy lomtalanítás alkalmával talált egy egész festőkészletet, és így legalább a Signora békén hagyja a folytonos unszolással, hogy kezdjen végre valamit az életével: Albert ugyanis hamarosan betölti a negyvenedik életévét, és évek óta egyáltalán nem szólalt meg.

A Signora általános megítélése erős kívánnivalót hagy maga után, de abban mindenki egyetért, hogy hajdanvolt, temérdek férfiszemet gyönyörködtető szépsége nem múlt el nyomtalan. A Signora azt szereti, ha segíthet, ezért örökké rendkívül fontos ügyeken fáradozik, mely tevékenység többnyire magányos szívek feltérképezéséből és összekerítéséből tevődik össze, de ezen akciók többnyire botrányosan végződnek. Ilyenkor egy időre mindig kénytelen felhagyni a cselszövéssel, ekkor végzi mélyreható megfigyeléseit, mely nyomozások során egy professzionális távcső, különböző álruhák (persze csak szerény kivitelben) és néhány megbízott helyi kémerő segíti áldásos munkáját. Hogy mindezen szenvedélyét és Albertet is el tudja tartani, jobb híján szép lassan eladogatja a lakásban felhalmozott tárgyakat.

Ugyanebben a házban, a velük szemközti lakásban él Emília, a fodrász, aki egy igazi, földre szállt angyal. Emília évek óta beteg, ágyhoz kötött édesapjával él. Idejét sem tudni, mióta próbálkozik szüntelen a szegény Signora, hogy a jó Emíliát és ezt a rossz Albertet valahogy összehozza: egy tető alá. Hiába minden praktika, Emília a szó szoros értelmében futva menekül a Signora elől.

Sajnálatos tény, hogy egy ideje a Signora bevételei egyre csak apadnak, nem megy a piac sem, hegyekben állnak a befizetetlen számlák, így egy nap két mogorva férfi pár óra alatt kilakoltatja Signorát és Albertet. Mivel egyáltalán nincs hova menniük, az összes csomaggal együtt Emíliáék ajtajához telepednek, és csendben várakoznak. Emília aznap élete legszörnyűbb hazatérését éli át, de mint már említettük, ő egy igazi angyal, így kénytelen kelletlen, ’csak egy rövid időre’ befogadja a látogatókat. Mielőbb pénzhez kell jutniuk, szögezi le a Signora, és azon mód egy részletes bolti betörés tervét festi le, melyet Albert és Emília fognak végrehajtani. A Signora ugyanis jól ismeri az egész környéket, így pontosan tudja, hol lehetne gyors bevételhez jutni. Nevezett angyal könnyek között adja beleegyezését, annak reményében, hogy mihamarabb megszabadulhasson a nem kívánt betolakodóktól. Albert bólint, ő úgysem izgatja fel magát soha, semmi esetre sem. Mivel se Albert, se Emília nem kifejezetten született betörők, így a balul elsült akció miatt most már mindannyiuknak menekülniük kell.

Emília kapkodva csomagol, tolja, taszigálja a tolókocsiban ülő Papát az ajtó felé, és kijelenti, hogy itt semmilyen együttműködésről többé szó sem lehet. A Signora keres, kutat, hangosan mormolja az ismerősök neveit, majd hirtelen felkiált: a Néni!

A Nénit húsz éve látta utoljára, de a felől biztos, hogy ez a szökés kiváló lehetőségnek bizonyul a látogatásra, és Emília is boldogan ápolhatja majd egy rövid ideig a kertet, legalábbis addig, amíg visszatérhetnek otthonukba a Papával.

A Signora terve ugyan teljesen másról szól, de amíg nyélbe üti a cselszövést, meg kell nyugtatnia a riadt utazótársakat, akiket arról természetesen nem tájékoztat, hogy a Nagynéni az ő kétes hírű múltjáról tudomást szerezve, többé hallani sem akart róla.

Robog a vonat, mindent maguk mögött hagyva közelednek a kisvároshoz, ahol a feltételezett Nagynéni lakik, de a Signora már nem emlékszik a pontos címre. Hosszas és bonyodalmas keresgélés után végül megérkeznek a Néni házához, aki egyenesen megtiltja, hogy a földjét akár csak érinthesse is lábaival ez a jöttment horda.

A Papa végül egy marék pénz átnyújtásával megoldja a helyzetet, amit a Néni vonakodva ugyan, de végül elfogad az elszállásolás fejében, ’csak egy rövid időre’.

A kertben lassan feloldódik a társaság, leszámítva a Néni és a Signora őrült veszekedéseit, és Emília lázas állapotát, amit – mindenki úgy hisz- az Alberttel való közös létezés vált ki, de igazából Emília folyton egy újabb szökésen töri a fejét. Egy nap Emília a virágágyások között talál egy revolvert. A Signora éppen Budapestre utazott, hogy mindennek jól utánajárjon, - mondja bájos mosollyal, de igazából újfent kétes vállalkozásba kezd: hirdetéseket ragasztgat, érdeklődik, nyomoz, hogy fedélt vesztett, vagy régóta a nélkül élő sorstársain segíthessen. (természetesen némi térítés fejében) Időközben Albert és a Papa között, fogadott némaságukat teljes titoktartás mellett feladva, igaz barátság szövődik.

Emília a szoknyája alá rejti a revolvert, majd mikor a Signora megérkezik, elsüti a fegyvert, de a lövés pillanatában a kert szeretettől burjánzó paradicsommá változik, mintha az egész világ kilépett volna saját magából. A Signora a földön fekszik, a Papa a segítségére siet, Albert a bátor Emíliát örökké a szívébe zárva vall szerelmet. A Néni mindenről megfeledkezve boldogan fogadja az újabb népes társaságot, akik annak a bizonyos Signorá-nak a hívására érkeztek - akin még a revolver sem fogott: egyik oldalán be, a másikon ki…