Nyár van. A bankpénztáros Eszter szabadságot kér a főnökétől és elmeséli, hogy kamaszkorában rendszeresen segített az ismert írónőnek, Hoffman Ildikónak. Az idős hölgy sajnos nemrég meghalt, de szülőházát a lányra hagyta.
Eszter a mátrai kistelepülésre utazik. Az ódon parasztházban szép régi bútorok fogadják, de az ijesztően mély csendet csak a ház neszei törik meg. Amikor Eszter bekapcsolja az ócska rádiót, a helyi adó híreiben egy filmforgatásról számolnak be. A főszereplő egy Jan Zborowski nevű lengyel színész. A lány sokáig képtelen elaludni, kedvenc könyvét, Sienkiewicz Tűzzel-vassal-ját olvassa, végül nagy nehezen elbólint.
Reggel megeszi a magával hozott szendvics maradékát, és sétára indul. Ahogy kilép a házból, kis híján nekiszalad egy lónak. Rémülten lép hátra.
Fekete hajú, szakállas férfi ül a nyeregben.
– Skrzetuski! – tör ki Eszterből.
A férfi megrökönyödve néz rá, aztán huncut fény lobban a szemében.
– Jan Zborowski vagyok – szépen beszél magyarul, de érződik, hogy nem ez az anyanyelve. Elnyűtt huszárnadrágot visel, rozzant csizmát és báránybőr bekecset.
– Filmforgatás – magyarázza a lány döbbent pillantása láttán. Leszáll a nyeregből. Esztert lenyűgözi a férfi. Mivel bemutatkozni is elfelejt, Jan elolvassa a nevet a kapura erősített postaládán.
– Hoffman Ildikó.
A lányból szinte önkéntelenül tör elő:
– Író vagyok. Egy regényen dolgozom.
Beszélgetni kezdenek. Eszter elkíséri egy darabon a férfit, aki elmondja, hogy a fárasztó éjszakai forgatás után egy kicsit egyedül akart maradni. Közben Jan szóba hozza, hogy néhány napos szünetet tartanak, és szívesen körülnézne a környéken. Eszter felajánlja, hogy elkíséri.
Másnap reggel Jan autóval tér vissza. Egerbe utaznak. Kellemes napot töltenek a városban, fagylaltoznak, bolondoznak a várban. Jan gáláns lovagként viselkedik, és este visszaviszi Esztert a faluba.
Később Jannak Szilvásváradra kellett utaznia, hogy beszéljen a forgatáson használt lovak tulajdonosával. A lány boldogan elkíséri, bár nem igazán érti, hogy mindezt miért egy színésznek kell intéznie. Jan a szokottnál is jobban töri a magyart, és nem tudja pontosan elmagyarázni a dolgot.
Amikor belépnek az udvarra, egy kedves fiatalember fogadja őket.
Jan a szavába vágva bemutatkozik:
– Jan Zborowski vagyok! Zoltán nem tudott jönni.
A fiatal gazda mindvégig szinte nevetségesen alázatos Jannal, művész úrnak szólítja. A színész most mesterkéltnek és nagyképűnek tűnik. Eszter emiatt kellemetlenül érzi magát. Amikor vendéglátójuk flörtölni kezd a lánnyal, Jan egyre féltékenyebb lesz. A gazda még arra is ráveszi Esztert, hogy lóra üljön. Amikor a ló váratlanul táncolni kezd, Jan fékezi meg, és a helyzet uraként megvigasztalja a rémült Esztert.
Másnap felgyalogolnak a Kékesre, már igazi szerelmespárként viselkednek, sokat nevetnek, boldogok. Néhány tinilány kiszúrja a jóképű, tört magyarsággal beszélő férfit, ezúttal Esztert gyötri a féltékenység. A visszaúton eltévednek. Jan ráveszi Esztert, hogy ordítsanak együtt a sötétbe, hogy kimenjen belőlük minden feszültség. A lány először zavarban van, aztán egyre jobban élvezi a furcsa kalandot. Csak egy csapat elemlámpás, éjszakai túrázó akadályozza meg, hogy a szabad ég alatt szeretkezzenek.
Végül visszajutnak a házhoz, és egy csodálatos éjszakát töltenek együtt. Eszter tudja, hogy másnap haza kell mennie.
A Mátrában még a legforróbb nyári nap is hideg hajnallal kezdődik. Eszter félálomban, fázósan összegömbölyödik, a mozdulat megakad, mikor a mellette fekvő férfi felmordul álmában. Eszter megmerevedik, végül óvatosan felkel és az ablakhoz lép.
– Megfázol – figyelmezteti Jan. A lány nézi, hihetetlenül jóképűnek, szépnek találja.
Jan most mintha nem törné úgy a magyart, de Eszter meg sem hallja, csak mondja a magáét.
Elmondaná az igazat, de végül újra hazudik. Azt állítja, jár valakivel.
Szenvedélyesen, kétségbeesetten szeretkeznek.
Aztán a férfi kikíséri a lányt a buszhoz. Amikor a jármű elindul, Jan hevesen integetni kezd, majdnem a busz után fut. Úgy tűnik, mintha még mondani szeretne valamit.
A buszon Eszter a fejét ingatja, és sírni kezd.
Napok telnek el. Eszter a pénztárban lehajtott fejjel álmodozik. Egyszer csak arra eszmél, hogy valaki pénzt és egy sárga csekket nyújt felé.
– Ezt szeretném befizetni a számlámra – a hang Jan Zborowski hangja, de nyoma sincs benne akcentusnak.
Eszter nem mer felnézni, szinte kikapja a csekket a férfi kezéből, és elolvassa a nevet.
– Molnár Zoltán – sóhajt megkönnyebbülten, és mosolyogva felnéz. Elsápad.
Jan áll előtte, és zavartan bámul rá.
- Ildikó?
A fiókvezető épp ekkor lép oda a lányhoz.
– Eszterke, majd lépjen be az irodámban egy pillanatra, mielőtt ebédelni megy!
Eszter fülig vörösödik, végül mégis erőt vesz magán, rutinszerűen elrendezi Zoltán befizetését, majd követi a főnökét. Zoltán egy ideig csak bámul utána, végül elhagyja a bankot.
Egy televíziós műsorban a Zoltánra meglepően hasonlító Jan Zborowskival készítenek interjút. Amikor a fiatal műsorvezető a szép magyar nőkről faggatja, Zborowski köszönetet mond egy Eszter nevű lánynak, aki megmutatta neki Magyarország szépségeit. Eszter az édesanyjával nézi a műsort, meglepetten néznek össze. Ekkor megszólal a telefon. Zoltán keresi a lányt, bár Eszter tudja, hogy ő maga is hazudott, csak nehezen egyezik bele a találkába.
Mikor találkoznak, mindketten feszélyezve érzik magukat, de tagadhatatlan, hogy szeretik egymást. Zoltán elmondja, hogy lovas oktató. A forgatáson Zborowski dublőre és a lovasjelenetek felelőse volt, és az interjú során az „igazi Jan” segíteni próbált neki, hogy kibékülhessen Eszterrel.
Mire mindent tisztáznak, már mosolyognak, és ragyog körülöttük a világ.
Utolsó kommentek